Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Fedettpályás atlétikai vb: Molnár Attila negyedik 400 méteren

2025. március 22. 15:12 // Forrás: MTI
A friss Európa-bajnok Molnár Attila a negyedik helyen végzett szombaton férfi 400 méteren a nancsingi fedettpályás atlétikai világbajnokságon.

Karlik Pál tanítványa a szezonban fantasztikusan teljesített eddig, a magyar rekordot február elején 45.08 másodpercre javította, mindössze három századdal elmaradva az Európa-csúcstól, majd két hete az apeldoorni Eb-n minden futamában rajt-cél győzelmet aratva diadalmaskodott.

Nancsingban aztán pénteken az előfutamból futamgyőzelemmel lépett tovább, majd az elődöntőben a világranglista-vezető amerikai Christopher Bailey mögött másodikként beérve biztosította helyét a fináléban. Ebben előzetesen úgy tűnt, hogy három amerikaival, Baileyvel, Brian Fausttal és Jacory Pattersonnal kell megküzdenie az éremért.

A papírforma aztán a döntőben igazolódott. A négyes pályán futó Molnár az első 50-en kicsit lassabban kezdett az amerikaiaknál, majd a második kanyart érezhetően erőteljesebben megfutotta, a bevágás után ugyanakkor nagy riválisai mögött a negyedik helyen kezdte meg a második kört. Abban egészen a célegyenesig egy-két méteres hátránnyal futott a harmadik Patterson mögött, akit a célegyenesben megpróbált lehajrázni, de ehhez nem maradt benne elég erő. Molnár végül 45.77 másodperccel ért célba. Az aranyérmet Bailey szerezte meg 45.08 másodperccel, mögötte Faust (45.47 mp) lett a második, Patterson (45.54 mp) pedig a harmadik.

Nancsing, 2025. március 22. A későbbi negyedik helyezett Molnár Attila (b2) a férfi 400 méteres síkfutás döntőjében a nancsingi fedettpályás atlétikai világbajnokságon 2025. március 22-én. Mellette a második helyezett Brian Faust és a hamadik helyen végzett Jacory Patterson (j), amerikai atléták. MTI/Czeglédi ZsoltNancsing, 2025. március 22. A későbbi negyedik helyezett Molnár Attila (b2) a férfi 400 méteres síkfutás döntőjében a nancsingi fedettpályás atlétikai világbajnokságon 2025. március 22-én. Mellette a második helyezett Brian Faust és a hamadik helyen végzett Jacory Patterson (j), amerikai atléták. MTI/Czeglédi Zsolt

"Most így utólag már talán mondhatom, hogy a döntő előtt nem voltam igazán jól" - nyilatkozta az MTI-nek Molnár Attila, aki ennek ellenére bízott benne, hogy érmet tud szerezni. "A maximalista sportolói énemnek hiányérzete van, és minimálisan csalódott vagyok a helyezés miatt, de kihoztam magamból a maximumot."

A magyar klasszis arról is beszélt, hogy még szokja ezeket a világversenyes szituációkat, a terhelést, viszont úgy érzi, most ennyi volt benne, és akkor sem lett volna meg az érem, ha a bevágásnál erőszakosabb, és a harmadik helyen kezdi a második kétszázat.

"Pont ott voltam a határvonalán, egy lépéssel volt előttem Faust, ahhoz hogy a jobb pozíció meglegyen, kellett volna öt-tíz kőkemény lépés, de majdnem biztos vagyok benne, hogy azt a pozíciót később elveszítettem volna, mert nem maradt volna energiám. Így lélektanilag hagytam a végére, de nem jött be, ők nem fáradtak el annyira. Persze miért is fáradtak volna el, hiszen nekik ez az első világversenyük idén. Fizikailag és mentálisan kellett volna frissebbnek lennem. Az mindenesetre ikonikus, hogy pont 45.08 volt a győztes idő" - tette hozzá.

Molnár Attila számára még nem ért véget a világbajnokság, vasárnap ugyanis a 4x400 méteres váltóval fut a döntőben.

A zárónap másik magyar érdekeltje a hétpróbázó Gálpál Zsombor, aki az első nap után a 12. helyen áll.

vehir
vehir
vehir
vehir.hu
további cikkek
D__YT20250324004
D__YT20250324004
D__YT20250324004
Ütemterv szerint halad a Hungaroring felújítása Ütemterv szerint halad a Hungaroring felújítása, a létesítményt június 16-án veszi vissza az üzemeltető cég, hogy felkészüljön az augusztus első hétvégéjén sorra kerülő 40. Forma-1-es Magyar Nagydíjra. ma 11:04
11984326-scaled
11984326-scaled
11984326-scaled
Portugália elképesztő meccsen fordított, így a magyarok vb-selejtezős csoportjába került A portugál válogatottal lett teljes a magyarok világbajnoki selejtezőcsoportja, miután Cristiano Ronaldóék hosszabbítás után megnyerték a dánok elleni negyeddöntős párharcot a labdarúgó Nemzetek Ligájában vasárnap este. ma 6:36
D_PRG20250323062
D_PRG20250323062
D_PRG20250323062
Szoboszlai: a szerencséért tenni kell Szoboszlai Dominik szerint a magyar labdarúgó-válogatott a szünetben akár 3-0-ra is vezethetett volna, de a szerencse most nem állt mellé a törökök elleni Nemzetek Ligája-osztályozón. ma 6:32
rossi-2
rossi-2
rossi-2
Rossi szerint két területen is javulnia kell a válogatottnak Marco Rossi szövetségi kapitány két fontos szegmenst említett, amelyben feltétlenül javulnia kell a magyar labdarúgó-válogatottnak azok után, hogy vasárnap 3-0-ra kikapott a török csapattól és így kettős vereséggel búcsúzott a Nemzetek Ligája élvonalától. tegnap 21:45

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.