„Kapitány” nélküli francia legénység
Múlt heti, aalborgi vereségét követően hazai pályán próbálta kiköszörülni a csorbát a One Veszprém kézilabdacsapata a Bajnokok Ligája csoportkörének második fordulójában. A magyar bajnok csütörtök este az előző kiírásban bronzérmet szerző francia Nantes gárdáját látta vendégül, amely a nyitó körben a Berlinnel szemben maradt alul.
Xavier Pascual feladatát nehezítette, hogy a hosszú ideje maródi Yanis Lenne mellett Luka Cindric is kiesett. Igaz, a vendégeknél is kulcsjátékosok váltak ki sérülés miatt a balszélső Valero Rivera és az irányító Aymeric Minne személyében. Ráadásul a „háztartási balesetet” szenvedett Gregory Cojean vezetőedző sem ülhetett le a kispadra, távollétében Dimitri Fleurance másodedző dirigálta az övéit.
A Veszprém uralta az első félidőt
Lendületes támadójátékkal, valamint határozott, kemény védekezéssel rukkolt elő az Építők. Bár a találkozó elején egy alkalommal vezettek a franciák, Corrales sorozatos védéseivel és az azokból szerzett gyors gólokkal hamar meglépett a házigazda (5-2). A túloldalon az exveszprémi Biosca sem maradt adós a bravúrokkal, Bos pedig duplázott, de így tett Marguc is, így máris visszaállt a háromgólos különbség (9. perc: 7-4).
A hosszabb kispaddal rendelkező Veszprém uralta a játékot, de egyszer sem tudott háromnál többel vezetni a szívósan küzdő rivális ellen. Sőt, a játékrész felénél, 10-9-es állásnál az egyenlítésért támadhattak a gallok, de Corrales megakadályozta ezt. Nem sokkal később időt is kért Pascual mester, akinek csapata látványos megoldásokkal sem fukarkodott: Marguc átadásából Zein szerzett gyönyörű „kínai” gólt (20. perc: 14-11).
A folytatásban kissé megtorpant a piros mezesek támadójátéka, akik a következő öt percben gólképtelenek maradtak. Hátul azonban kiválóan állták a sarat, így egyet megőriztek fórjukból. Descat fontos pillanatban villant meg ismét, ám eggyel a szünet előtt Abdi csak összehozta az egyenlítést csapatának. A hajrára „elfogytak” a vendégek, a félidő két veszprémi góllal zárult (17-15).
Végül sikerült megtörni a vendégeket
A második felvonás elején Descat hozott „szívbajt” a szurkolókra, aki két kézzel odaütött Bosnak, de megúszta egy kétperces figyelmeztetéssel a súlyosnak tűnő szabálytalanságot. Ami pedig ennél is fontosabb: a Nantes nyitó góljára hárommal felelt a Pascual-csapat, amely először vezetett néggyel (36. perc: 20-16).
Leopold duplája után folytatódott a Corrales-show: a spanyol portás hatalmas bravúrokkal demoralizálta az ellenfél lövőit. Descat hetesből, majd a szintén remeklő Pechmalbec és Remili akcióból is megvillant, ötre növelve a differenciát (43. perc: 23-18).
Kezdett hitehagyottá válni a gall együttes, a tizennyolc (!) védéssel záró Corrales hálója tíz percig érintetlen maradt. A rekordbajnok a hajárára fordulva megtörte ellenfelét, héttel a vége előtt már hét volt közte (28-21). A végén Gáncs-Pető és Molnár Robin is szerepet kapott, a klubvilágbajnok magabiztos sikere egy pillanatig sem forgott veszélyben. A nagyarányú vereséget elkerülte a francia ezüstérmes, amelyben oroszlánrészt vállalt az ugyancsak jól teljesítő, tizenhárom hárítást bemutató Biosca (30-25).
A Veszprém megszerezte idénybeli első győzelmét az elitsorozatban. Folytatás jövő szerdán Bukarestben.
Férfi kézilabda NB I, A csoport, 2. forduló:
One Veszprém HC–HBC Nantes 30-25 (17-15)
One Veszprém Aréna, 4675 néző. Vezette: Alvarez, Bustamante (spanyolok)
Veszprém: Corrales – Marguc 5, Remili 6, Pechmalbec 4, El-Dera 1, Hesam 1, Descat 8 (2)
Csere: Petrus, Adel, Martinovic 2, Ligetvári, Zein 3, Elísson, Gáncs-Pető, Molnár R.
Vezetőedző: Xavier Pascual
Nantes: Biosca – Odriozola 1, Bos 4, Briet 1, Gaber, Leopold 5 (1), Tarrafeta 3
Csere: Tournat 3, Lagarde 2, Nyateu 1, Abdi 2, Josida, Avelange Demouge 3, Ovnicek
Edző: Dimitri Fleurance
Kiállítások: 2, ill. 6 perc
Hétméteresek: 2/2, ill. 1/1
Így látták a főszereplők
Xavier Pascual: – Úgy érzem, nagyon jó mérkőzést játszottunk, nagy irammal és kellő koncentrációval. A csapat végig fókuszált maradt, egy erős ellenféllel szemben sikerült ilyen teljesítményt nyújtanunk, és ezért nagyon büszke vagyok a játékosaimra. Külön öröm számomra Rodrigo Corrales teljesítménye, megérdemelt egy ilyen estét Veszprémben. Nem mindig volt könnyű helyzetben, de most bizonyította, hogy mennyire a csapatért dolgozik. A szurkolók sokat segítettek neki, érezhető volt a támogatás, és ez óriási erőt adott. Szeretnénk továbbra is megőrizni ezt a hangulatot a csapat és a közönség között. Azt megígérhetem, hogy minden nap harcolni fogunk értük – győzelmet azonban nem ígérhetek, de azt igen, hogy mindig mindent megpróbálunk.
Hugo Descat: – Győzni mindig fantasztikus érzés, a szurkolók pedig most is óriási pluszt adtak, főleg a hajrában. Jól kezdtünk, de a Nantes megnehezítette a dolgunkat, és több lehetőséget is elszalasztottunk, hogy nagyobb előnyt építsünk ki. A szünetben úgy éreztem, több mint két góllal vezethettünk volna, de ezt elfogadtuk, és a második félidőre még nagyobb intenzitással jöttünk vissza, különösen védekezésben. Rodrigo pedig szenzációsan védett, egyértelműen ő volt a siker kulcsa.
Dimitri Florance: – Az első félidőben szerettünk volna gyorsabban játszani, főleg a lerohanásoknál. A fordulás után viszont jött egy kilencperces gólcsend, amikor Corrales mindent védett. Ez ezen a szinten túl sok, ekkora kihagyással nem lehet nyerni egy ilyen erős csapat ellen.
Leopold Noam: – Nagyon kemény mérkőzés volt, egy igazi topcsapat ellen. Az volt a célunk, hogy a legjobbat hozzuk ki magunkból, és megnehezítsük a dolgukat. A második félidőben viszont jött az a bizonyos kilenc perc, amikor Corrales egyszerűen megállíthatatlan volt. Egy ilyen klasszis kapus eldönti a mérkőzést, és az ellenfél azonnal kihasználja a hibákat. Apróságok döntenek ezen a szinten, most pedig a jobb csapat és a jobb kapus győzött. Mi azonban felemelt fejjel megyünk tovább, és folytatjuk a harcot.
A nyilatkozatok forrása: handballveszprem.hu


