Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C

Hatalmas küzdelem végén nyert, ismét vezet a döntőben a VKK

2025. május 20. 22:05 // Forrás: veszpremkosar.hu
Egyetlen győzelemre került a bajnoki címtől az NB I/B zöld csoportban a Veszprém Kosárlabda Klub, amely a finálé harmadik, kedd esti mérkőzésén újabb hazai diadalt aratott a Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK ellen.

Az NBI/B zöld csoportjának döntője eddig hatalmas csatákat hozott, az előző két meccset, ha szorosan is, de egyaránt a hazai együttesek húzták be. Ma ismét Veszprémben léptek pályára a csapatok, hogy egyikük megszerezze a második győzelmet a három sikerig tartó párharcban.

Krkljes labdaszerzését követően Samuels zsákolása indította útjára a meccset és fokozta tovább az amúgy is remek hangulatot. Bán betalált a másik oldalon, majd jött Geiger és Gerőcs kosárváltása. Ekkor Geiger kintről is beköszönt, Benke pedig bedobta mindkét büntetőjét. Újabb hazai labdaszerzések következtek, mindkétszer Krkljes váltotta őket pontokra. Érkezett is a vendégidőkérés (4. perc: 13-4). A megbeszélés után Lakatos jelentkezett egy triplával, miközben a vendégek védekezése is felkeményedett. Murphy első kosarára Krkljes már válaszolni tudott, majd egy labdaszerzéssel Samuels zsákolt újra. A VKK kijött egész pályára védekezni, amivel zavarba hozta a Tiszaújvárost. Krkljes triplát, Mester egy duplát szerzett. Geiger egy fade-away középtávolival jelentkezett, ám Mester ezúttal is eredményes volt kettő plusz egy pontot gyűjtve. A kemény küzdelem folytatódott minkét oldalon, Kovács a vendégektől, Benke a hazaiaktól volt eredményes. Az utolsó percben azonban a vendégek Kiss és Lakatos révén tovább tudták csökkenteni a hátrányukat. Ám jött végül egy jó hazai védekezés, amiből Krkljes talált be elől (10. perc: 26-19).

Nagy csatában nyertek a veszprémiek (archív fotó)Nagy csatában nyertek a veszprémiek (archív fotó)

A vendégek négy-nullával indították a második etapot, ezért Geddes mester időt kért, hiszen már csak három pont volt a veszprémi előny. Egy jó vendégbüntetőre Geiger bravúros duplája érkezett válaszként, ám a Tiszaújváros Murphy révén újra betalált. Geiger ekkor egy gyönyörű betörést húzott elő a tarsolyából. Kozák és Gerőcs kosaraival a negyed felére egalizált a Phoenix (15. perc: 30-30). A legjobbkor jött Krkljes hármasa, majd Geiger dobott be két büntetőt. Egy jó büntető esett a vendégektől is, majd Benkét állították ki szabálytalansága után. Csak egy büntető ment be, de azán Kiss dobott sárga-kékeknek egy saroktriplát. Geiger is csak egyszer volt pontos a vonalról a másik oldalon. Kiss ezúttal büntetőből volt eredményes, amivel egalizált másfél perccel a nagyszünet előtt. Boinitzer egy, Geiger viszont három büntetőt dobott be, majd Bata és Samuels szerzett két-két pontot (20. perc: 41-39).

Kozák négy pontjával kezdődött a harmadik felvonás, majd Lakatos három jó büntetőjével már öttel vezettek a vendégek. Kelechi és Bata duplái váltották egymást, majd előbbi ismét betalált Geiger szép passzából. Lakatos húzta tovább a Tiszaújvárost. Geiger és Bata két-két, Samules viszont három egységet termelt (25. perc: 50-52). Bán duplát, Geiger pedig egy hatalmas triplát dobott be. Gerőcs faulttal együtt szerzett kosara és jó büntetője tulajdonképpen annullálta azonban utóbbit. Samuels és Bata duplákat, Krkljes egy pontot szerzett. Samuels támadópattanóból szerzett kettesével már csak egy pont volt a Phoenix fórja, így időt kértek a vendégek. Boinitzer és Kelechi ziccerei érkeztek, majd Geiger jó büntetőivel már újra a bakonyiaknál volt az előny, amit Samuels növelt tovább. Boinitzer két pontja zárta a harmadik tíz percet végül (30. perc: 65-63).

