Az Adelson történet - A Jackpot Sounds csapata segítségével

Las Vegasban más a levegő. Talán a szőnyegek pora, talán a gépek feszülő elektronikája szórja szét úgy a feszültséget, mint vihar előtt a statikus mező a levegőt. Meg aztán ott van az a tompa, mennyezeti fény is, ami soha nem alszik el, csak átfordul a nappalból egy örökkévaló esti hangulatba. És ha egyszer már jártál ott, ahol a padlószőnyeg minden lépésed alatt elnyeli a világ zaját, és a pult mögött mosolygó osztó úgy kérdezi meg a neved, mintha évek óta csak rád várt volna, akkor érted meg igazán, miért gondolta Sheldon Adelson azt, hogy ez itt a világ közepe.

És miért indított marketing és politikai hadjáratot az online kaszinók ellen. Bár a végkifejletet tudjuk: Adelson terve nem sikerült, hiszen manapság virágoznak az online kaszinók és a kaszinó visszajátszások is, sőt, kifejezetten népszerűek Magyarországon és Európa szerte. Ennek ellenére a történelemnek ez a szelete a nemrég elindított Jackpot Sounds platform szakértőitől nem csak izgalmas, de segít jobban megérteni a jelen szerencsejátékos közegét is.

A fizikai kaszinóktól indultunk, csakhogy közben megjött az internet. Csendben, lábujjhegyen, aztán hirtelen feltépte az ajtót. És ahol eddig szmokingos urak és flitteres nők forgatták a rulett golyót, ott most pizsamás átlag emberek egy kattintással húszdolláros emelést dobnak az esti tea vagy a reggeli kávé mellől.

Ez volt az a pillanat, amikor Sheldon Adelson, a kaszinók ura, a Vegas-i csillogás önjelölt császára, úgy döntött: nem lesz belenyugvó nézője a változásnak. Ő nem az a fajta volt. Ő harcolni akart. Nem is akárhogy.

És innentől kezdődik az a történet, amiben egyetlen ember – pénzzel, befolyással és végtelen makacssággal – nekiindult, hogy megállítsa az online szerencsejátékot. Vagy legalább lelassítsa. Ezt a történetet fogjuk bemutatni előzményeivel és következményeivel együtt.

Sheldon Adelson: Egy kaszinó császár felemelkedése

Sheldon Adelson Bostonban született, de Vegasban lett igazán otthon. Mondhatni, előbb volt üzletember, mint iskolás. Egy szegény család gyereke, aki már 12 évesen újságot árult, aztán gyorsan átült a nagyfiúk asztalához: kiállítások, automaták, végül a világ egyik legmenőbb tech-konferenciájának, a COMDEX-nek a megszületése. És amikor már mindenki más a dotkom-lázban látta a jövőt, Adelson megint oldalvást ment: megvette a porosodó Sands Hotelt Las Vegasban, aztán... lebontotta.

Igen, jól olvasod. A porig.

És a romok fölé nem is akármit épített. Hanem a Venetian-t. Olyat, hogy még Velence is kicsit irigy lett rá. Csatornák a második emeleten, gondolásokkal. Márvány és arany mindenütt. A vendég nem csak pénzt költött, hanem egy másik valóságba lépett – egy olyanba, ahol mindenki egy kicsit filmcsillagnak érezhette magát, még ha csak egy porszívóügynök volt Wisconsinból.

De Adelson nem csak a csillogásban hitt, hanem a stratégiában is. A kaszinót konferenciaközponttal kötötte össze – a blackjack mellé jött a business suit, a nyakkendős vendég, a céges céllal Vegasba csábított főnök. A pénz nem az asztaloknál jött be, hanem a szobákban, a minibárban és a reggeli meetingek szendvicseiben.

És ekkor már nem volt kérdés: Sheldon Adelson nem egyszerű kaszinót épített. Ő újraszabta, mi az, hogy Vegas.

Az internetes szerencsejáték felemelkedése

Az internetes kaszinók először olyanok voltak, mint egy zugkocsma a belváros árnyékos felében: kicsit sánták, kicsit gyanúsak, de nagyon is valóságosak. És egyre többen mentek be.

