Úgy gondolom, ez egy reális cél, mert meg tudjuk valósítani. Mindent megteszünk érte, de mindig a következő meccs a legfontosabb. A brazilokkal kezdünk, és szerintem jó csoportba kerültünk, a továbbjutás mindenképpen elérhető
- nyilatkozta pénteken az MTI-nek a NEKA balátlövője.
A magyar együttes múlt hétfőn Győrben kezdte a közvetlen vb-felkészülést, ezen a héten pedig Inárcson gyakorolt, ahol csütörtökön 30-21-re, pénteken pedig 28-24-re legyőzte barátságos mérkőzésen a románokat. Kovács az első találkozón három, a másodikon egy góllal járult hozzá a sikerhez.
Jó meccseket játszottunk, mindent megtettünk, küzdöttünk, és szerencsére sikerült nyernünk. Izgatottan várom a világbajnoki mérkőzéseket, megpróbáljuk mindet megnyerni.
A keretből négy alapember is hiányzik, Radvánszki Attila a Tatabánya kapusa, Molnár Robin a NEKA balszélsője és Csörgő Kristóf a Ferencváros irányítója sérülés miatt, Barna János Dániel a Veszprém jobbátlövője pedig azért, mert sérülése és sikeres rehabilitációja után még nem szeretnék sorozatterhelésnek kitenni.
Az ő távollétükben több feladat és több felelősség hárul azokra, akik már a felnőtt NB I-ben is meghatározó játékosok, de Kovács szerint ezt nem egy-két embernek, hanem a csapatnak együtt kell kiküszöbölnie és megoldania.
Hozzáfűzte, nagyon jó érzés ilyen fiatalon gólkirálynak lenni a felnőtt élvonalban, ehhez a csapattársai nagyban hozzájárultak, nélkülük nem sikerült volna. A NEKA-ban a spanyol játékrendszert alkalmazzák, amiben nagyon szeret játszani, és élvezi, hogy sokszor neki kell ellőnie a labdát a támadások végén.
A junior világbajnokság csoportkörében jövő szerdán Brazíliával, pénteken Argentínával, szombaton pedig Ausztriával találkoznak a magyarok. Az ugyancsak plocki középdöntőbe az első két helyezett jut. Ott a Norvégia, Lengyelország, Szlovénia, Uruguay négyes két továbbjutója várhat a csapatra, és az első kettő sosnowieci negyeddöntőben folytathatja.
Sótonyi László szövetségi edző úgy fogalmazott, abszolút hasznos volt az elmúlt bő másfél hét, rengeteget dolgoztak, főleg a védekezésüket igyekeztek fejleszteni, és ezeket a románok ellen tesztelhették is.
Létszámfölény, létszámhátrány, hét a hat ellen, hat a hét ellen, nyitott védekezés, zárt védekezés, mindent tudtunk gyakorolni éles helyzetben egy jó ellenféllel szemben. Kijöttek az erősségeink, és kijöttek azok, ahol még javulnunk kell.
A játékosként 190-szeres válogatott, vb-negyedik szakvezető leszögezte: a vb előtti utolsó simításokat elvégezték, és készen állnak a rajtra.
A csapatunknak az az erőssége, hogy csapat! Ha a rendszerben mindenki hozzáteszi a feladatát, akkor nagyon jól működünk. Ha viszont nem szászázalékos motiváltsággal állunk bele, mint ma az első félidőben, akkor azonnal kijönnek a rendszer hiányosságai.
Mint kifejtette, eddig az összes duplamérkőzésen az volt a gondjuk, hogy nagyon nagy volt a különbség az első és a második meccs között, ezért is örül annak, hogy a pénteki második félidőben ezt a különbséget sikerült némileg redukálniuk.