A rendszerváltók unokái. Pusztán kimondva ennek a generációnak a nevét, elsőre talán egy évtizedek múlva előtérbe kerülő, a huszadik századi történelmünk híres és hírhedt fordulópontjához igazodó közösség képe jelenik meg előttünk. Hiszen, mintha csak tegnap lett volna a Vasfüggöny leomlása, majd a kapitalizmus és vele együtt a nagyvállalati kultúra cunamiszerű beömlése Magyarországra. Ezek az emberek, az úgynevezett rendszerváltók, majd az ő gyermekeik pedig kapálóztak, mint a gyanútlan szörfös az ibizai strandon, közben ütöttek, rúgtak, tapostak. Volt, aki fennmaradt a víz tetején, volt, akik elsüllyedtek, sokan pedig mások lábába kapaszkodva próbáltak boldogulni a zavarosban. Egy közös van bennük: sorsuk akarva, vagy akaratlanul, de összekapcsolódott.
Harmincöt év telt el azóta, egy generációnyi idő. A nyertes rendszerváltók unokái, akik viszont nem vettek részt ebben a harcban, már nem csattogós lepkével játszanak az ugróiskolának kifestett aszfalton, hanem cégek vezető székeiben ülnek, X6-os BMW-vel járnak elegáns éttermekbe, miközben innen, a társadalom felső tízezrének látszólag gondtalan polcáról küzdenek a saját démonjukkal, aki szűntelen azt súgja a fülükbe: „…mert neked minden jár.”
Kötter Tamás
Ők azok, akiket közvetlenül már nem fertőzött a szocialista államberendezkedés minden velejárója. Akár tiszta lappal is indulhattak volna, de ha így lenne, akkor nem született volna meg a József Attila-díjas író, Kötter Tamás új könyve sem, a Piaci viszonyok.
„Mielőtt belépünk az életbe, mielőtt a politika passzív vagy aktív alanyává válunk áthaladunk egy metafizikai és metapolitikai mezőn. Ez jelenti a családot, annak hagyományait, szociális kapcsolatrendszerét, az abban ért impressziókat, a megfelelés kényszer szülte berögződéseket; de jelenti a hitet vagy annak hiányát, az iskolát és az ott kapott impressziókat, hiszen minden „indulhat” egy verssel vagy egy regénnyel is. Jelenti az első barátságokat, az autoritás – eredeti jelentésében használom a szót, mint valamely tanácsadó – jelenlétét az életünkben; napjaink nagyvállalati struktúráinak szocializációs hatásairól már nem is beszélve. Ezek mind-mind determinálják a sorsunkat, alakítanak bennünket, életpályára állítanak és alapjaiban határozzák meg a világról vallott elképzeléseinket. Ezek végösszege a személyiségünk, míg a döntéseink végösszege a sorsunk” – mondja Kötter Tamás arra a felvetésünkre, hogy megannyi lehetőséggel és szabadsággal felvértezve miért köszön vissza ennek a generációnak a tagjaiban is mindaz, ami miatt olyan orrfacsaró grimasszal gondolunk a szocializmus, majd az azt felváltó vadkapitalizmus hajnalának időszakára, mint a rohadó dinnyehéjra a szemetesládában.
A regény harmincas évei elején járó főszereplője, Halász Zoltán ezekkel a számára is láthatatlan terhekkel a vállán próbálja megvalósítani azt a pátoszos létállapotot, amit egyszerűen csak „jó életnek” hívunk: a szerelem kaotikus, csodálatos, mindent elsöprő világát, amelyet később egy lecsillapodott, de ugyanúgy irigylésre méltó házasság követ majd, természetesen az általa magához méltónak tartott nővel. Na meg persze a pénzt és a vele együtt járó hatalom birtoklását.
E két világ összecsapása viszont determinisztikusan bekövetkezik, hiszen a főhős társadalmi helyzeténél fogva, nem birtokolhatja egyszerre mindkettőt.
