Tíz évvel ezelőtt álmodtad meg a Companyt: ott tartotok, ahol egykor elképzelted?
Igen, úgy hiszem. Nagyon jó ez az időszak arra, hogy magam is összegezzem az elmúlt éveket, hogy kicsit visszanézzek, mi történt, milyen sikereink voltak, min kellene adott esetben változtatni. Ebben segít majd az is, hogy egész évben kísérő programokkal, jubileumi eseményekkel készülünk, és aztán jöhet az új korszak.
Új korszak?
Olyan értelemben, hogy a tízéves évforduló lehetőséget ad arra, hogy újragondoljunk dolgokat, és eltervezzük – főként lelkileg – a következő tíz évet. Közben más jellegű fordulópont is volt a Company életében, hiszen a COVID elég rendesen közbeszólt. A járvány alatt csak online órákat tartottunk, főként azért, hogy a versenyzők ne essenek ki a formából, illetve a közösségépítés miatt is fontos volt. Nagyon nagy fejlődésen mentünk keresztül, mára már megdupláztuk, majdnem megtripláztuk a COVID előtti létszámot. Másfél éves kortól ötven plusszosokig mindenféle csoportot oktatunk, de ez a táncnál többről szól: a test mellett a lélek is, az önismeret is igen fontos. A társadalmunk – a COVID miatt is – sokat sérül, nem mindegy, hogyan fordulunk egymáshoz. Nálunk nem az eredmény- és sikerorientált oktatás a cél, vagy legalábbis nem minden áron.
Hogyhogy nem tetted le a voksodat sem korosztály, sem pedig haladási szint mellett?
Szeretnék mindenkinek lehetőséget adni. Számomra, és beszélhetek a többi oktató nevében is, az egyik legfontosabb cél, hogy a fiatal táncosok egészséges emberekként lépjenek a felnőttkorba. Nemcsak a mozgásban, hanem a lélek terén is szeretnénk adni. De a felnőtt korosztálynak ugyanúgy jár a lehetőség, hogy mozogjanak, fejlődjenek, felszabaduljanak.
Tudsz olyan sikerélményt mondani, ami az elmúlt tíz év során meghatározó volt számodra, és nemcsak a testi, de a mentális oldalról is szól?
A közösségépítő erő, amit most kiemelnék. Elképesztően jó látni, ahogy egy-egy előadás alkalmával a színpad mögött a csapatok együtt készülődnek, segítenek a ráhangolódásban, közösen sminkelnek, sőt, ebbe a szülők is becsatlakoznak. Egyébként is nyugalom és békesség van nálunk, jók az energiák, és úgy hiszem, ilyen atmoszférában fejlődhet leginkább az ember. De az is siker, hogy különböző problémákkal küzdő gyermekek is járnak hozzánk, például magánóra keretében autista kisfiú is. Persze hozzáteszem, hogy nyitottak vagyunk mindenre, de nem ez a főirányunk.
Ha már sikerekről beszéltünk: a versenyzők milyen eredményeket értek el?
Az elmúlt tíz évben nagyon sok szép elismerést bezsebeltünk, kijutottunk világversenyekre, voltunk Rómában, gyakran mentünk Horvátországba is. Hozzáteszem, az is óriási siker, ha látom, hogy a csapatból valaki messze jut a tánc miatt: mostanra például van olyan, aki a Magyar Állami Operaház segédszereplője, de többen nálunk fogalmazzák meg, hogy a tánccal szeretnének továbbtanulni, és sokaknak sikerült is. Nagyon jó látni, hogy a táncosok jól érzik magukat, hogy felszabadultak, energikusak.
Milyen műfajt képviseltek a táncon belül, és mennyire tágítjátok az erre vonatkozó határokat?
A fő irányunk a modern kortárs tánc. Van külön tanmenetünk, több tanáros rendszerben dolgozunk, minden csoporttal két oktató foglalkozik. Ami a műfajt illeti, közben azért belekóstoltunk már a show-látvány vonalba, igyekszünk minél szélesebb palettán dolgozni, hogy a versenyzők több dologban kiteljesedhessenek. Vannak stíluskitekintő óráink, amikor előkerül a salsa, a hip-hop, vagy akár a kortárs néptánc. Fontos, hogy ha stíluskitekintés van, akkor az adott irányzat kompetens képviselőjét elhívjuk oktatni.
