A visszavágót vasárnap 18 órától ugyancsak Balatonfüreden rendezik, mivel a Beykoz lemondott a pályaválasztói jogáról. A párharc továbbjutójára az azeri Kur Mingachevir együttese vár a második körben.
Eredmény, 1. forduló, első mérkőzés:
Beykoz Belediyesi SK (török)-Balatonfüredi KSE 18-42 (7-22)
lövések/gólok: 55/18, illetve 56/42
gólok hétméteresből: 1/0, illetve 2/2
kiállítások: 8, illetve 6 perc
A 2005-ben alapított isztambuli klub csak török játékosokat foglalkoztat. A magyar csapat keretéből Kovács Bence, Szmetán Máté és Deményi Xavér hiányzott.
A 2023-ban bajnok, idén tavasszal bronzérmes Beykoz a nyári szünetben igencsak meggyengült, és már a mérkőzés legelején bizonyosodott, hogy a két együttes nincs azonos súlycsoportban. A törökök a hetedik percben szerezték első góljukat, miután már ötöt kaptak. A 13. percben már tízzel vezetett a Füred, ellenfele csak a 18. percben, 13-1-es állásnál "ébredt", és bár a szünetig hatszor is betalált, a párharc tulajdonképpen már az első félidőben eldőlt.
Kis Ákos vezetőedző a fiataloknak adott lehetőséget a második felvonás elején, és ez meglátszott a meccs képén, mivel a korábbiaknál sokkal kiegyenlítettebbé vált a játék. Az isztambuliak felbátorodtak, a védekezésük hatékonyabbá vált, gyakrabban kényszerítették hibázásra ellenfelüket. A különbséget ezzel sem tudták csökkenteni, náluk is pályára kerültek a fiatal cserejátékosok, így a találkozó továbbra is jobban hasonlított egy edzőmérkőzésre, mint egy nemzetközi kupameccsre.
A 43. percben még ugyanúgy 15 gól volt a két együttes között, mint a szünetben, majd egy 6-1-es sorozattal tovább növelte előnyét a Balatonfüred. A törökök a kapusuk lecserélésével létszámfölényes támadásokkal próbálkoztak, de csak nagyritkán jártak sikerrel. Érdekesség, hogy a magyar csapatnak csak eggyel több kapura lövése volt, mégis 24 találttal győzött.
A fürediek minden mezőnyjátékosa szerzett gólt, Szabó Levente hatszor, Németh Balázs és Jánosi Tamás egyaránt ötször talált be. Füstös Ádám 16, Erdei Benedek kilenc védéssel zárt.
