Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
5°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
5°C

Több mint 1300 tájfutó érkezik Veszprémbe, a belváros lesz a versenypálya

2025. szeptember 10. 15:30
Szeptember 20–21-én Veszprém belvárosa sporttörténeti esemény helyszínévé válik: a Veszprémi Honvéd Sportegyesület rendezésében sor kerül a rövidtávú országos bajnokságra (ROB) és a sprint váltó országos bajnokságra (SVOB), amely egyben világranglista-futam is. A nagyszabású verseny az első állomása annak az eseménysorozatnak, amely egészen a 2027 augusztusában megrendezendő tájékozódási futó világbajnokságig (WOC2027) vezeti a sportágat Veszprémben.

A szeptember 10-én megtartott sajtótájékoztatón elhangzott: a nevezések lezárultak, több mint 1300 sportoló indul a kétnapos eseményen – ez kiemelkedő létszám a sportág hazai történetében. A résztvevők 10 éves kortól egészen a 90 éves korosztályig képviseltetik magukat, a legidősebb nevezők között 85 év felettiek is vannak. A mezőnyben osztrák, német, macedón és japán sportolók is rajthoz állnak.

A világbajnokság felvezetője

A mostani bajnokság az első a Veszprémbe érkező nemzetközi versenyek sorában, amelyek mind a WOC2027-re készítik a szervezőket és a várost. A következő években középtávú országos bajnokság, Európa-bajnokság, edzőtáborok és ifjúsági találkozók is szerepelnek a programban, mígnem 2027-ben Veszprém ad otthont a sportág csúcseseményének.

„Ez az esemény már olyan léptékű és technikai színvonalú, amely méltó felvezetése a világbajnokságnak” – hangzott el a sajtótájékoztatón. A versenyközpontban LED-fal, GPS-alapú nyomkövetés és szakkommentátor teszi majd látványossá a futamokat, a Sport1 televízió pedig vasárnap élőben közvetíti az elit váltóbajnokságot.

A lakosság is bekapcsolódhat

A szervezők kiemelt célja, hogy a sportágat közelebb hozzák a veszprémiekhez. Ezért a bajnokság idején lakossági tájfutást is rendeznek: a Veszprém-kártyával rendelkezők ingyenesen nevezhetnek, és ugyanazon a terepen próbálhatják ki a sportágat, ahol a bajnoki futamok zajlanak. Az amatőr futam előzetes regisztrációhoz kötött.

„Nemcsak a profi sportolóknak, hanem a lakosságnak is szeretnénk élményt adni, hogy megismerkedhessenek a tájékozódási futás rejtelmeivel” – hangsúlyozták a szervezők.

Belvárosi lezárások

A nagyszabású esemény miatt a belváros több utcáját ideiglenesen lezárják a futók biztonsága érdekében.

Szeptember 20-án (szombaton) 14:30 és 19:30 között érintett a Megyeház tér, Kórház utca, Iskola utca, Brusznyai utca, valamint a Dózsa György utca az OTP-től a tűzoltóságig.

Szeptember 21-én (vasárnap) 9:00 és 14:30 között ugyanezeket a területeket zárják le.

A szervezők a lakosság türelmét és együttműködését kérik, a helyiek lakcímkártyával be tudnak hajtani az érintett területekre.

Versenyprogram

  • Szeptember 20. (szombat) délelőtt: egyéni selejtezők
  • Szeptember 20. (szombat) délután: döntők és látványos befutók a Megyeház téren, eredményhirdetés 18:30-kor.
  • Szeptember 21. (vasárnap): váltóverseny a Megyeház téren 9:30–14:00 között, élő tévéközvetítéssel.

Veszprém a tájfutás térképén

Porga Gyula polgármester kiemelte: a város stratégiájában kiemelt szerepet kap az élsport, az utánpótlás és a szabadidősport, a tájfutó bajnokság pedig mindhárom területhez kapcsolódik. „Bízom abban, hogy ez az eseménysorozat nemcsak a világbajnokság sikeres lebonyolítását alapozza meg, hanem sok helyi lakost is megmozgat, és kedvet ad a sportoláshoz” – fogalmazott.

A verseny fővédnökei Gyurta Dániel, a Külgazdasági és Külügyminisztérium sportdiplomáciáért felelős főosztályvezetője, valamint Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár.

A sportág hagyományai és jövője

A magyar tájfutásnak olyan világbajnokok adtak hírnevet, mint Monspart Sarolta vagy Oláh Katalin. A jelenlegi versenyzők között is több junior világbajnok és utánpótlás-válogatott szerepel, köztük Máramarosi Rita, aki nemzetközi szinten is meghatározó alakja a sportágnak.

A szervezők abban bíznak, hogy a hétvégi országos bajnokság nemcsak sportági mérföldkő lesz, hanem közösségi élményt is nyújt a város számára – és megteremti a hangulatot ahhoz, hogy 2027-ben a világ legjobbjai között szerepeljen Veszprém.

vehir.hu
Vámosi Patrik
további cikkek
Éremeső a Zemplénben – remekül szerepelt a Veszprémi Honvéd SE Erdőbényén Veszprémi Honvéd Sportegyesület Éremeső a Zemplénben – remekül szerepelt a Veszprémi Honvéd SE Erdőbényén Erdőbényén, a Zemplén festői dombjai között rendezték a tájékozódási futók hosszútávú országos bajnokságát és az országos pontbegyűjtő csapatbajnokságot. A Veszprémi Honvéd SE kisebb létszámmal, de annál nagyobb elszántsággal vett részt a kétnapos megmérettetésen, és összesen négy arany-, három ezüst- és hét bronzéremmel zárta a hétvégét. 2025. október 17. 14:20 Kétnapos tájfutó ünnep Veszprémben – sikeres rendezés, sikeres versenyzés Veszprémi Honvéd Sportegyesület Kétnapos tájfutó ünnep Veszprémben – sikeres rendezés, sikeres versenyzés A Veszprémi Honvéd SE tájfutói öt arany-, hat ezüst- és három bronzéremmel, illetve több bajnoki pontot érő helyezéssel zárták a saját rendezésű országos bajnokságot. 2025. szeptember 26. 15:06 Sporttörténeti hétvége Veszprém belvárosában közélet Sporttörténeti hétvége Veszprém belvárosában Szeptember 20–21-én Veszprém belvárosa különleges sportélmény helyszínévé vált: a Veszprémi Honvéd Sportegyesület rendezésében került sor a rövidtávú országos bajnokságra (ROB), valamint a sprint váltó országos bajnokságra (SVOB). A világranglista-futamként is jegyzett esemény több mint 1300 versenyzőt vonzott, 10 évestől egészen a 90 éves korosztályig – köztük osztrák, német, macedón és japán sportolókkal. 2025. szeptember 21. 13:10

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.