Magyarország a „Felszabadulás” után még csak épphogy felocsúdott a II. világháború borzalmaiból, amikor a Balaton déli partjának lakosait már fűtötte az izgatottság. Nem is csoda, hiszen nem mondhatja el magáról bárki, hogy tóparti házát az ország politikai elitjének tagjai bérlik ki szezonról szezonra. Ekkor már közel negyven éve a Siófoktól a Balaton nyugati kanyarulatáig tartó partszakasz kedvelt nyaralóhely volt több tucat ingatlannal. A szocialista állam-berendezkedés kovácsai pedig hamar felfedezték maguknak ezt a minden igényt kielégítő helyszínt az országhatárokon belül.
Szegény tősgyökeres lakosok akkor még nem tudták, hogy a huszadik századi magyar történelem egyik legnagyobb kisajátításának előszelét tapasztalják éppen. 1948-ra viszont egyértelművé vált mindez. Az MSZMP akkori tagjai közül, aki már töltött el legalább egy nyarat a balatonvilágosi parton, mind egyetértett abban, hogy ez a terület sokkal többre érdemes annál, mint hogy a dolgozó nép pihenését szolgálja. A pártelit kizárólag magának akarta, ezért a tulajdonosokat a környéken üresen maradt, korábban főleg svábok által lakott házakba költöztették, a tóparti ingatlanokat pedig elkezdték átalakítani, vagy lebontani, hogy megvalósulhasson a korszak egyik kiemelkedő beruházása, amit csak Aliga I. és Aliga II. néven emlegetnek.
Alig pár év alatt komplett üdülőközpont épült fel villákkal, szállodával, olyan örökpanorámás közösségi házzal, amiben alul moziterem volt, a tetőteraszra pedig lift szállította fel az ételt a vendégeknek. A beruházás következtében Balatonvilágos gyakorlatilag megszűnt önálló településnek lenni, ezért a községházat étteremnek alakították át, ahol kapható volt mindenfajta trópusi gyümölcs, de emellett saját gazdasággal is rendelkezett a partszakasz fölött elterülő löszfal tetején, hogy a konyhára, ahol állandóan jelen volt a KÖJÁL munkatársa csak megbízható eredetű, jó minőségű alapanyag kerülhessen. A vendégek, akik kizárólag az MSZMP legbelsőbb köreiből kerültek ki pedig bármit rendelhettek, a szakácsok és a személyzet tagjai gondoskodtak arról, hogy igényüknek megfelelő étel kerüljön a vacsoraasztalra.
Ezen, a nép tagjaitól hermetikusan elzárt területen saját nyaralókat is kaptak pártvezérek. Rajk Lászlónak, Gerő Ernőnek és Kádárnak is voltak villái – utóbbit később még személyesen meglátogatjuk – és persze Rákosi Mátyásnak is, aki köztudottan hedonista és üldözési mániás személyiségét egyszerre érvényesítette az üdülőtelep kialakításánál.
Balatonvilágos aligai részét ugyanis kettéválasztották Aliga I. és Aliga II. egységre. Hiába szolgálta mindkettő a szocializmus szűk pártelitjének exkluzív kikapcsolódását, valójában az egyenlők között is különbséget tett.
Aliga I. szolgált az MSZMP ranglétrájának legfelső fokain egyensúlyozó személyek nyaraltatására. Ők látogathatták az itt felépített üdülőt és faházakat. Saját strandjuk és mozitermük volt. De, hogy a pártfunkcionáriusok közötti különbség itt is testet öltsön, a hierarchiában magasabb polcon lévő vendégek Balaton-panorámás szobákat kaptak, az eggyel alattuk lévőknek, de még mindig az elithez tartozóknak meg kellett elégednie a partoldal alján elterülő erdősáv látványával, aminek egy részét ugyancsak Rákosi telepítette oda, hogy a kíváncsi szemek elől megóvja a területet.
Castro-villa
Ezzel szemben Aliga II. egy még ennél is zártabb zóna volt, amit még Aliga I-től drótkerítés zárt el, védelméről pedig maga a nemzetbiztonság gondoskodott. Ezt annyira komolyan vették, hogy a hivatalos bevezetőutakat gépfegyveres katonák őrizték, akik a partoldal tetején több rejtett állásban is ott lapultak végig. Ugyanide külön légvédelmi üteget is telepítettek, valamint olyan reflektorokat, amikkel éjszaka a vizet pásztázták illetéktelen behatolók után kutatva.
Rákosi paranoiájára jó példa, hogy a Balatonba is csak úgy ment el úszni, ha testőrei csónakkal követték, amikor pedig a parton pihent, a víz felől motorcsónakos rendőrök vigyázták a nyugalmát.