Közel egy perc telt el az utolsó negyedből, amikor Kozák révén megszületett az első kosár. Geiger az ellentámadásból válaszolt. Mester kettő plusz egy pontja következett, amire Krkljes egy saroktriplával felelt. Utóbbi egy büntetőt is bedobott, majd Kelechi pillanatai következtek: előbb egy szép blokk a hazai palánk alatt, majd a támadás végén egy visszapöcizett dupla került a neve mellé a hazai drukkerek legnagyobb örömére. A Phoenix időt kért (34. perc: 73-68). Geiger gyönyörű egyéni megoldása, majd eredményes VKK-védekezés következett, amelyet aztán Samuels váltott két pontra. Bata faulttal együtt is betalált, így most a veszprémi kispad kért időt. Bata pontos volt a vonalról, akárcsak nem sokkal rá Samuels is a másik oldalon. Erre jött Bata trojkája, de a másik oldalon Krkljes is bedobott egy kettest. Egy perccel a vége előtt Geiger és Krkljes egy-egy jó büntetője után már kilenc pont volt a hazai előny. Több kosár már nem esett így kettő-egyes előnybe került a Veszprém. Folytatás pénteken Tiszaújvárosban (40. perc: 83-74).

Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport, döntő, 3. mérkőzés:
Veszprém Kosárlabda Klub–Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK 83-74 (26-19, 15-20, 24-24, 18-11)
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium, 600 néző. Vezette: Földesi, Csák, Szalai
Veszprém: Geiger 30/6, Krkljes 22/9, Samuels 19/3, Benke 4, Sáfrán
Csere: Tóth -, Kiss -, Kelechi 8
Vezetőedző: Alexander Geddes  
Tiszaújváros: Bata 14/3, Bán 4, Lakatos 8/3, Gerőcs 7, Boinitzer 4
Csere: Kozák 11, Czimer -, Mester 9, Kiss 11/3, Murphy 4, Kovács 2
Vezetőedző: Lekli József
A párharc állása: 2-1, a Veszprém javára

Edzői értékelések

Alexander Geddes: – Ez a meccs tökéletes képet festett mindarról, amiért büszke vagyok arra, hogy a Veszprém Kosárlabda Klub vezetőedzője lehetek. Itt voltak a lelátón az utánpótlás játékosaink, akik támogatták az első csapat tagjait, ráadásul telt ház volt és végig fantasztikus hangulat, amely nagyban hozzájárult a mai eredményhez. A játékosaink fantasztikus akaraterőt és elszántságot mutattak. Visszajöttek a hátrányból, és a stábom is végig segítségemre volt a találkozó során. Remélem, hogy idegenben be tudjuk fejezni ezt a szériát, és egy trófea megszerzésével viszonozhatom ezeknek az embereknek, hogy megtiszteltek a bizalmukkal, és a vezetőedzőjük lehetek. Szeretnénk, hogy a veszprémiek bajnoki címet ünnepelhessenek a szezon végén, mert megérdemlik.

Lekli József: – Gratulálok a Veszprémnek!

vehir.hu
Szalai Csaba
Események
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Újbuda MAFC
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. szeptember 27. 17:30
Helyszín
Budapest, Gabányi László Sportcsarnok
Eredmény
91-77
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
TF-BP
Időpont
2025. október 4. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
102-53
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Óbudai Kaszások
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. október 12. 16:45
Helyszín
Budapest, Óbudai Kaszások Kosárlabda Csarnok
Eredmény
93-89
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix Kosárlabda Klub
Időpont
2025. október 18. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
82-71
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
DEAC U23
Időpont
2025. október 26. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
93-87
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Jászberényi KSE
Időpont
2025. november 1. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
86-50
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Salgótarjáni KSE
Időpont
2025. november 8. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
92-62
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
PVSK-Veolia
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. november 15. 18:00
Helyszín
Pécs, Lauber Dezső Városi Sportcsarnok
Eredmény
82-81
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
HÜBNER Nyíregyháza BS
Időpont
2025. november 22. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
83-74
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
BKG PRIMA Akadémia
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. november 30. 18:00
Helyszín
Szigetszentmiklósi Városi Sport- és Rendezvénycsarnok
Eredmény
83-59
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
MEAFC-Peka Bau
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
holnap 17:00
Helyszín
Miskolci Egyetemi Körcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Vasas Akadémia
Időpont
2025. december 14. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Phoenix-MT Fót
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. december 18. 17:00
Helyszín
PHOENIX Sportcsarnok Fót
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Újbuda MAFC
Időpont
2026. január 3. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
TF-BP
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. január 11. 15:30
Helyszín
Budapest, Ludovika Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Óbudai Kaszások
Időpont
2026. január 17. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix Kosárlabda Klub
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. január 23. 18:00
Helyszín
Tiszaújvárosi Sportcentrum, Játékcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
DEAC U23
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. február 1. 16:00
Helyszín
Debrecen, Oláh Gábor utcai Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Jászberényi KSE
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. február 7. 17:00
Helyszín
Jászberény, Bercsényi Tornacsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Salgótarjáni KSE
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. február 14. 17:00
Helyszín
Városi Sportcsarnok (Salgótarján)
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.