A kilencvenes évek végén még nehézkes volt az egész – modemen kapcsolódtál, fura pénzváltók keverték a dollárt valami szigeti bank közbeiktatásával, és egyáltalán nem volt biztos, hogy a nyereményed valaha is megérkezik. De a varázs ott volt. Nem kellett öltönyt venni, nem kellett repjegyet venni Vegasba, nem kellett parkolót keresni. Csak egy számítógép kellett és egy kis bátorság.

Aztán eljött a 2000-es évek, és vele együtt az UIGEA, majd a híres 2011-es „Fekete Péntek”, amikor az FBI lekapcsolta az online pókeres nagyokat, mintha csak egy sorozatot forgatna a Netflix. De mire fellélegeztek volna a hagyományos kaszinók, jött a Wire Act újraértelmezése: „márpedig ez csak a sportfogadásra vonatkozik” – mondta az Igazságügyi Minisztérium. És az államok szépen lassan elkezdtek megnyílni a netes szerencsejáték előtt.

És ott volt a háttérben a kérdés, amit Adelson nem hagyott figyelmen kívül: ha a rulettgolyó egy napon végleg a telefon kijelzőjén pörög, akkor mi lesz a márvány lépcsőkkel és a palotával?

Adelson ellentámadása

Adelson nem volt az a félrenézős fajta. Ő volt az, aki ha meglátta, hogy a hajó kormányát mások forgatják, odalépett, és elvette tőlük – egyszerűen, határozottan, mintha mindig is az övé lett volna. Így volt ez a szerencsejátékkal is, és főleg az internetes változatával.

2011-ben, amikor az Igazságügyi Minisztérium bejelentette, hogy a Wire Act nem vonatkozik az online kaszinókra, Adelsonban valami átkattant. Másnap nem a napi bevételeket nézte a Venetian kameráin, hanem jogi tanácsadókat, PR-osokat és politikai kapcsolatokat kezdett hívogatni. És amikor megszólalt, nem volt benne kétértelműség: „erkölcsi alapon ellenzem az online szerencsejátékot” – mondta. Ennyi. Mint amikor a nagypapa lekapcsolja a tévét, mert „ez már nem gyereknek való”.

Persze mindenki fújtatott. Egy kaszinókirály ne beszéljen erkölcsről – zúgták a kritikusok, és nem is teljesen alaptalanul. De Adelson nem hátrált meg. Nem volt nála hozzáértőbb, de nála elszántabb sem. Lobbistákat küldött Washingtonba, beszélgetéseket kezdeményezett képviselőkkel, meghívókat osztott vacsorákra, és elkezdte lelassítani az addigra már lendületet kapott legalizációs hullámot.

Ő nem kampányolt. Ő ostromolt.

És a meglepetés az volt, hogy működött is. Egy-két törvény, ami már majdnem átment, hirtelen fiókba került. Mint egy rosszul húzott lap a pókerasztalon: fold.

A Koalíció az Internetes Szerencsejáték Megállítására

2014-ben Adelson nem csak szerencsejáték-háborút hirdetett – hadsereget is szervezett hozzá, persze csak átvitt értelemben. Coalition to Stop Internet Gambling – így nevezték a formációt, ami legalább olyan harcias volt, mint a neve. A vezérkarban lobbisták, PR-szakemberek, politikai elemzők, konzervatív erkölcscsőszök ültek. A cél nem volt kevesebb, mint megállítani a digitális rulettgolyó száguldását az amerikai háztartásokban.

A kampány úgy készült, mint egy hollywoodi thriller. Hirdetések villantak a képernyőkön, amikben gyerekek ültek a laptop előtt – sápadt arccal, a monitor kék fényében. „Ki védi meg őket?” – kérdezte a narrátor. Máskor egy anya sírt, mert a fia „minden pénzt elvesztett a neten”. Nemcsak üzleti, de erkölcsi alapokra építettek. Ez volt az igazi csavara az egésznek: nem azt mondták, hogy az online játék tönkreteszi a kaszinó piacot – azt mondták, hogy tönkreteszi az amerikai családokat.

