Hiába az atomsorompó-egyezmény, a valóság az, hogy számos hadsereg raktára tele van nukleáris fegyverekkel, becslések szerint majdnem 13 ezer tömegpusztító töltettel, melyből mintegy tízezer áll bevetésre készen.
Pedig Hirosima és Nagaszaki tragédiája máig az emlékezetekben él, hogy milyen az, amikor élesben is bevetik ezeket a fegyvereket. A túlélők beszámolói valóságos apokalipszisről szólnak, a valóság pedig felfoghatatlanabb, mint bármely fikció.
augusztus 6-án, Hirosimában, egy fülledt nyári reggelen, nyolc óra tizenöt perckor semmi sem sejtette a közelgő végzetet. A szirénák néma csendben pihentek, az emberek mindennapi életüket élték, miközben az amerikai Enola Gay bombázó a történelem első, élesben bevetett atombombáját, a „Little Boy”-t dobta a városra.
A pusztítás azonnal és kíméletlenül érkezett. A bomba megsemmisítő ereje egy pillanat alatt 70-80 ezer embert ölt meg, Hirosima pedig a földdel vált egyenlővé. A pusztítás azonban nem állt meg itt. További 60 ezren vesztették életüket a következő négy hónapban, a gyilkos radioaktív sugárzás miatt. Nagaszakiban is hasonló volt a helyzet, a becslések szerint 70 ezren haltak meg a három nappal későbbi támadásban.
Fotó: Smith Collection/ Gado / Getty Images Hungary
Kadzsimoto Josiko, a 14 éves diáklány a pusztítás epicentrumában volt. Egy gyárban dolgozott, amikor egy vakító kékesfehér fény villant fel. A félelem azonnal átjárta, édesanyja, édesapja és testvérei arca jelent meg előtte. A következő pillanatban a robbanás a levegőbe emelte, a faépület pedig maga alá temette. Habár sikerült kimenekülnie, de amit a romok között talált, az maga volt a földi pokol. A táj szürke füstbe burkolózott, rothadt hal szagát lehetett érezni, de ami a legfurcsább volt, hogy szokatlan csend ült a városon.
Ezután megjelentek azok az alakok, amit Kadzsimoto csak „fekete szellemseregként” írt le. Emberek, akik előrenyújtott karokkal vánszorogtak. Bőrük rongyokként lógott rajtuk, arcuk fel volt dagadva, és egyre csak jöttek.
Setsuko Thurlow, egy másik túlélő is egy kékesfehér villanást látott 13 évesen, mielőtt egy épület maga alá temette. Mikor magához tért, a délelőtti sötétségben „szellemeket” látott mozogni: vérrel és kosszal borított, megégett, megfeketedett embereket, akiknek bőre és húsa lógott a testükön.
Nagaszaki sem úszta meg. Három nappal később, augusztus 9-én a Fat Man kódnevű plutóniumbomba ugyanezt a poklot hozta el. A túlélők ott is vakító fényvillanásról számoltak be, amit elképesztő forróság követett, ami azonnal leégette az emberek ruháit és bőrét. Ezt a hang- és lökéshullám követte, ami lerombolta az épületeket és tízezreket ölt meg azonnal.
Fotó: Handout / Getty Images Hungary
A „fekete eső” a robbanás után 30 perccel érkezett. A sugárfertőzött csapadék fájdalmasan maró érzést okozott, és feketére festette a ruhákat és a bőrt. A szomjúságtól gyötört túlélők ittak belőle, anélkül, hogy tudták volna, hogy sugárfertőzött folyadékkal rombolják tovább a szervezetüket.
A háború után a túlélők, az úgynevezett hibakushák kirekesztéssel és megbélyegzéssel szembesültek. A japánok sokáig azt hitték, hogy a sugárbetegség fertőző, ezért kerülték őket. „Élő szörnyetegek voltunk” – emlékezett vissza Suzuko Numata, akinek amputálták a lábát a sérülések miatt, és egykori barátja is elfordult tőle. A stigma évtizedekig elkísérte őket, és nemcsak a magánéletben, de a munka világában is súlyos diszkrimináció érte a túlélőket és gyermekeiket is.
Az atrocitások után a túlélők közül sokan békeaktivisták lettek. Köztük Kadzsimoto Josiko, vagy Setsuko Thurlow, akinek mozgalma a nukleáris fegyverek felszámolásáért 2017-ben Nobel-békedíjat kapott.
A cikkben Kovács Róbert Indexre írt cikke volt nagy segítségünkre.
