A Magyar Falu Program valós igényekre ad valós választ, fogalmazott Ovádi Péter, országgyűlési képviselő szerdán Hárskúton, ahol az általa életre hívott polgármesterek fóruma tartotta aktuális találkozóját a környék településvezetőinek részvételével. A fórum vendége volt Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos is, aki a fórumot megelőzően a sajtó előtt Ovádi állítására reflektálva elmondta, a Magyar Falu Program forrásait kizárólag a hazai költségvetés alkotja, ez pedig sokkal nagyobb mozgásteret ad ahhoz, hogy a támogatási konstrukciókat valóban a magyar települések igényeire szabják.
Ehhez pedig arra van szükség, folytatta a kormánybiztos, hogy élő kapcsolat legyen a vidéki polgármesterekkel, akik megfogalmazzák igényeiket, amiket a kormányzat részéről beépítenek a pályázati kiírásokba.
Ennek köszönhetően az elmúlt években az egész országban számos kistelepülésen újult meg az infrastruktúra, bővült az önkormányzat eszközparkja, vagy éppen fejlődtek a közszolgáltatások.
Gyopáros Alpár kiemelte, idén újabb célokat építettek be a Magyar Falu Programba, ezeket mind a korábbi igényekre válaszul alakították ki.
Így az idei évtől a falvak már pályázhatnak a falugondnoki szolgáltatás bővítésére, falubusz beszerzésére, bankautomata telepítésére, de visszakerül a programba a templomfelújítás is.
Ovádi Péter hozzátette, Veszprém vármegye 1-es számú választókerületében lévő huszonnégy kistelepülés mind élt már a Magyar Falu Program adta lehetőségekkel és bízik benne, hogy ez a jövőben sem fog változni.
A polgármesteri fórum házigazdájaként Kauker Gergely, Hárskút polgármestere az elhangzottakhoz még hozzátette, azért is fontos egy kisebb település életében ez a támogatási rendszer, mert így olyan beruházásokat és beszerzéseket is meg tudnak valósítani, amikre egyébként saját forrásaikból nem lenne lehetőségük. Így viszont bátran tudják tervezni a fejlesztéseket a Kormány támogatásával.