De nem csak a pártvezér és a hozzá legközelebbállók időztek Aliga II-ben időről időre. A terület egyik ikonikus épülete volt a Fidel Castroról elnevezett Castro-villa. Ez a sok szocreál stílusú épület mellett még magán hordozta a ’30-as évek építészeti eleganciáját, a játékosan osztott nyílászáróival és a teraszrész oszlopsorával. Itt szállásolták el azokat a külföldi elit vendégeket, akik valamelyik baráti szocialista államból érkeztek Magyarországra. Többek közt aludt itt Hruscsov, Honecker, Gorbacsov, de még maga Jurij Gagarin is. Nevét mégis a kubai partizánról kapta, aki szintén megfordult itt. Állítólag egyszer éjnek éjjelén Siófokról kellett pingpongasztalt hozatni az Aliga II-be, mert Castronak kedve támadt egyik kedvenc hobbijának hódolni.
A Castro-villától nem messze állt egy sokkal puritánabb épület, külsőre egy egyszerű bungaló. IV-es számú pavilon volt a hivatalos neve. A nyolcvan négyzetméteres nyaraló különlegessége nem a küllemében volt, sőt, az minden szempontból a szocializmus puritánságát sugározta. Az sokkal fontosabb volt, hogy kinek a pihenését szolgálta. A IV-es számú pavilon hivatalosan a párt, így a magyar állam tulajdonában állt, viszont ők a kommüniké szerint odaajándékozták „a nép szeretett vezérének”, Kádár Jánosnak.
A pártvezér állítólag még ezt az egyszerű, Bauhaus stílusban felépült épületet is fényűzésnek tartotta, pedig bútorait tekintve nem szárnyalta túl az akkori egyik pártirodát sem. A székek, az asztalok, a kanapé és az ágy mind el voltak látva az MSZMP lajstromszámával. Kádár hosszú heteket töltött itt minden évben, sőt, regnálása utolsó éveiben már hónapokban mérhető szabadságot vett ki, amit Aliga II-n töltött a köznyelv szerint csak Kádár-villának gúnyolt bungalóban.
Az MSZMP főtitkára állítólag nem kérte, hogy alakítsák át az épületet, számára megfelelt ez a szocialista realista atmoszféra, felesége, Tamáska Mária miatt viszont felszerelték az épületet légkondicionáló berendezéssel, valamint itt üzemelték be az ország első színestelevízióját is.
Kádár viszont a telefonvonalat kiköttette a házból, és átvezettette a közeli őrbódéba azzal a kikötéssel, hogy csak akkor szóljanak neki, ha kitört a III. világháború, minden más esetben megtiltotta, hogy a párt és az ország ügyeivel zavarják pihenését.
Ideje legnagyobb részét a Kádár-villa kertjében töltötte, vagy azon a mesterséges szigeten, amit a parttól pár méterre építettek neki. Itt olvasott, horgászott, vagy a szomszédos „villa” párt által kinevezett tulajdonosával, Aczél Györggyel sakkozott órákon keresztül.
Időnként a szigeten kikötött a Hullám névre keresztelt ötszemélyes hajó is. Ez volt Kádár magánhajója, amit egy 130 lóerős Volvo-motor hajtott, felszereltségét tekintve pedig még mélységi radar is volt rajta. Kádár helye itt is megkérdőjelezhetetlen volt, közvetlenül a vezető melletti ülés volt fenntartva neki minden sétahajózás alkalmával.
A szocialista Magyarország mindenható ura, amikor Aliga II-n időzött, látszólag nem különbözött a tisztes munkában megöregedett proletárok tömegétől. A rendszerváltás után láttak napvilágot azok a beszámolók, miszerint Kádár gyakran jelent meg a villa teraszán egy vizes kendővel a fején, kék frottír fürdőnadrágban. A Balatonban is szívesen hűsítette magát, ilyenkor kifelé jövet a nadrág gyakran csúszott lejjebb annál, mint amit a puritán szemérmesség még eltűrne.
A rendszerváltás után aztán fény derült az összes titokra, ami azelőtt Aliga I-et és II-t övezte. Legalábbis azokra a dolgokra, hogy hogyan is pihentek itt a szocializmus leghűségesebb pártkatonái. Sőt, Aliga I-et a kapitalizmus bekebelezte és immáron piaci alapon folytatódott a turizmuson belüli története. Aliga II. viszont a Castro-villával, a IV-es számú pavilonnal, a lifttel felszerelt közösségi házzal ott maradtak üresen. Az idő vas fogának próbáját pedig még ezek, az egykor a nemzetbiztonsággal őrzött épületek sem állták ki. A penészes falak és betört ablakok pedig hűen tükrözik a bukott, de máig velünk élő szocializmus emlékét.
Az eredeti cikk a Life&Style magazin 2025/tavaszi számában jelent meg.