Adelson konzervatív barátai – kongresszusi képviselők, vallási vezetők, erkölcsi pánikkal élő politikai csoportok – örömmel csatlakoztak. Mert a kampány nem csak pénzt, de világképet is kínált. A „hagyományos értékek védelme” ugyanazokban a termekben visszhangzott, ahol korábban a választási győzelmek stratégiáit szabták.

A kampány drága volt, színpadias, olykor giccses – de hatásos. Mint egy jó Vegas-show.

Tagállami csaták és az iparági megosztottság

A kaszinóipar addig összetartott, mint egy jól kevert pakli. Különböztek a színek, a logók, a promóciók, de a cél közös volt: pénzt keresni. Aztán jött Adelson, és mint egy beütött joker, széthúzta a paklit. Az American Gaming Association, az iparág hivatalos érdekvédelmi szervezete, kénytelen volt meghátrálni – egyszer csak már nem képviselte többé az online szerencsejáték ügyét. A tagság ugyanis kettészakadt. Az egyik oldal: MGM, Caesars, a modernebb gondolkodású cégek. A másik: Adelson és a hozzá hű hagyományőrzők.

A feszültség konkrét volt, érezhető, és mindenki tudta, hogy nem csak nézetkülönbségről van szó. Ez stratégiai szakadék volt. Az MGM és társai már építették az online rendszereket, optimalizálták az appokat, szkennelték az arcfelismerő algoritmusokat, és már ott álltak a digitális kapuk előtt, kulccsal a kézben. Adelson meg e közben a zárat akarta lecserélni – nem kulccsal, hanem betonnal.

Különösen éles volt a helyzet Pennsylvania esetében. Ott épp a legalizációra készültek, amikor Adelson belobbizott – szó szerint – a folyamatba. Helyi képviselők, országos politikusok, konzervatív médiahadjárat: mindent bevetett. És még ha nem is állította meg a folyamatot, jócskán lelassította. A szenátusi folyosókon már nem lehetett simán átsétálni az online kaszinó ötletével – túl sok ajtó mögött lapult már egy Adelson-ember.

Az ipar széttöredezett. A közös cél helyett most már közös zavar volt. És ez pont az a fajta rés volt a pajzson, amin keresztül egy egész digitális világ be tud szivárogni.

A RAWA: utolsó nagy roham

Ha a Koalíció volt Adelson hadserege, akkor a RAWA volt az atombombája. Restore America’s Wire Act – így hívták azt a törvényjavaslatot, amely egyetlen mozdulattal tiltotta volna be az összes online szerencsejátékot Amerikában, állami hatáskör ide vagy oda. Egy lendületes jogi retró – mintha a hatvanas évek telefonvezetékes törvényét húznánk rá a huszonegyedik századi okostelefonos appokra.

A javaslatot nem is titkoltan Adelson pénze és befolyása mozgatatta. Neve hivatalosan nem szerepelt sehol, de mindenki tudta: ő a háttér, a pénztárca és a szándék. És amikor a törvény bekerült a Kongresszus elé, egy pillanatra tényleg úgy tűnt, hogy működhet. Több republikánus képviselő felsorakozott mögé – volt, aki pénzügyi támogatás reményében, volt, aki erkölcsi pánikban.

Csakhogy a törvény egyre jobban süppedt bele a politikai mocsárba. Civil szervezetek, technológiai vállalatok, sőt még konzervatív libertárius csoportok is felemelték a hangjukat ellene. Az emberek nem szerették az ötletet, hogy Washington mondja meg, mivel töltsék az estéiket. A bizottságokban ülve többen is homlokot ráncoltak – a Wire Act újraértelmezése túlságosan nyúlós lett, mint egy rosszul sikerült taffy.

És bár a Trump-kormány alatt újra felbukkant a szellem a palackból – az Igazságügyi Minisztérium új értelmezést adott a törvénynek –, a bíróság gyorsan visszacsavarta a dugót. RAWA sosem jutott el igazi szavazásig. Csak úgy lebegett a levegőben, mint egy túldekorált lufi a Vegas Strip fölött, amit senki sem mert végül kipukkasztani, de nem is tartott meg senki.

