A dán Aalborg vendégeként elszenvedett sima vereség, majd a francia Nantes elleni magabiztos hazai siker után első idegenbeli győzelmére hajtott a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában a One Veszprém. Ehhez a még pont nélküli – a portugál Sporting és a norvég Kolstad ellen egyaránt szűk vereséget szenvedő – Dinamo Bucurestit kellett két vállra fektetni az A csoport szerda esti találkozóján.
Emlékezés a román óriásra
Kedden szomorú kötelességének tett eleget a veszprémi klub vezetése, amikor is dr. Bartha Csaba vezérigazgató és Nagy László sportigazgató ellátogatott Marian Cozma sírjához a bukaresti Pipera temetőbe. Természetesen a hazai szurkolók is megemlékeztek egykori játákosukra, akinek a nevét és portréját is kifeszítették egy-egy hatalmas drapérián.
Az első félidőben adós maradt a jó játékkal a Veszprém
Ami az összecsapást illeti, két gyors veszprémi góllal vette kezdetét az ütközet: előbb Marguc, majd Martinovic volt eredményes labdaszerzésből. A román bajnok az 5. percben talált be először Akimenko jóvoltából – előtte Negru hetest rontott –, majd Langaro egyenlített. A bakonyiak az első nyolc percben három kétperces kiállítást is összeszedtek, ami alaposan megakasztotta a támadójátékuk lendületét. Ettől függetlenül folyamatosan vezetni tudtak, ám a Bukarest rendre egyenlített (12. perc: 6-6).
A korábban Tatabányán is védő Iancu többször is hárított. Lumbroso átlövése után először vezetett a házigazda, majd Pelayo duplázta meg a különbséget. Martinovic törte meg csapata ötperces gólcsendjét, aztán Akimenko zörgette meg ismét a hálót (17. perc: 9-7). Támadásban nagyon kellett a kispadról beszálló Remili lendülete, a francia vezetésével 3-0-s szériát produkált és fordított a One (22. perc: 10-11).
Tovább hullámzott a mérkőzés: Rosta és Lumbroso révén előbb a hazaiak, majd Elísson és Remili jóvoltából a mieink dobtak kettőt egymás után (26. perc: 12-13). A hajrában sem jött a veszprémiek által várt fordulat, a lényegesen hosszabb paddal bíró magyar bajnok továbbra is pontatlanul, kissé fásultan kézilabdázott, így nem tudott előnyt szerezni a szünetre (15-15).
A tízperces vendég roham eldöntötte a két pont sorsát
A második felvonást már élesebben kezdte Xavier Pascual legénysége. Corrales kétszer is védett, a duplázó Hesam mellett Marguc is a hálóba lőtt (36. perc: 15-18). Tévedett azonban az, aki arra számított, hogy innentől beindul a veszprémi henger. Elísson újabb kisbüntetése ismét megtörte a vendégek támadójátékát. Langaro vezényletével 5-0-s szériával büntette a rövidzárlatot a Bukarest (40. perc: 20-18).
Pascual mester időkéréssel próbálta felrázni tanítványait, törekvéseit pedig siker koronázta. A rekordbajnok a folytatásban magasabb hőfokon, dinamikusabban kézilabdázott. Mindez eredményességgel is párosult, hiába Paulo Pereira két időkérése, Remiliék 6-2-es sorozattal fordítottak (48. perc: 22-24).
A francia irányító-jobbátlövő a hajrára fordulva is remekelt, a hatodik akciógóljával hat perccel a vége előtt már öt volt közte (24-29). Igaz, még ekkor sem dőlhettünk hátra teljes nyugalomban, hiszen a Bucuresti egy utolsó nagy rohamot indítva felzárkózott 27-29-re. Sőt, a mínusz egyért is támadhattak, de Corrales rendkívül fontos pillanatban kivédte Rosta ziccerét. Ezzel eldőlt a két pont sorsa, a meccs utolsó gólját – stílszerűen – Remili jegyezte (27-30).
A Veszprém tehát hullámzó teljesítményt nyújtva, sok hibával is megszerezte első idegenbeli győzelmét a csoportban, így pozitív előjelekkel utazhat az egyiptomi klubvilágbajnokságra.
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, A csoport, 3. forduló:
Dinamo Bucuresti–One Veszprém HC 27-30 (15-15)
Bukarest, 2200 néző. Vezette: D. Martins, R. Martins (portugálok)
Dinamo: Iancu – Akimenko 3, Vujovic 2, Lumbroso 5, Rosta 3, Langaro 7, A. Pascual 1
Csere: Cupara (kapus), Militaru, Negru, Pelayo 3 (2), Valdés 3, Ladefoged, Dedu, Ionita
Vezetőedző: Paulo Pereira
Veszprém: Corrales – Marguc 3, Martinovic 3, Pechmalbec 2, Petrus, Hesam 4, Elísson 4 (2)
Csere: El-Dera 1, Adel 5, Zein, Ligetvári, Remili 7, Cindric 1
Vezetőedző: Xavier Pascual
Kiállítások: 4, ill. 12 perc
Hétméteresek: 3/2, ill. 3/2

