Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Gyurcsány Ferenc visszavonul a politikától, elválnak Dobrev Klárával

2025. május 8. 12:37
Dobrev Klára május 8-án közzétett közleményében jelentette be, hogy Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) alapítója és elnöke visszavonul a közélettől. A bejelentés szerint Gyurcsány lemond a pártelnöki tisztségről, távozik az országgyűlési frakció éléről, valamint mandátumát is visszaadja, és nem indul többé választásokon.  Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

A döntést a DK elnöksége elfogadta. Az átmeneti időszakban a pártot Molnár Csaba ügyvezető alelnök vezeti.

Dobrev Klára indoklása szerint a politikai visszavonulás célja, hogy véget vessen annak a jobboldali retorikának, amely szerintük évek óta „hazug gyurcsányozással” próbálja elfedni a kormányzati hibákat és ellehetetleníteni az érdemi politikai vitát. A közlemény hangsúlyozza, hogy a Demokratikus Koalíció a megújulás útjára lép, és az elnöki tisztségre a párt teljes tagságának bevonásával kerül sor, ahogyan azt eddig is gyakorolták. Dobrev Klára bejelentette, hogy indul az elnöki posztért.

A politikai bejelentés mellett Dobrev Klára nyilvánosságra hozta azt is, hogy hosszú belső vívódás és közös döntés eredményeként válása is véglegessé vált Gyurcsány Ferenccel. A közlemény szerint a felek kölcsönös tiszteletben, barátságban, valamint a közös szülői felelősség megtartásával zárják le házasságukat. Arra kérik a nyilvánosságot és a sajtót, hogy a válás részleteit tartsák magánügynek, és erről egyikük sem kíván több nyilatkozatot tenni.

A bejelentés egy időszak végét jelenti a DK és a magyar baloldal életében, és új korszak kezdetét vetíti előre. A párt elnökválasztására a következő hetekben kerül sor.

vehir.hu
további cikkek
Környezetvédelmi engedély nélkül épül a paksi fenékküszöb közélet Környezetvédelmi engedély nélkül épül a paksi fenékküszöb Környezetvédelmi engedély nélkül épül a paksi fenékküszöb, miközben a beruházás engedélyezéséhez szükséges kérelmet a kormányrendelet szerint csak szeptember 30-ig kell benyújtani. 2026. augusztus 30. 10:04 'Nem vagyok kedves, azt hiszem, ez most előny' – Unger Anna vezetheti az NVVH-t közélet 'Nem vagyok kedves, azt hiszem, ez most előny' – Unger Anna vezetheti az NVVH-t Unger Anna Rózát jelölte az Országgyűlés Igazságügyi és Alkotmányügyi Bizottsága e a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH) élére. A politológus a döntést követően közösségi oldalán köszönte meg a támogatást, pénteken pedig az Országgyűlés mondhatja ki a végső szót. A tisztség betöltéséhez kétharmados többség szükséges. 2026. augusztus 27. 13:55 Radnai Márk a Tisza Szigetek kritikáiról és lemorzsolódásáról, a Közhang patformról és Navracsicsék kezdeményezéséről közélet Radnai Márk a Tisza Szigetek kritikáiról és lemorzsolódásáról, a Közhang patformról és Navracsicsék kezdeményezéséről Új víziót kell adni a Tisza Szigeteknek, találni kell egy olyan struktúrát, amelyben ezek a közösségek megőrizhetik szabadságukat, ugyanakkor a demokrácia jegyében be tudnak kapcsolódni bizonyos ügyekbe - mondta Radnai Márk, a Tisza országgyűlési képviselője a hétvégén a Tisza Szigetek országos találkozójának helyszínén, a Margitszigeten, ahol reagált a közösségen belüli kritikákra, sőt, még Navracsics Tiborék legújabb felhívására is - utóbbiról ráadásul nem teljes elutasítással beszélt. 2026. augusztus 24. 10:49

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.