Iparági visszhang és gazdasági hatások

Adelson kampánya nem csak a törvényhozásban kavart vihart, hanem a kaszinó iparban is. Sokan szinte vállon veregették volna, ha egy kis szakszervezeti gyűlésről lett volna szó. De ez itt milliárdos cégek összefonódó világa volt, ahol minden reklámspot egy újabb vonal a mérlegen, és minden lobbi találkozó potenciálisan dollármilliókat mozgat. És amikor valaki egy egész iparágat próbál újraosztani, az nem marad visszhang nélkül.

Az MGM, Caesars és más nagyvállalatok már bőven fejlesztették a saját online platformjaikat, amikor jött Adelson tiltása. Ők úgy látták, hogy az internet nem ellenség, hanem lehetőség – főleg a fiatalabb generációknál, akiknek a kaszinó már nem padlószőnyeg és whisky szag, hanem gyors wifi és lekerekített UI. A netes játék bevételi forrás lett volna – sőt, néhol már az lett. És ekkor jött valaki, aki szó szerint betiltatta volna az egészet.

A közvélemény sem állt Adelson mellé. Felmérések szerint az amerikaiak többsége nem akarta, hogy a szövetségi kormány beleszóljon abba, mivel játszanak esténként. Egyre inkább az állami szabályozás irányába tolódott a bizalom – helyi kontroll, helyi adók, helyi döntések.

És a gazdasági realitás? Az offshore oldalak úgyis működtek. Ha nem lehet legálisan játszani, majd játszanak máshol – csak épp mindenféle védelem és adóbevétel nélkül. A tiltás így nem megoldásnak tűnt, hanem menekülésnek. Egy óriás, aki az árnyék elől próbált falat húzni – de az árnyék nem állt meg.

Az online szerencsejáték szabályozásának alakulása Adelson halála után

2021 januárjában Sheldon Adelson meghalt. Csendesen, egy kórházi szobában, távol a kaszinók neon világától. És ezzel véget ért egy korszak, amelyben egyetlen ember súlya elég volt ahhoz, hogy éveken át lefékezze egy teljes iparág digitális átállását.

Nem telt el sok idő, és a Las Vegas Sands új vezetése máris más hangot ütött meg. A közlemény szinte steril volt, de a sorok mögött érződött a fordulat: „stratégiai lehetőségeket keresünk az online szerencsejáték területén.” Egy mondat, ami Adelson életében elképzelhetetlen lett volna. Most meg? Iránytű lett.

A Coalition to Stop Internet Gambling gyakorlatilag megszűnt, ahogy a RAWA is nyomtalanul eltűnt a jogi boszorkánykonyha mélyéről. És közben az államok szépen sorban nyitották meg saját digitális kapuikat. Michigan, Pennsylvania, Connecticut – mind beléptek a legális online játékok világába. A sportfogadás már szinte mindenhol jelen volt, a kaszinók és a pókertermek pedig követték.

Adelson öröksége így kettős lett. Egyrészt egy elkötelezett és erőskezű üzletember emléke, aki nem ismert kompromisszumot. Másrészt az az ember, aki évekkel késleltette a jövőt – de amikor elment, a világ már nem félt továbblépni.

Vörös szőnyegen vagy képernyőn, a tét mindig ugyanaz

Van valami különös abban, amikor leülsz egy valódi kaszinóban. A szék súlya alattad. A plafonon valami olcsónak tűnő, de pazar csillár. A távolban csilingel egy nyerőgép. Egy pohár viszki az asztalon, kissé már oldalt dőlve. És a dealer mosolya – nem őszinte, de gyakorlott. Ez az a világ, amit Sheldon Adelson védeni próbált – foggal, körömmel, dollármilliókkal.

De a világ nem így működik már. A rulettgolyó ma már egy algoritmus. A póker asztal nem zöld filc, hanem zöld pixelek. És az emberek – otthon játszanak. Melegítőben, fülhallgatóval, fél szemmel a Netflixen. Az egész tapasztalat elfér egy tenyérnyi kijelzőn, és mégis... a tét ugyanaz.