A Szeged beállójának ez volt az első mérkőzése a válogatott csapatkapitányaként. Mint mondta, nagyon vártam ezt a meccset, nagyon készült rá és bízott a győzelemben, mert nem akart az első mérkőzésén "megfázni" kapitányként.
Szerintem a csapat összességében jól működött támadásban és védekezésben is, éhesek voltunk a sikerre. Ez a minimum, amit játszani kell mindig a válogatott mezében
- nyilatkozta a találkozó után az MTI-nek Bánhidi, aki mind a négy lövését gólra váltotta Bécsben.
A nemzeti csapat játéka nem volt mindig olajozott, mert Chema Rodríguez szövetségi kapitány a megszokottnál sokkal többször változtatott az összeállításon. A világ- és Európa-bajnoki ötödik helyezett beálló ennek kapcsán hangsúlyozta: ezek a mérkőzések arra is szolgálnak, hogy a szakmai stáb kipróbálhasson olyan játékosokat, akik újoncok, vagy a közelmúltban kevesebb szerepet kaptak.
Ez a meccs tökéletes volt arra, hogy mindenki gyakoroljon egy kicsit, de természetesen száz százalékon, mert egyetlen válogatott mérkőzést sem lehet félvállról venni. Azt gondolom, mindenki hozzátette a magáét.
Mint mondta, minden taktikai elemet nem tudtak átismételni ezen a héten a felcsúti edzőtáborban - mert az elmúlt években nagyon sok dologgal bővült a válogatott repertoárja -, de ami ehhez a mérkőzéshez kellett, azokat az alapvető elemeket gyakorolták és szépen lejátszották. A pároskapcsolatok jól működtek, a védekezés összhangban volt, a kapusok ismét segíteni tudtak, ezek a legfontosabb dolgok.
"A védekezést mindig ilyen feszesen kell tartanunk, és akkor jön a kapuból a segítség"
- vélekedett Bánhidi, aki Szegeden is betölti a csapatkapitányi tisztséget.
Az irányító Fazekas Gergő is hibátlan lövőteljesítménnyel zárt, hiszen mind az öt kísérlete góllal zárult. Közülük hármat a meccs háromnegyedénél lőtt bravúros egyéni akciók végén, amikor a többieknek egy ideje nem sikerült a hálóba találniuk.
Ez a feladatom. Amikor ilyen kisebb helyzetek vannak, azokat szeretem magamra vállalni, de ehhez kellenek a társak is. Voltak jó védekezések és Andó Arián is védett, szóval ez nem egyéni, hanem csapatmunka, nem csak az én érdemem
- mondta a lengyel bajnok Wisla Plock légiósa.
Elárulta: egész héten úgy gyakoroltak, hogy sokszor változott a csapat összetétele, más játékosokkal játszott ő és a többi irányító is.
Az a fontos, hogy amikor én vagyok középen - teljesen mindegy, éppen ki van mellettem -, mindig tudjam, melyik játékossal mit kell játszani, ők miket szeretnek, mi az ideális nekik. Úgyhogy ez egy jó tanulópénz volt nekem is.
A junior világbajnoki ezüstérmes Fazekas leszögezte, továbbra is fontos, hogy a védekezésük stabil legyen, hiszen akkor lehet jó a kapusteljesítmény, abból pedig tudnak rohanni, a mai kézilabdában ugyanis elengedhetetlen, hogy gyors gólokat lőjenek. Ez volt a héten a felkészülés során is a kulcs.
Támadásban megpróbáltuk kihasználni az erősségeinket. Most egy vegyes társaságunk van, sokféle opcióval, egy-egyezéssel, átlövéssel, jó beállósokkal. Ezt próbáltuk úgy összerakni, hogy kikkel mit játszunk.
A magyar együttes a jövő évi Európa-bajnokságra készül, a csoportkörben január 16-án Lengyelország, 18-án Olaszország, 20-án pedig Izland lesz majd az ellenfele Kristianstadban. A középdöntőbe az első két helyezett jut.


