Nem véletlen, hogy a húsvét a keresztény világ legfontosabb ünnepe lett, és az sem véletlen, hogy épp ekkor, tavasszal, amikor a természet is új életre kel. Ez az ünnep évszázadok, sőt évezredek rétegeit hordozza magában, mert egyszerre vallásos és pogány, spirituális és földközeli, szent és játékos.
A keresztény hagyomány szerint húsvét Jézus Krisztus feltámadásának ünnepe, amely a halál felett aratott győzelem, a megváltás és az örök élet ígéretének napja. Az ünnep időpontja nem rögzített – minden évben máskor van –, hiszen a tavaszi napéjegyenlőség utáni első holdtöltét követő vasárnapra esik. Ez a holdfázisokhoz igazított naptári logika egy régi hagyományra utal vissza, és szoros kapcsolatban áll a zsidó pészah ünnepével is. Már ez is mutatja, milyen mély és összetett örökséget hordoz ez az ünnep.
De miért van nyúl? És miért éppen tojás? Ezek a kérdések gyerekként talán csak játékos rejtélyek voltak, de felnőttként már kíváncsiak vagyunk a válaszokra. A húsvéti nyúl története nem a Bibliából ered, hanem sokkal korábbi, pogány hagyományokból. A nyúl – különösen a mezei nyúl – a tavasz és a termékenység szimbóluma, hiszen gyors szaporodásával a természet megújulását testesíti meg. Az angolszász kultúrában a húsvét szó – „Easter” – is egy tavaszi istennő, Eostre nevéből ered, akinek az ünnepéhez állítólag egy nyúl is társult. A húsvéti nyúl hagyománya a 17. századi Németországban tűnik fel először, majd vándorolt tovább Amerikába, végül visszagyűrűzött Európába, immár színes tojásokat hozva a gyerekeknek.
A tojás pedig még a nyúlnál is ősibb jelkép. A világon szinte minden ősi kultúrában az élet kezdetét, a születés csodáját szimbolizálja. Egy tökéletes, zárt forma, amelyből egyszer csak előtör valami új: maga az élet. A kereszténység is átvette ezt a szimbólumot, az üres tojást Krisztus sírjának üresen maradó helyével rokonítva. A piros tojás a feltámadásra, a vérre és az életre utal, míg a díszített tojások – különösen Közép- és Kelet-Európában – egészen egyedi kulturális jelentéseket hordoznak. A magyar néphagyomány például egészen elképesztő technikákat és mintavilágot fejlesztett ki: karcolt, írott, patkolt, berzselt tojások születtek, amelyek sokkal többek voltak egyszerű ajándéktárgynál, ezek identitást, történetet, hitet hordozó kézműves emlékek voltak.
Amikor tehát húsvétkor tojást festünk vagy nyulakról szóló mesét mondunk a gyerekeknek, valójában egy hosszú történet részeseivé válunk. Egy olyan történeté, amely a természet rendjéből, a hit erejéből és az emberi kultúra kreativitásából egyaránt táplálkozik. Talán ezért van, hogy ez az ünnep még akkor is megérint bennünket, ha már nem járunk templomba, vagy ha nem kötődünk szorosan a valláshoz. A húsvét ugyanis a hit ünnepe mellett az emberi élet legmélyebb ritmusáé: a sötétség utáni világosságé, a tél utáni tavaszé, a halál utáni reményé.
