A magyar bajnok Veszprém az első kiemelési kalapból várta a péntek délutáni sorsolást. Xavier Pascual együttese az A-csoportba került, ahol a dán aranyérmes Aalborggal, a német bajnok és BL-ezüstérmes Berlinnel, a francia második Nantes-tal, az ugyancsak ezüstérmes lengyel Kielcével, valamint a norvég első Kolstad, a román címvédő Dinamo Bucuresti, valamint a portugál bajnok Sporting gárdájával csap majd össze.
Ez egy nagyon kemény csoport, nagyszerű csapatok ellen fogunk játszani. Ebben az évben a két nyolcas eléggé kiegyenlítettnek látszik, sokkal inkább, mint például az előző BL-kiírásban
- mondta a klub honlapján Xavier Pasqual, a Veszprém vezetőedzője. Hozzátette, nem lesz egyszerű dolguk, de idén is az élen akarnak végezni, hogy közvetlenül a negyeddöntőbe jussanak. Mint rávilágított, a legutóbbi négyes döntő két résztvevőjével, a HBC Nantes-tal és a Füchse Berlinnel is összekerültek, de készen fognak állni a legnehezebb feladatokra is.
Az ezüstérmes Szeged a B-csoportba került, ahol a címvédő német Magdeburg, mellett a lengyel Wisla Plock, a francia PSG, a spanyol Barca, a dán GOG, az északmacedón Peliszter és a horvát Zagreb szerepel majd.
A lebonyolítás nem változik a korábbi évekhez képest: a csoportkör tizennégy fordulója után a csoportelsők és -másodikak a negyeddöntőbe kerülnek; a harmadik-hatodik helyezettek pedig a rájátszásban döntik majd el, hogy ki jut a legjobb nyolc csapat közé.
A csoportkör első fordulóját 2025. szeptember 10-11-én, az utolsót pedig 2026. március 11-12-ig rendezik.
Férfi kézilabda BL, a csoportkör beosztása:
A csoport: One Veszprém HC, Aalborg Handbold (dán), Füchse Berlin (német), HBC Nantes (francia), Kolstad Handball (norvég), Dinamo Bucuresti (román), Sporting CP (portugál)
B csoport: Paris Saint-Germain (francia), Orlen Wisla Plock (lengyel), Barca (spanyol), OTP Bank-Pick Szeged, GOG (dán), Magdeburg (német), HC Eurofarm Peliszter (északmacedón), HC Zagreb (horvát)