Agatha Christie, akit a „bűn királynőjeként” is szoktak emlegetni 1926. december 3-án, egy hideg téli este autóba ült, és elhajtott otthonából. A járművet nem sokkal később egy kőfejtő szélén találták meg elhagyva, benne az írónő ruháival és jogosítványával. Agatha Christie-nek nyoma veszett. A rendőrség, a média és a közvélemény napokig csak találgatni tudott. Baleset, öngyilkosság, emberrablás is felmerült, ahogy y korát meghazudtoló marketingfogás lehetősége is, amivel egyik új könyvét szerette volna reklámozni.
A keresés országos méretűvé vált. Több mint ezer rendőr, önkéntesek százai, kutyás keresőegységek, d még repülők is átfésülték a környéket. A sajtó vérszomjas izgalommal vetette rá magát az esetre, sőt szellemidézést is tartottak a baleset helyszínén, hogy megtudják, hol lehet a híres írónő. Agatha Christie neve az újságok címlapján szerepelt napokig – de őt senki sem találta.
Bár a rejtély valóban sokáig megoldatlannak tűnt, a későbbi életrajzokból és naplórészletekből kiderült, hogy szó sem volt földöntúli beavatkozásról. Sokkal inkább egy tragikus és érzelmileg túlterhelt nő portréja rajzolódott ki. Agatha Christie az eltűnés évében súlyos lelki válságon ment keresztül. Az egyik tragédia akkor érte, amikor édesanyját elvesztette, ami mélyen megrázta, hiszen ők ketten rendkívül szoros kapcsolatban álltak, a gyász pedig feldolgozatlan maradt. Férje, Archibald Christie mindezek ellenére közömbösnek és távolságtartónak mutatkozott a napló szerint, ráadásul a nő tudomására jutott, hogy férje szeretőt tart.
Agatha Christie ekkor már hónapok óta idegkimerültséggel, depresszióval küzdött, amit az orvosi jelentések is megerősítenek.
A titokzatos éjszakán a szerző nem balesetet szenvedett, és nem is öngyilkosságot kísérelt meg. Ehelyett egy látszólag spontán ötlettől vezérelve elutazott a Yorkshire-i Harrogate városába, ahol „Theresa Neele” néven – férje szeretőjének nevét kölcsönözve – bejelentkezett egy fürdőszállodába.
A hotel dolgozóinak semmi sem tűnt fel. Egy kedves, kissé visszafogott, jól öltözött nő lakott náluk, aki rendszeresen olvasta a napilapokat, állítólag többek közt azokat a cikkeket is, amelyek saját eltűnéséről tudósítottak. Úgy tűnik tehát, hogy egy új személyiség mögé bújva próbált elmenekülni a saját, nyomasztó életéből.
Agatha Christie és férje
Az eltűnést követő kilencedik napon aztán a szálló egyik vendége felismerte őt, és értesítette a rendőrséget. Férje azonnal Harrogate-be utazott, ahol Agatha egy ideig nem ismerte fel őt, vagy nem akarta felismerni.
A hivatalos magyarázat akkoriban az volt, hogy Agatha Christie amnéziás állapotba került a stressz és egy fejét ért ütés következtében. Habár ennek a diagnózisnak már akkoriban is sok kételkedője volt, akik azt feltételezték, hogy a „krimi nagyasszonya” egyszerűen reklámot akart csinálni új könyvének.
A modern pszichológiai és történészi értelmezések szerint viszont valószínűleg pszichogén amnéziáról volt szó az esetében. Olyan tudatállapotról, amelyben az egyén erős érzelmi megrázkódtatás hatására elveszíti személyes emlékeit. Ez nem színlelés, nem tudatos döntés, hanem az agy védekező reakciója az elviselhetetlen lelki fájdalomra.
Lucy Worsley történész és életrajzíró szerint Christie esete is ilyen lehetett. Az írónő valóban nem volt tudatában annak, ki ő és mi történt vele. A trauma, a gyász és a házassági válság együttesen nyomta rá bélyegét mentális egészségére.
Agatha Christie soha nem beszélt nyilvánosan az eltűnésről. Életrajzában is alig érintette a témát. Férjével 1928-ban elvált, és néhány évvel később újra férjhez ment Max Mallowan régészhez, akivel boldog házasságban élt tovább. Az eseményt követően új lendületet kapott írói pályafutása is, de életének ezen tíz napja örökre rejtély maradt.
Érdekes módon későbbi regényeiben visszaköszöntek az emlékezetkiesés és személyiségváltás motívumai, leginkább a Mary Westmacott álnéven írt romantikus műveiben. Mintha meg akarta volna érteni, vagy újramesélni azt, ami vele történt.
