Xavier Pascual vezetőedző a klub hivatalos honlapjának adott interjúban úgy fogalmazott: teljesen megújult csapattal találkoznak, hiszen a Dinamo alaposan átalakult a nyár folyamán.
„Kis csarnok, fantasztikus atmoszféra: pokoli élmény lesz mindenkinek, aki Bukarestben pályára lép. Kemény és nehéz mérkőzésre számítok!”
– mondta a tréner, hozzátéve: mindkét fél számára rendkívül fontos lesz a két pont.
A Veszprém eddigi BL-szereplése felemásan alakult: a nyitókörben Aalborgban maradt alul, ám az elmúlt héten hazai pályán a francia Nantes legyőzésével javított. A csapat önbizalmát erősítette a hétvégi PLER-Budapest elleni bajnoki siker is.
Pascual szerint minden találkozón a fejlődés a legfontosabb cél:
„Szeretném, ha egy kicsit jobban játszanánk, mint az előző BL-meccsen. Ezen az úton kell haladnunk tovább.”
A Dinamo Bukarest–One Veszprém HC mérkőzés ma este (18.45) élőben látható a Sport1 TV-n, portálunk pedig szöveges tudósítással jelentkezik.
