Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Ovádi Péter: a felnövő generációnak legyen alapfogalom az állatvédelem!

2025. augusztus 18. 20:18 // Forrás: MTI
Azt szeretnénk, hogy egy olyan generáció nőjön fel, amelynek az állatvédelem már alapfogalom – mondta az az állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos hétfőn a zánkai Erzsébet-táborban.

Ovádi Péter célként fogalmazta meg, hogy az állatvédelem eljusson mindenkihez, ezért is fejezte ki örömét, hogy az Erzsébet-táborokban több ezer gyerek vehet részt állatasszisztált foglalkozásokon.

A gyermekkorban szerzett élmények meghatározóak az egész életre, ezért ha a gyerekek megtapasztalják, hogyan lehet tisztelettel és felelősséggel bánni az állatokkal, az nemcsak az állatvédelem ügyét viszi előre, hanem egy empatikusabb társadalom alapjait is lefekteti – fogalmazott a kormánybiztos.

Vetter Szilvia, a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány elnöke arról beszélt: 126 állatasszisztált foglalkozást valósítanak meg, amelyeken szeptember végéig mintegy kétezer gyermek vehet részt a zánkai, a fonyódligeti és a zalaszabari Erzsébet-táborokban.

A program célja, hogy az állatok segítségével közelebb hozza a gyermekekhez a felelős állattartás gondolatát, fejlessze szociális készségeiket, és hozzájáruljon érzelmi biztonságuk megerősítéséhez.
Hornyák Tibor, az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány elnöke kiemelte: a nyári táborozás idején olyan programokat is tartanak, amelyek a játszva tanulás jegyében érzékenyítenek, vagy tudást adnak át.

Ilyenek a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány foglalkozásai, de legalább ennyire hangsúlyosak a pályaorientációs programok is: a táborozók szakmákat ismerhetnek meg, és különböző hivatásokba pillanthatnak be.

vehir.hu
Domján Attila
további cikkek
Csaknem háromszoros túljelentkezés az első, diplomához nem kötött állatvédelmi ösztöndíjprogramra közélet Csaknem háromszoros túljelentkezés az első, diplomához nem kötött állatvédelmi ösztöndíjprogramra Lezárult a jelentkezési időszak Magyarország első, diplomához nem kötött állatvédelmi ösztöndíjprogramjára, amelyet a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány indított el Ovádi Péter, állatvédelemért felelős kormánybiztos szakmai támogatásával.  ma 13:18 Fotókiállítást rendeznek az állatvédelemről állatvédelem Fotókiállítást rendeznek az állatvédelemről Kovács Bálint fotóiból nyílik kiállítás pénteken Salföldön a Közös ügyünk az állatvédelem alapítvány programsorozatának nyitóeseményeként. Bálint fotói arra irányítják a figyelmet, hogy a mindennapi döntéseink miként hatnak az állatok sorsára, és hol vannak azok a helyzetek, ahol tudással és felelősséggel megelőzhető a szenvedés. 2026. január 30. 10:20 A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítványhoz kerül Rozi, az autó után kötött kutya állatvédelem A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítványhoz kerül Rozi, az autó után kötött kutya A Tiszaalpár térségében 2025 őszén súlyos sérüléseket szenvedett Rozi hosszabb gyógykezelést és rehabilitációt követően örökbefogadóhoz kerül. A szakértői felmérés – Ovádi Péter állatvédelemért felelős kormánybiztos közbenjárásával – megállapította, hogy a kutya mentális állapota stabil, megfelelő környezetben teljes felépülése várható, és hosszabb távon akár állatasszisztált foglalkozásokban való részvételre is alkalmassá válhat – írta közleményben a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány. 2026. január 28. 13:28

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.