Kovács Endre fotóművészt, a Veszprém Megyei Művész Céh céhmesterét kértem, mondja el véleményét Veszprém nyári kulturális életéről.
Kovács Endre fotóművész
– Elsősorban a képzőművészeti eseményekkel, kiállításokkal foglalkozom, hiszen annak vagyok részese – kezd bele a mester, akit alsóörsi otthonában látogattam meg. – Gyakran vannak a városban egyéni és csoportos kiállításaim, de a többiek megnyitóira is mindig elmegyek. Egyébként nem igazán követem a városi kiemelt eseményeket, például az Utcazene Fesztivált vagy az Ünnepi Játékokat. Akkor sem követtem az ilyen típusú eseményeket, mikor más városokban éltem. Persze ez nem jelenti azt, hogy kivonom magam a kulturális életből. Gyakran vagyok vendége a Mendelssohn Kamarazenekar hangversenyestjeinek, ám ez nem kötődik szervesen a nyárhoz, és természetesen színházba is járok, amikor időm engedi. Barátaimtól gyakran hallom, hogy az Ünnepi Játékok elitista fesztivál. Szerintem ez nem baj. Úgy vélem, a város rászánhat négy napot az évben egy-egy ilyen rendezvényre, amikor nem csupán a saját lakosaira koncentrál. Ezzel idecsábíthatja az országból és akár a környező országokból is a turistákat. A környékben rengeteg program van a veszprémivel egy időben, Balatonfüreden, Alsóörsön is. Az emberek válogathatnak, bárhol el tudják tölteni az idejüket kellemesen, ha akarják – véli a céhmester.
Sehol az ifjúság
– Viszont itt a Vass-gyűjtemény, ám ott mégsem látom tolongani a veszprémieket – kezdünk el beszélgetni a kultúra iránti csökkenő érdeklődésről. – A kiállításmegnyitókon ugyanaz a negyven, középkorú művész vagy művészetet pártoló ember jelenik meg. Az ifjúság sehol, az egyetemisták sehol, még csak hébe-hóba sem szállingózik be egy. Nem értem, hogy egy egyetemi városban – amelyben még egyetemi kampusz sincsen, amely esetleg elszeparálná a hallgatókat – miért nem kapcsolódik be a város életébe az a több ezer egyetemista. Nem tudom, hogyan lehetne az embereket rávenni, hogy elmenjenek akár kortárs, akár klasszikus kiállításra, akár más művészeti eseményekre. Nem látom, hogy változni akarnának.
– Talán más érdekli őket, vagy a kultúra változott meg, és már nem az tartozik bele, mint régen. Talán a sör meg a diszkó lett mára a kultúra. De ez Európa-szerte tendencia, nem csak nálunk jellemző. Az iskolákban is elfordulunk a humán tárgyaktól, és mindenféle más, új tárgyat kreálunk. A legsúlyosabb probléma, hogy eltűnik az értelmes, az emberi gondolkodást továbbvivő vita. Egyre kevesebb az olyan ember, aki képes vitát kezdeményezni, mert nincs se téma, se hajlandóság.
Volt egyszer egy kirakatunk
– A Veszprém Megyei Művész Céh a veszprémi vagy veszprémi kötődésű képzőművészek és iparművészek egyesülete. Nincs saját galériánk, így nem tudunk se meghívni más csoportokat, sem cserekiállításokat tartani. A városvezetés sem mindig a segítőkész. Néhány éve rendeztem a Vitrin Galériát, amelynek az Óváros tér egyik lerobbant, nem használt, önkormányzati tulajdonban lévő kirakata adott otthont. A dinamikusan, kéthetente változó galériát az is megnézte, aki nem akarta, hiszen munkába vagy hazafelé sétálva is látta a kirakatban. Bármelyik művész, ha megkeresett, kirakhatta a képeit. Aztán egyszer csak elvették a kulcsot, azzal az indokkal, hogy eladják. Azóta sem tudom, kié most az épület – mondja Kovács Endre.
Este nyolckor kihal a város
– Alsóörsön élek, így inkább kívülállóként figyelem a veszprémi eseményeket – folytatja. A város legsúlyosabb gondja, hogy nincs igazi központja. Hisz’ a Kossuth utcán hova ül le az ember egy jót beszélgetni? Vagy az Óváros téren, ahol csak bankok és hivatalok vannak? Onnan inkább menekülnek. Pécsett van ilyen központ, ahol kávézók és teraszok sorakoznak egymás mellett, oda ülnek be a fiatalok is, és akár hajnali kettőig is elbeszélgetnek. Veszprémben már este 8-kor élő lelket nem látni. Nincs gyűjtőpont – egy agóra –, ahová mindenki kimegy legalább egyszer a nap folyamán, és találkozhat más emberekkel, eszmét cserélhet, vagy segítséget kérhet, nyújthat másnak. Ezen a rendezvények sem segítenek, hiszen megfigyeltem, hogy az esemény zárása után kiürül a város, és a kocsmákban is alig páran lézengenek. Ennek ellenére nagyon jó dolognak tartom a rendezvényeket, csak azt gondolom, ez kevés. Négy nap, és a több háromszáz valahányban pedig semmi. Minden héten kellene valamilyen program, ahová az emberek kilátogathatnának, kikapcsolódhatnának, kiléphetnének a mindennapi stresszből, és talán kicsit jobban odafigyelnének a művészetekre is. Mert bármi is most a tendencia, a léleknek szüksége van rá.