Hogy látod, kik mennek ma szívesen táncolni?
Nagyon sokféle ember jön, különféle okokkal. Akadnak olyan felnőttek, akik még soha az életben nem táncoltak, nekik kiváltképpen örülünk, hiszen általában az a jellemző, hogy ez a réteg párostánccal próbálkozik, de kiderült számunkra, hogy nem mindenki. Nyitott és lelkes táncolni vágyók jönnek hozzánk, akik magukkal szeretnének foglalkozni úgy, hogy közben közösséghez is tartoznának. Szeretünk az órák alatt a mozgás mellett a lélekre is fókuszálni, és egyfajta stresszlevezetéssel is szolgálni.
Mi a helyzet a kisebbekkel? Nehezebb ma velük, vagy ezek csupán sztereotípiák?
Látok változást az elmúlt tíz év alatt, viszont úgy vélem, ez teljesen normális. Nincsenek könnyű helyzetben, mivel sok a lehetőség, több dologra szeretnének egyszerre koncentrálni. Ennek persze előnye is van, hiszen a nagyobb merítésből kiderülhet számukra, milyen irányba haladnának, viszont így előfordul, hogy év közben eltűnnek. De fegyelmezési problémák nincsenek, hozzánk azok jönnek, akik tényleg szeretnének táncolni.
Miközben oktatsz, vezeted is a Companyt, de édesanya is vagy. Milyen érzés belemerülni egyszerre sokféle világba? Jól működik?
Minél több dolgot csinálok, számomra annál izgalmasabb. Szeretem a kihívásokat, folyton új dolgokon agyalok. Ma sokkal kevesebbet oktatok, s bár egyedül kezdtem, tudatosan kiépítettem, hogy többtanáros rendszer legyen, hiszen azt is tudtam, hogy családot szeretnék. Ma nyolcvan százalékban a szervezéssel foglalkozom, a kislányom hároméves, szóval a családot összehozni a munkával nem olyan egyszerű. Próbálok mindenhol száz százalékban ott lenni, jelen lenni, de ez azzal járt, hogy a tanításból vissza kellett vennem, viszont remek oktatóink vannak: Mitsch-Baranyai Erika, Bozsoki Luca, Kuti Luca.
Ami pedig a sokféle területet illeti: a végzettségem szerint táncoktató vagyok, valamint rekreációszervezést és egészségfejlesztést is tanultam, ahogy üzletvezetői végzettségem is van, számomra fontos a tanulás, hogy folyamatosan képezzem magam, és úgy tűnik, folyton újban gondolkodom, de már gyerekként is tudtam, hogy merre szeretnék menni.
Honnan tudtad?
Hiszek a sorsban, és abban, hogy a dolgok elrendezik magukat. Négyéves korom óta táncolok, és tanulás közben mindig jöttek a lehetőségek, hogy oktassak, és aztán hirtelen a tánciskola, amelynek a megalapítását nem terveztem ugyan, de az élet mégis így hozta. Amikor kellett, megragadtam a lehetőséget. Volt bennem tudatosság is, de összességében mindig hagytam, hogy maguktól is alakuljanak a dolgok. És tényleg alakulnak.
Adnál valamilyen tanácsot a tíz évvel ezelőtti énednek?
Nem mondanék semmit. Szerintem jól vannak úgy a dolgok, ahogy vannak, persze a következtetéseket mindig le kell vonni, de semmit nem csinálnék másképp. Változtatni a jövőben lehet, így nem gyakran kesergek régi dolgokon, csak amennyire szolgálhatja a jövőt. A jövő pedig most is a táncról szól, a csapatommal együtt várunk mindenkit, egyelőre Veszprémben és Várpalotán, de tervben van az is, hogy még több városban jelen legyünk…
Fotók: Pesthy Márton
