A világ egyik legszárazabb vidékén ma több tízezer tonna használt textil hever, amit a nyugati fast fashion ipar termel ki, és amit Latin-Amerika már nem tud feldolgozni.
A pusztuló szövetek látványa nemcsak a földről, hanem az űrből is jól kivehető: a SkyFi amerikai cég és a BBC által közzétett műholdfelvételeken a kietlen, barna sivatagban hatalmas, kékes-lilás foltokként rajzolódnak ki a ruhákból álló halmok. Ezek a ruhahegyek ma már Chile és a fast fashion globális árnyoldalának szimbólumai.
A ruhahegyek útja: Európától Latin-Amerikáig
A textilhulladék története Iquique kikötőjében kezdődik, ahol évente mintegy 60 000 tonna használt ruhát rakodnak ki konténerekben – ezek az Egyesült Államokból, Európából és Ázsiából érkeznek. A ruhák nagy részét eredetileg jótékonysági célokra vagy másodpiacokra szánják Latin-Amerikába, de a túlkínálat miatt a készletek jelentős része soha nem kerül újra forgalomba.
A felesleg végül Alto Hospicio határában, a sivatagban végzi, ahol ma mintegy 39–40 ezer tonna ruha halmozódott fel. A környéket már több nemzetközi sajtóorgánum – köztük The Guardian, Reuters és Al Jazeera – is bejárta, és a helyszíni képek hátborzongatóak: hatalmas, több méter magas textilhalmok borítják a homokot, amelyeket a szél folyamatosan szétterít a környéken.
A SkyFi amerikai cég műholdfelvételein is látszik a ruhákból álló halom. Fotó: Jam Press/SkyFi
A sivatagi divattemető: miért épp Chile?
A jelenség hátterében a Zona Franca de Iquique, azaz a chilei adómentes kereskedelmi zóna áll. Ide a használt ruhák vámmentesen érkezhetnek, és innen osztják tovább őket a kontinens belseje felé. Az eladatlan készleteket azonban nem szállítják vissza – egyszerűen lerakják a sivatagban.
A hőmérséklet-ingadozás, a napfény és a csapadék hiánya miatt ezek az anyagok évtizedekig, sőt évszázadokig sem bomlanak le.
A poliészter és más műszálas anyagok mikroműanyaggá esnek szét, mérgezve a talajt és a levegőt. A ruhákból kioldódó festékanyagok és vegyszerek szennyezik a felszín alatti vízkészleteket, miközben a szél újabb rétegeket sodor szét a környéken.
Az emberi oldal: újrahasznosítás és túlélés
A helyiek közül sokan mégis nap mint nap visszajárnak a ruhahegyekhez, hogy újrahasznosítható vagy eladható darabokat keressenek. Számukra ez gyakran megélhetést jelent. „Nem tudjuk megállítani ezt a folyamatot, de legalább próbálunk értelmet adni neki” – idézi az egyik helyi lakost a Reuters.
Néhány chilei vállalat, köztük kisvállalkozások és civil szervezetek, már kísérleteznek textil-újrahasznosítással. Ilyen például az EcoFibra nevű kezdeményezés, amely a sivatagi textilhulladékból hőszigetelő paneleket gyárt, de ezek a projektek még gyerekcipőben járnak, és a probléma méretéhez képest csekély hatásúak.
A chilei környezetvédelmi szervezetek szerint az országban még nem létezik átfogó szabályozás a textilhulladék kezelésére. Bár 2021-ben elfogadtak egy kiterjesztett gyártói felelősséget előíró törvényt (REP-törvény), ez a textiliparra egyelőre nem vonatkozik.
A fast fashion árnyéka: a globális túltermelés ára
A probléma gyökere nem Chilében, hanem a globális fogyasztási kultúrában keresendő. A fast fashion márkák évente több mint 100 milliárd (!) ruhadarabot gyártanak világszerte, és a becslések szerint ezeknek 10–40 százaléka soha nem kerül eladásra. A gyors divatmodell arra ösztönzi a fogyasztókat, hogy olcsón, gyakran és nagy mennyiségben vásároljanak – az eladatlan árut pedig sokszor megsemmisítik, vagy egyszerűen a világ másik felére szállítják „adományként”.
A problémát az utóbbi években tetézi a távol-keleti webáruházak, a Temu, Shein és hasonlók által generált hatalmas mennyiségű ruhafelesleg.
Környezetvédők szerint a megoldás csak globális szinten lehetséges: a ruhaipar felelőssé tétele, az újrahasznosítás támogatása és a vásárlási szokások megváltoztatása nélkül a probléma csak súlyosbodni fog. A Greenpeace Chile egyik kampányvezetője szerint „a bolygó nem bírja el tovább a túlfogyasztás árát – a fast fashion a klímaválság egyik csendes katalizátora”.
Szerző: Szendőfi Bori / green.hu
