Páskándi Géza erdélyi író és Müller Frigyes marosvásárhelyi rabbi talán soha nem találkoznak, ha a romániai kommunista diktatúra nem zárja be őket ugyanabba a Duna-deltában található munkatáborba. Itt köt egymással életre szóló barátságot a két briliáns elme. Müller Frigyes 1960-ban, szabadulása után kivándorol Izraelbe. Páskándi Gézát az 1963-as amnesztiával engedik haza. Levelezésbe kezdenek, amely harminc esztendőn át tart. Müller Frigyes közben Pinchas Müller néven názáreti főrabbi lesz, a szabad életét könyvtári raktárosként kezdő Páskándi Géza pedig később a Kriterion Könyvkiadó szerkesztőjeként dolgozik. 1974-ben Magyarországra települ át és a szellemi élet egyik meghatározó alakjává válik, a Magyar Írók Szövetségének választmányi és a Magyar Művészeti Akadémia elnökségi tagjaként jelentős köztestületi tisztségeket tölt be. Az élet tehát valamiképpen mindkettőjüket kárpótolja. Viszont a sokat emlegetett és áhított szemtől-szembeni találkozás soha nem jön létre a két barát között. Vagyis az utolsó személyes emlékük egymásról a munkatáborból származik.
E megrendítő tény árnyéka vetül rá egymásnak írt, csodálatos leveleikre, amelyeket a Szatmárnémeti Harag György Társulat három színművésze, a Poór Lili-díjas Kovács Éva, a Kovács György-díjas Rappert-Vencz Gábor, valamint Frumen Gergő előadásában hallhatnak a Szugyiczky István szerkesztette és rendezte, „...majd és mindig csak találkozhatunk...” című felolvasószínházi előadás nézői.
A Magyar Művészeti Akadémia támogatásával megvalósuló vendégjátékhoz kapcsolódóan a Latinovits-Bujtor Játékszínben egy, a Petőfi Irodalmi Múzeum által rendelkezésre bocsátott Páskándi-relikviákból összeállított kiállítás lesz látható.
