Az elmúlt években zajlott és jelenleg is zajló fejlesztések (EKF, belvárosi rehabilitáció, intelligens és modern városok program, fenntartható városfejlesztés...)
a városvezetésnek azt a határozott törekvését szolgálják, hogy Veszprémben különösen jó legyen élni, tanulni, dolgozni, kikapcsolódni; hogy Veszprém Európa egyik legélhetőbb városa legyen az évtized végére. Ez a minőség pedig egy emberközpontú, fenntartható, modern belvárost is feltételez. Talán az sem túlzás, hogy valahol mindannyiunk vágya ez. Ha kicsit több figyelmet szentelünk a témának, ezen belül a belváros keleti területének, ahol az említett egykori gyárterület is található, remélhetőleg tisztulni fog a kép: a múlt és a jelen tényei, a jövő lehetőségei és kérdései. A keleti belvároskép rövid történeti áttekintése után a későbbi írásokban szó lesz néhány, a téma szempontjából fontos projektről; hazai és nemzetközi jógyakorlatokról a fenntartható városfejlesztés témaköréből, és egy előttünk álló kutatásról, amelynek célja, hogy előkészítse a bútorgyár volt belvárosi területének a jövőjét érintő tervezést, hogy a döntések előtt a lehető legátfogóbb információk álljanak a városvezetés rendelkezésére a lakossági, intézményi, gazdasági, szolgáltatói igényekről és szükségletekről.
Talán már az sem egyértelmű, hogy kinek mit jelent Veszprém belvárosa... Az Óváros teret és környékét? A Petőfi Színházat, a Csermák Antal Zeneiskolát és az Erzsébet ligetet? A Kossuth utcát, alias sétálóutcát? A Balaton Plázát, a Gyárkertet, a Vásárcsarnokot? Esetleg mást? Vagy mindez egyben „A Belváros”? Mást ért e szó alatt az itt élő, mint az ide látogatóba, átutazóba, üzleti céllal vagy tanulni érkező? Mást jelent az idősebb generációnak, mint az ifjabbaknak? A sok kérdés között egy dolog biztos, hogy a városnak ezek a részei az elmúlt száz–százötven év alatt rengeteg változáson mentek keresztül, megannyi elképzelés, terv született a fejlesztésükről és arról, hogy milyen szerepet lássanak el, mi legyen a funkciójuk. Ezeknek az elképzeléseknek egy része feledésbe merült, mások megvalósultak, majd újabbak születtek, mindeközben pedig a belváros fejlesztésének mikéntje továbbra is aktívan foglalkoztat városvezetőket, szakértőket, laikusokat, itt élőket.
Tágabb értelemben véve a fenti területek mind a mai belváros mint funkcionális-kulturális központ részét képezik: a közszolgáltató és közigazgatási intézmények és a kulturális szolgáltatások jelentős része itt található. Történeti áttekintésünk ezen belül a cikksorozat fókuszában álló egykori gyárterület tágabb környezetéből indul, ami nagyjából a Völgyikút ház, a Kossuth utca felső része és a Balaton Pláza által lehatárolt területet érinti. Magába foglalja a Cserhát városrész javát, a Vásárcsarnokot és az Autóbuszpályaudvart, valamint a projekt fő kutatási területét, azaz a Gyárkertet és környékét a parkolóval, a benzinkúttal, a volt SZMT-székház épületével.
Belvárosi látkép a Húszemeletesből a keleti iparnegyed területére 1978
Ha visszatekintünk, az elmúlt évszázad jelentősen átrajzolta a városnak ezt a részét, amiben markáns szerepe volt az 1960-as években kezdődő szocmodern
városrendezésnek. A mai Völgyikút ház környékéről indulva, ezen a területen üzemelt 1933. és 1969. között a közkedvelt Csomay strand, ami a Cserhát
átépítésének esett áldozatul. A ’60-as évek városrendezési tervei nyomán zajló építkezések és a mai Jutasi út (akkor Felszabadulás útja) kialakítása miatt
betonozták le itt a Völgyikutat és fojtották el a Völgyikút-patakot. Ekkor létesült az Autóbuszpályaudvar (1965), aminek a helyén a XIX. század végéig olajmalom működött. A malom épületét, ami még sokáig dísze volt a környéknek, a termelés megszűnése után kezdték Bagolyvárnak nevezni. Adott otthont cselédeknek és fedél nélkül maradt rászorulóknak. A 1957-es városrendezési terv először ide szánta a Vidámparkot, ami végül máshová került, majd a buszpályaudvarral végleg eldőlt a Bagolyvár sorsa. (Ma a Lovassy László Gimnázium szomszédságában álló parkolóház viseli a nevét.) Abban az időben rendeződött át a Cserhát városrész is: egykor Gabonapiac vagy Búzapiac tér névre hallgatott az a terület, ahol megépült a Pártház, a Hotel, a Bástya Áruház, a Húszemeletes, a Lordok háza, a Lovassy László Gimnázium épülete, a Vásárcsarnok. A Gabonapiac tér keleti határán volt a Széna tér (az egykori Szarvas Vendéglő előtti kis tér), amit később Palotai térnek, Partizán térnek és Köztársaság térnek is hívtak. Ma ez a terület, tér funkcióját elveszítve, zöldövezetként funkcionál az aluljáró és a volt SZMT-székház épülete között.
A volt szakszervezeti székház (SZMT) ma is álló épületegyüttese 1982-ben épült, a Budapest út rendezésével együtt. Ezen a területen volt egykor a Tejgyár, illetve az Erzsébet Szálló is, amelyben az 1950-es államosítást követően létesült a veszprémi nyomda (Veszprém Megyei Nyomdaipari Vállalat). Az SZMT székház 1994-ben jogutód nélkül megszűnt. Ezt követően irodák, szolgáltatók, üzletek működtek benne, jelenleg hasznosítatlan.
A mai Balaton Pláza és a parkoló foglalja magába az egykori, ún. Veszprém-Belső vasútállomás területét, továbbá ennek a szomszédságában található a – ma is működő – Balaton Bútorgyár egykori belvárosi iparterülete, amelynek egy részén jelenleg a Gyárkert üzemel. Ezzel elérkeztünk a NONA projekt és sorozatunk fő tématerületéhez, amelynek történetéről a következő írásunkban olvashatnak.
Forrás: Jákói Bernadett írásai