Kötter Tamás nem titkolt célja, hogy görbe tükröt állítson a magyar társadalom ezen tagjainak. Hogy miért pont nekik? Ahogy ő fogalmazott egy korábbi interjúnkban, azért, mert róluk még senki nem írt regényt. Nem látták magukat viszont egy kitalált, ám valóságtól kicsit sem elrugaszkodott történet sorai közt. És mert a szerző polgári hivatását tekintve ügyvédként köztük mozog, ismeri a motivációikat, a belső dilemmáikat.
„A korábbi, hasonló témájú műveimben, inkább csak elnéző sajnálattal fordultam a felsőközéposztálybéli szereplőimhez, ám időközben ezek az emberek, pontosabban az ezeknek az embereknek identitást adó nagyvállalati kultúra nyitottság-sokszínűség-tolerancia hármas jelszava olyan mértékű elbutuláshoz, szellemi és testi restséghez, valamint gyávasághoz vezetett a köreikben, amelyre egy magára valamit is adó polgár megvetéssel tekinthet.”
Kötter Tamás gondolataiban egy megfogalmazás különösen kitűnik, amit éppen saját magára használ: polgár. Márpedig ez az egyszerű jelző olyan mély tartalommal bír az író életében, amit bátran lehet úgy értékelni, mint fő vezérlő elv, amikor leírja véleményét akár a magyar közéleti kérdésekben, vagy éppen regényei szereplőinek döntésvezéreltségében. Utóbbi esetében persze szembe állítva a nagybetűs polgár által képviselt konzervatív értékeket a nyugati liberalizmus féktelen szabadságfetisizmusával.
„Az olyan polgári erényeket, mint a közösségalapú racionális gondolkodás, egy adott közösség egészséges önzése, a kötelesség jog elé helyezése és végső soron a rendben megmutatkozó szabadságot (és nem szabatosságot) felbomlasztó hármas jelszó nem a nagyobb teljesség, hanem a szellemi, lelki leépülés és káosz felé sodorja a nyugati társadalmakat. Képtelenek vagyunk, vagy nem akarjuk felismerni a társadalmaink, kultúránk érdekeit, restek vagyunk mind szellemileg, mind fizikailag kiállni azokért az értékekért – hagyományok, etika, társadalmi szabályok, hit, történelmünk stb. –, amelyek a nagy időfolyamban évszázadokon át sikerrel állták ki az élet próbáját, amelyeknek a hátán elhajózott Európa. A posztmodern ember tagadásra, értékrelativizmusra épített világképe végső soron a morális világ felforgatását jelenti: egy világét, ahol senki nem tudja, melyek a kötelességei, és mi az, amitől tartózkodnia kell; ahol tényleg minden relatív, s mivel Istent sem ismerik, nincs végső, objektív célja, értelme az életnek. Szubjektív céljai, mint a családalapítás, alkotás, vagy akár mások segítése persze lehetnek, ám ezek ki tudja mennyire tartósak egy ember életében; ahol a bűn, illetve annak elkövetése elé nem a mindent tudó és látó Isten léte gördít akadályt, hanem – és ez már racionális számítás – a lebukástól való félelem mértéke. Itt tartunk most.”
Kötter Tamás egy korábbi veszprémi látogatásán, amikor a VehírEst vendége volt
A Piaci viszonyokban ennek ellenére Kötter Tamás nem akar pontos diagnózist adni a társadalomról, nem is egy kezelési útmutató a vadkapitalizmussal fertőzött közösségekhez. Ahogy ő fogalmazott, csupán fixálni szerette volna a mostani helyzetet. Korkép és kórkép egyszerre. Isten és az ördög drámai küzdelme a mai Európában, abban is Magyarországon egy férfi lelkéért.
