Az ingatlan.com friss elemzése szerint a támogatás szélesebb kört érinthet, mint a korábbi, életkorhoz kötött programok. Ennek köszönhetően több első lakásvásárló jelenhet meg a piacon, ami közvetve azok számára is kedvező, akik meglévő ingatlanjukat eladva terveznek továbbköltözni. A lakosság több mint 90 százaléka ugyanis saját tulajdonú ingatlanban él, így a tranzakciók egyfajta láncreakcióban zajlanak – ha az első vevő megjelenik, elindulhat az értékesítési folyamat más szereplőknél is.
Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője szerint számítani lehetett arra, hogy indul egy olyan program, amely az első lakás megvásárlását segíti elő, hiszen ez már a kormány 21 pontos gazdasági akciótervében is szerepelt. „A most bejelentett konstrukció a vártnál kedvezőbb lett. Ez a támogatás ugyanis szélesebb kört érinthet, mint a korábbi, jellemzően életkorhoz kötött programok." – mondta Balogh László.
Hozzátette, hogy
a több első lakásvásárló láncreakciót indíthat el az ingatlanpiacon.
A lakosság több mint 90 százaléka ugyanis saját tulajdonú ingatlanban lakik, akik a továbbköltözésük során a meglévő lakásuk eladásából befolyt összeget használják fel. Így azok eladók is könnyebben tovább tudnak lépni, akiknek az ingatlanát első lakásvásárlók vagy az ő eladóik veszik meg. Szerinte ráadásul az új programhoz köthető keresleti hullám pont akkor érkezhet, amikor az év eleji lendület már lecsengett, így friss keresleti hullámot indíthat el. Hasonló helyzet alakult ki 2024-ben is: a CSOK Plusz és az elhalasztott adásvételek átmeneti élénkülést hoztak, amelyet később a befektetők visszatérése követett. Idén az Otthon Start program játszhatja ezt a szerepet.
Bár sokan tartanak attól, hogy a fokozódó kereslet felfelé hajtja az árakat, a szakértők szerint erre rövid távon nem kell számítani. A kamattámogatott hiteleket az eladók nehezebben tudják beépíteni az árakba, mint a vissza nem térítendő támogatásokat, ráadásul a program szigorú feltételei – például a 100 millió forintos vételárkorlát és az 1,5 millió forintos négyzetméterár-plafon – eleve behatárolják a mozgásteret. Ugyanakkor hosszabb távon a megnövekedett kereslet enyhe áremelkedést is hozhat, főként a fővárosban.
A budapesti újépítésű lakások esetében különösen érdekes lehet a fejlesztők reakciója: vélhetően többen igyekeznek majd a projektjeiket úgy pozicionálni, hogy azok megfeleljenek az árplafon feltételeinek. Ez lassíthatja az áremelkedés ütemét, különösen annak fényében, hogy a budapesti új lakások átlagos négyzetméterára már elérte az 1,6 millió forintot.
Az ingatlan.com kínálatában jelenleg több mint 137 ezer lakóingatlan szerepel, amelyből több mint 92 ezer felel meg az Otthon Start feltételeinek – ez a teljes kínálat kétharmadát jelenti. Budapesten a legtöbb ilyen lakás a VIII., a XIV., a VII. és a XIII. kerületekben található, ezekben városrészekben egyenként 880–1200 hirdetés közül válogathatnak a vevők. A vármegyeszékhelyek közül Pécs, Debrecen, Szeged, Győr és Nyíregyháza emelkedik ki, összesen 1700–2700 eladó ingatlannal, amelyek megfelelnek a program előírásainak.
Az Otthon Start tehát nemcsak az első lakásukat kereső fiatalok számára jelent áttörést, hanem egész láncolatot mozdíthat meg a lakáspiacon, miközben igyekszik kordában tartani az árakat.
