A magyarok két éve a lengyelországi Európa Játékok keretében megrendezett csapat Eb másodosztályának fölényes megnyerésével jutottak fel a legjobb 16 országot felvonultató élvonalba, melyben legalább a 13. helyet kell megszerezniük, mivel az utolsó három kiesik.
A célunk a bennmaradás. Ehhez annak az elvárásnak minimum meg kell felelni, hogy a két éve nyújtott teljesítményünket megismételjük és ismét megelőzzük a velünk együtt feljutott ukrán és litván válogatottat
- mondta az MTI-nek a szerdai utazás előtt Scheidler Géza sportszakmai igazgató, hozzátéve, hogy az erőviszonyok figyelembevételével a két említett rivális mellett a görög és a finn csapat megelőzése tűnik reálisnak, amihez viszont jó teljesítményre lesz szükség.
A legfontosabb, hogy keveset hibázzunk. Lehetőleg semennyit. Ugyanakkor ez nem feltétlenül azt jelenti, hogy mindenkinek a legjobb eredményét kell nyújtania, hanem esetenként taktikusan kell versenyezni, és begyűjteni annyi pontot, amennyit csak lehet. Úgy is mondhatnám, hogy csapatszellemű egyéni versenyzésre van szükség egy ilyen viadalon, ám szerencsére ehhez atlétáink hozzá vannak szokva a hazai csapatbajnokságnak köszönhetően.
A magyar válogatott szinte a jelenlegi legerősebb összeállításában szerepelhet a spanyol fővárosban, így mások mellett az olimpiai ezüstérmes kalapácsvető Halász Bence, az olimpiai elődöntős sprinter Takács Boglárka, illetve az Európa-bajnoki ezüstérmes 100 gátas Kozák Luca is rajthoz áll.
Egy komoly hiányzója viszont akad a válogatottnak, mivel a fedettpályás Európa-bajnok 400-as Molnár Attila kisebb sérüléssel küzd, így nem vállalta az indulást. Scheidler Géza közölte, sajnálja, hogy az FTC sprintere nem tarthat velük, ugyanakkor örömtelinek nevezte, hogy az őt helyettesítő fedettpályás Európa-bajnoki és világbajnoki elődöntős, a 4x400-as váltóval Molnárral közösen vb-bronzérmes Enyingi Patrik nagyszerű formában van, amit néhány napja futott 45.22 másodperces egyéni csúcsa bizonyít.
A kontinensviadal csütörtökön rendhagyó nappal indul, mivel ekkor csak a férfi és a női rúdugrók versenyeznek, ám nem a Vallehermoso Stadionban, hanem a belvárosban a Királyi Palotánál. Péntektől aztán három napon át az atlétikai stadionban zajlanak a versenyek, pénteken 18.20-kor, szombaton és vasárnap pedig egyaránt 18 órától indul a program.
Magyarország ellenfele Ukrajna, Litvánia, Görögország és Finnország mellett Csehország, Franciaország, Hollandia, Lengyelország, Nagy-Britannia, Németország, Olaszország, Portugália, Spanyolország, Svájc és Svédország lesz.
A hétvége eseményeit az M4 Sport és az M4 Sport+ élőben közvetíti.
A nevezett magyar atléták:
férfiak:
- 100 m: Illovszky Dominik
- 200 m: Mészáros Balázs
- 400 m: Enyingi Patrik
- 800 m: Kovács Ferenc Soma
- 1500 m: Kovács Ferenc Soma
- 5000 m: Szögi István
- 110 m gát: Szeles Bálint
- 400 m gát: Molnár Csaba
- 3000 m akadály: Palkovits István
- magasugrás: Török Gergely
- rúdugrás: Böndör Márton
- távolugrás: Németh Mátyás
- hármasugrás: Szenderffy Dániel
- súlylökés: Fekete István
- diszkoszvetés: Huszák János
- kalapácsvetés: Halász Bence
- gerelyhajítás: Kovács Noel
- 4x100 m: Bundschu Patrik, Deák Zalán, Illovszky Dominik, Pap Márk, Takács Ábel, Zsolnai Bálint, Wahl Zoltán
nők:
- 100 m: Takács Boglárka
- 200 m: Takács Boglárka
- 400 m: Szentgyörgyi Zita
- 800 m: K. Szabó Gabriella
- 1500 m: Varga Gréta
- 5000 m: K. Szabó Gabriella
- 100 m gát: Kozák Luca
- 400 m gát: Mátó Sára
- 3000 m akadály: Urbán Zita
- magasugrás: Bátori Lilianna
- rúdugrás: Klekner Hanga
- távolugrás: Bánhidi-Farkas Petra
- hármasugrás: Virók Erna Sára
- súlylökés: Beregszászi Renáta
- diszkoszvetés: Kerekes Dóra
- kalapácsvetés: Németh Zsanett
- gerelyhajítás: Bogdán Annabella
- 4x100 m: Csóti Jusztina, Kocsis Anna Luca, Sulyán Alexa, Szentgyörgyi Zita, Takács Boglárka
vegyes:
- 4x400 m: Enyingi Patrik, Kovács Árpád, Wahl Zoltán, Kriszt Sarolta, Molnár Janka