Habár a regény cselekménye fölött megjelennek a különböző aktuálpolitikai nézetek sötét árnyékai, úgy, mint az ukrajnai háború megítélésének kérdése, Kötter Tamás mégsem esik bele abba a hibába, hogy átengedje ezeknek az irányítást a végkifejlet felé haladva.
Még úgysem, hogy akár párhuzamot is vonhatna a 2025-ben tapasztalható magyarországi politikai közhangulattal, amivel kapcsolatban Kötter Tamás időről időre fogalmaz meg markáns véleményt a különböző médiaplatformokon. Ezek a gondolatok viszont nem egy újabb politikai influenszertől származnak az ő esetében. Nem a tőmondatokra lebutított kampányüzeneteket építi fel összetett mondatokká, így értelmiségi jelmezt adva rájuk. Ahogy mostani regényében is a különböző társadalmi csoportok legbelsőbb érzés- és értékvilágáig hatol le, úgy az ő aktuális helyzetképe is nyers erővel tépi le a lepedőt és teszi meztelenné a legújabb ellenzéki tömörülés valódi motivációját, ahol viszont híre, hamva sincs a klasszikus jobb- és baloldali világnézeti ellentéteknek már.
„Az szemmel látható, hogy az ellenzéki vezér híveinek belső magja valójában egy gyűlöletközösség. Olyan emberekről beszélek, akik a saját problémáikért a mindenkori hatalmat teszik felelőssé, miközben képtelenek szembenézni a saját felelősségükkel. De van egy rossz hírem nekik. Egy esetleges kormányváltás sem fogja rendbe hozni az életüket. Nem jön rendbe a házasságuk, nem lesz jobb a gyerekeikkel a kapcsolatuk, a gyűlölt munkájuk nem lesz hirtelen érdekes. Ezeken a problémákon nekik kell, méghozzá itt és most dolgozniuk.”
Eközben a tengerentúlról indulva az unipoláris világrend Trump újbóli megérkezésével végleg felbomlott. A forradalmakat most nem a CIA irányítja a háttérből, ahogy az a demokrata adminisztrációk idején, ha nem is kimondva, de köztudott volt a világpolitikában. A forradalom az amerikai szavazófülkékben tört ki, Donald Trump pedig az élére állt ennek. Abban pedig senkinek ne legyen kétsége, hogy ez a hullám ne érné el Európát sem. De, hogy mi várható az „öreg kontinens” brüsszeli irodaházaiba elrejtőző vezetőitől, arról Kötter Tamásnak is megvan a maga prognózisa.
„Amennyiben Trump és csapata tényleg végig tudja vinni az USA woketalanítását, abban az esetben az uniós bürokratáknak semmi esélye sincs egy ekkora kulturális ellenforradalommal szemben – valójában Európának a jazz-korszak óta nincs esélye kulturálisan (és más területen sem) az USA-val szemben. Való igaz, hogy az európai ancien regime mindent elkövet, hogy megtartsa a pozícióit; úgy tűnik, hogy még egy európai háború kirobbantását is megkockáztatná, hogy a rendkívüli helyzetre való tekintettel eltörölje a politikába frissen belépő, jobbára szuverenista, populista, a nép érdekeit képviselő erőket, illetve korlátozza állampolgárai jogait. Ezt a fajta törekvést a davosi fórum jelmondata: „Nem lesz semmid, de boldog leszel”, jól példázza.
A polgári értékeket magukénak vallók pedig joggal tehetik fel a kérdést, hogy Don Quijote-ként miért vívnak ezek a bürokraták szélmalomharcot a világtrendek ellen. Bár a válasz egyértelműnek tűnhet, ha a hatalom birtoklásának extázisszerű velejárójára gondolunk, a valódi motivációkba minden bizonnyal még mélyebben bele lehet majd látni Kötter Tamás már készülő legújabb könyvében, amelyben a fókusz az Európai Unió birodalommá formálódó politikai osztályára szegeződik majd.
