Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Veszprém, mint médiaközpont

2010. szeptember 15. 13:43
Kilencedik alkalommal rendezik meg a Kamera Hungária Televíziós Műsorfesztivált, melynek most is Veszprém ad otthont.

Az Országos Rádió és Televízió Testület közreműködésével szeptember 24. és 25. között immáron kilencedik alkalommal kerül megrendezésre a Kamera Hungária Televíziós Műsorfesztivált, melynek ez alkalommal is a hazai televíziós fesztiválok őshazája, Veszprém ad otthont.


Porga Gyula

- Két éve városunkban köszönthettük a magyar televíziós szakma elitjéét, most újra megrendezzük a Kamera Hungáriát – mondta Porga Gyula alpolgármester szeptember 15-én, a fesztivállal kapcsolatos sajtótájékoztatón. – Veszprém Sportaréna a helyszín, amely ezzel az eseménnyel új arcát mutathatja meg, nevezetesen azt, hogy egy ilyen jellegű rendezvény megtartására is alkalmas.

- Meg sem fordult a fejünkben, hogy másik várost válasszunk helyszínnek – számolt be róla Csermely Ákos, a Kamera Hungária elnöke. – A szakmai díjaknak nincs köze a nézettséghez és a pénzhez, nem ezeket a szempontokat vettük figyelembe. Nagyon jó programnak ígérkezik az idei, vannak közöttük szakmai előadások, gálaműsorok, gyermekekhez szóló programok és közönségtalálkozók.


Csermely Ákos

A fesztiválra szép számmal érkeztek nevezések: összesen 284 művel pályáztak az alkotók és a szerkesztőségek. A produkciók együttesen több mint 7407 perc műsoridőt tesznek ki. Nevezni 13 +1 kategóriában lehetett, és a benevezett alkotásokhoz jelentős számban kötődnek neves és elismert alkotók, mint például Fábry Sándor, Garas Dániel, Hajdú Szabolcs, Kálmán Olga, Liptai Klaudia, Ördög Nóra, Sebestyén Balázs, Stohl András, Till Attila és még sokan mások. A zsűri döntése alapján kategóriánként egy-egy díj kerül átadásra a díjátadó gálaesten.

A fesztiválon a neves hazai médiaszakembereken kívül „zsűritagok” a nézők is. A sajtóban közzétett szavazólapokon és az országban szétosztott levelezőlapokon szavazhatnak legkedveltebb televíziós műsorukra és tévés személyiségükre – akik a fesztivál Közönségdíjában részesülnek.

A Veszprém Sportaréna tehát a Kamera Hungária minden programjának otthont ad szeptember 24-én és 25-én. A döntőbe jutott alkotások ezeken a napokon megtekinthetők lesznek, részt lehet venni szakmai programokon, ahol az internet világa kerül előtérbe. A szervezők szórakoztató és közönségprogramokkal várnak mindenkit.

Részletes program és további információ a Kamera Hungária weboldalán (www.kamerahungaria.hu) olvasható.

Janni Anikó
további cikkek
A lelet önmagában még nem történet – Felber Zsombor régész a föld alatt rejtőző múltról kultúra A lelet önmagában még nem történet – Felber Zsombor régész a föld alatt rejtőző múltról Mitől lesz egy régészeti lelet valódi történeti forrás? Miért lehet fontos egy törött cserépdarab, és miért veszítjük el az információ egy részét, ha egy tárgyat dokumentáció nélkül emelnek ki a földből? Többek között ezekről beszélt Felber Zsombor, a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum régésze a We Are Smart! beszélgetéssorozat negyedik alkalmán. tegnap 12:51 Elesni és újra fölállni – hitről és a valódi szabadságról a bakonybéli bencésekkel kultúra Elesni és újra fölállni – hitről és a valódi szabadságról a bakonybéli bencésekkel Mit jelent ma szerzetesnek lenni? Lemondást vagy inkább szabadságot? Van-e valódi üzenete a nagyböjtnek a rohanó hétköznapokban? És hogyan szólhat a kereszténység azokhoz, akik már örökölt szimbólumként látják a kereszteket és templomokat, de kevésbé ismerik a mögöttük álló hagyományt? tegnap 12:51 Megújult a veszprémi várnegyed Kisszemináriuma, ahol több évszázados ősnyomtatványokat és kódexeket őriznek majd kultúra Megújult a veszprémi várnegyed Kisszemináriuma, ahol több évszázados ősnyomtatványokat és kódexeket őriznek majd Egy csaknem 230 éves feliratot rejtő, befalazott falfülke tanúskodik a veszprémi várnegyed Kisszemináriumának gazdag múltjáról. Az elmúlt években megújított késő barokk épület hamarosan a Veszprémi Főegyházmegyei Könyvtár és Levéltár új otthona lesz, ahol díszes kódexek, középkori oklevelek, ősnyomtatványok és felbecsülhetetlen értékű kötetek kapnak majd helyet. tegnap 12:22

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.