Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Több száz veszprémi kisgyermek lett tudatosabb és figyelmesebb közlekedő

2025. szeptember 18. 1:15
A veszprémi Kossuth utca felső része szerda reggel átváltozott kerékpáros akadálypályává, hiszen az Európai Mobilitási Hét keretén belül itt rendezték meg a KreszFeszt nevű kísérőrendezvényt, ahol a kisgyermekek közlekedésbiztonsági tudásának fejlesztése volt a fókuszban.

Veszprém több óvodájából és általános iskolájából érkeztek kisgyermekek, több, mint ötszázan, hogy kipróbálják elméleti és persze gyakorlati tudásukat a mindennapos biztonságos közlekedés területén.

Az interaktív esemény része az Európai Mobilitási Hét keretében szervezett eseményeknek, a KreszFeszt szervezésében viszont aktívan részt vettek a vármegyei rendőrség kollégái is Pintér József rendőr főtörzszászlós, baleseti helyszínelő szakmai irányításával.

A rendőrségen kívül aktívan bekapcsolódtak még az eseménybe a honvédség katonái és a városi tűzoltóságról is érkeztek, ezzel több területről is kaphattak hasznos ismereteket a gyermekek.

A Mobilitási Hét eseményei ezzel nem értek véget, pénteken az Autómentes Nappal folytatódik, hétvégén pedig elsősorban a mozgásé lesz a főszerep.

Kapcsolódó cikk
Európai Mobilitási Hét veszprémi programjai
vehir.hu
Pesthy Márton
további cikkek
Felgyorsultak az események a Sándor-palotában közélet Felgyorsultak az események a Sándor-palotában Sulyok Tamás köztársasági elnök szerdán a Sándor-palotában fogadta a parlamentbe jutott pártok vezetőit. Az államfő a választásokon győztes Tisza Párt elnökét, Magyar Pétert kéri fel kormányalakításra, a megbeszélésen azonban a leendő miniszterelnök az elnök távozását sürgette. A nap folyamán a leköszönő kormánypártok vezetőivel is egyeztetett az államfő, míg a Mi Hazánk Mozgalom óvást nyújtott be az eredményekkel kapcsolatban. tegnap 16:29 686 milliónyi probléma a Kutyapártnál közélet 686 milliónyi probléma a Kutyapártnál „…lehet, hogy jót tenne az országnak, ha egyszer lenne egy olyan választás, ahol a többség nem valaki ellen adja le a szavazatát, hanem valakire.” – Írta Kovács Gergely, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt társelnöke a Facebookon, aki kutyapártos iróniával, de kellő komolysággal foglalta össze a párt helyzetét azután, hogy az egy százalékot sem sikerült elérni a választáson. tegnap 11:49 Az államfő Magyar Pétert fogja javasolni a miniszterelnöki tisztségre és az Országgyűlés alakuló ülését a lehetséges legkorábbi dátumra hívja össze közélet Az államfő Magyar Pétert fogja javasolni a miniszterelnöki tisztségre és az Országgyűlés alakuló ülését a lehetséges legkorábbi dátumra hívja össze Az egyértelmű választási eredményre tekintettel a köztárasági elnök Magyar Pétert előzetesen tájékoztatta arról, hogy az Alaptörvényben meghatározott feladatainak megfelelően az Országgyűlés alakuló ülésén hivatalosan is őt fogja javasolni a miniszterelnöki tisztségre – írta Sulyok Tamás államfő a Facebook-oldalán szerdán. tegnap 11:33

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.