Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C

Pintér Tibor társulata érkezik Balatonalmádiba a Szépség és a Szörnyeteggel

2025. július 21. 11:37
Július 24-én és július 25-én este nyolc órától Balatonalmádiban, a Magtár mögötti füves területen (Thököly u. 1.) a Nemzeti Lovas Színház nagyszabású előadását tekintheti meg a nagyérdemű. Arról, hogy miért éppen a Szépség és a Szörnyeteg című klasszikus mesét hozzák el térségbe, arról a tősgyökeres veszprémi, a Nemzeti Lovas Színház alapítója, a lovasszínház műfajának létrehozója, Pintér Tenya mesélt.

A Balaton partja idén nyáron sem csupán fürdőzőkkel és nyaralókkal telik meg, hanem különleges kulturális élményekkel is. A Nemzeti Lovas Színház Szépség és a Szörnyeteg című előadása július végén érkezik Balatonalmádiba – több mint húsz lóval, hatvan szereplővel és világklasszis fény-és hangtechnikával.

De ennél jóval több is érkezik a városba: maga Pintér Tibor, vagy ahogy mindenki ismeri, Pintér Tenya, egy életművet, hitet és színházi missziót hoz magával.

„Ez az, amit biztosan tudok: erre születtem. Hogy megteremtsem ezt a műfajt.” – mondja Pintér, amikor arról kérdezem, hogyan érzi magát jelenleg szakmailag. A hangja egyszerre határozott és mélyen elhivatott. Nincs benne póz, csak hála és szenvedély. „Annak szentelhetem az életemet, amihez úgy gondolom, értek.”

A Szépség és a Szörnyeteg kiválasztása sem véletlen. Pintér Almádihoz ezer szállal kötődik. „Veszprémi fiú vagyok, és Almádiban tanultam meg mindent, többek között lovagolni is, és most ide hozhatom vissza ezt az egészet – a gyökereimhez.” A választott darab is üzenetértékű: „Ez az előadás a belső értékekről szól. Hogy ne csak a külsőt nézzük, hanem a maszk mögött a belső szépséget is lássuk meg.”

Amit a nézők látnak majd, az egy varázslatos, kosztümös mesevilág – tűélesen megkomponált technikával, grandiózus látványelemekkel, fényekkel és persze... lovakkal. „Az idei évünk leglátványosabb előadása, ami családi musicalként értelmezhető.” – emelte ki Pintér.

A Balatonalmádiban felépített szabadtéri színpad – a Magtár kulturális intézmény melletti nagy füves területen, közvetlenül a főút mellett – egy teljes világot idéz majd meg.

De Pintér nemcsak rendezője és főszereplője az előadásnak – ő az, aki az egész műfajt megteremtette Magyarországon. „Nem voltak mintáim, nekem kellett kitalálnom, hogyan ötvözöm a színházat a lovaglás műfajával.” – magyarázza. És valóban: mára a Nemzeti Lovas Színház az ország egyik legkeresettebb teátruma, évente több száz előadással.

A siker mögött azonban kőkemény munka és sportolói fegyelem és alázat rejlik. „Azt szoktam mondani, hogy bizonyos szinten mi magunk is olimpikonok vagyunk. Napi négy óra lovaglás, utazás, próba, este előadás. – meséli nevetve, ugyanakkor komolyan. És ez nem csak róla szól: „Az egész társulat ilyen. Együtt lélegzünk, egy hullámon mozgunk.”

A társulat pedig valóban az élete része. „A legtöbb szereplőm olyan fiatal, akiket én tanítottam. Együtt nőttünk fel.” – mondja büszkén. Ez egy közösség. Egy család. És ez nemcsak érzelmi alap – ez a szakmai erőnk is.”

Pintér szívügye az oktatás is: „Létrehoztuk a Nemzeti Lovas Síznház Akadémiát, ahol gyerekeket tanítunk énekelni, vívni, lovagolni, színészkedni. Innen jön a jövő társulata.”

És bár a sikerek sorát hosszasan lehetne sorolni – Abu Dhabi meghívás, folyamatos fellépések – Pintér még mindig keresi a következő kihívást. Egy álma még nem teljesült: „Szeretnék egy állandó színházépületet Budapesten, ami 1000-1500 nézőt tud befogadni, és ahol a lovak is otthon vannak. Egy olyan komplexumot, ami méltó ehhez a műfajhoz.” – mondja. De tudja, hogy ehhez idő kell. És közben készül arra is, hogy egyszer majd átadja a stafétát: „51 éves vagyok. Fizikailag és mentálisan is topon érzem magam, de már készülök, tanítom azokat, akik továbbviszik majd.”

Balatonalmádi, július végén, Szépség és a Szörnyeteg – egy olyan előadás, ahol a mese nemcsak megelevenedik, de vágtázik, táncol, énekel, és egészen biztosan meghódítja a nézők szívét.

Jegyek már elővételben is elérhetők, de érdemes sietni – a helyek gyorsan fogynak. A színpadot a Magtár mögötti füves területen találják majd, közvetlenül a főút mellett.

Ahogy Pintér mondja: „Aki látott már minket, tudja. Aki még nem – itt az idő, hogy megtapasztalja: mi az a lovas színház!”

Július 24. és 25.: jegyeket itt vásárolhat.

Részleteket a társulatról és az előadásról itt olvashat.

Augusztusban a Honfoglalás című előadással érkeznek a térségbe, arról bővebben itt olvashat.

Szabó Eszter
további cikkek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.