Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Együtt Veszprémért: Szükséges, de nem elégséges a Mindszenty utcai gyalogátkelők jelzőlámpásítása

2025. november 7. 17:59
A belváros forgalmának csökkentésére valódi megoldást az aranyos-völgyi híd megépítése és a Házgyári út fejlesztése jelentene az ellenzéki képviselők szerint. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

A Mindszenty utcai körforgalom mellett tartott sajtótájékoztatót péntek délelőtt Adamecz Zoltán és Gerstmár Ferenc, az Együtt Veszprémért önkormányzati képviselői. 

Gerstmár Ferenc felidézte, hogy hosszú időn át szorgalmazta a közösségi költségvetés bevezetését, így örömmel látta a javaslatok és az azokra leadott szavazatok nagy számát. Megjegyezte: nem meglepő módon az első helyen az OTP előtti körforgalom gyalogátkelőhelyeinek jelzőlámpás irányítása élvezte a legnagyobb támogatást, aminek megvalósításával növekedhet a csomópont áteresztő-képessége. 

Kapcsolódó cikk
Lámpásítják a Mindszenty utcai gyalogátkelőt
Véget ért az első közösségi költségvetés szavazása, a három legnépszerűbb javaslatot jövőre megvalósítják – jelentette be közösségi felületén Porga Gyula polgármester. 

Gerstmár hozzátette: a lépés szükséges, de nem elégséges, hiszen az igazi megoldást a belváros átmenő forgalmának csökkentése jelentené. Ennek egyik legjobb eszköze lehetne az aranyos-völgyi híd megépítése a Jutasi út és a Dózsaváros között, melynek megvalósítását negyven éve ígérgetik a különböző pártállású politikusok. 

Gerstmár Ferenc, Adamecz ZoltánGerstmár Ferenc, Adamecz Zoltán

Adamecz Zoltán hozzátette: a völgyhíd mellett további pozitív hatás érhető el a Házgyári út áteresztő-képességének növelésével. "Legjobb lenne, ha az országos közútkezelőtől átvenné a város" – mondta a képviselő, aki szerint "a mi érdekünk, hogy azon kerékpárút, gyalogjárda, és egyes helyeken gyalogátkelő épüljön." 

A képviselők megjegyezték: kíváncsian várják, hogy a 2026-os választási kampányban milyen ígéreteket tesz a közlekedés-fejlesztéssel kapcsolatban a Fidesz vagy a Tisza jelöltje. 

vehir.hu
Vámosi Patrik
további cikkek
Több ezer út, amelyhez nem kellett autóba ülni közélet Több ezer út, amelyhez nem kellett autóba ülni Havonta több ezer bérlés, nyári napokon száz feletti indulás, a csúcsidőszakokban pedig a kétszázat is karcolja a napi átlag – a V-Bike három év alatt szép csendben a veszprémi mindennapok, és persze a városkép elválaszthatatlan részévé vált. Bartha Lászlóval, a szolgáltatásért felelős V-Busz Kft. ügyvezetőjével arról beszélgettünk, merre tekerünk a leggyakrabban, mi történik a bringákkal a háttérben, és merre gurulhatunk tovább a jövőben. ma 9:55 Útravaló a gólyáknak és rangos elismerés a Pannon Egyetem tanévnyitóján közélet Útravaló a gólyáknak és rangos elismerés a Pannon Egyetem tanévnyitóján Csütörtökön ünnepélyes keretek között tartotta meg közös tanévnyitóját a Pannon Egyetem Műszaki Informatikai, illetve Gazdaságtudományi Kara. A rendezvény a frissen felvett hallgatók köszöntése és szakmai útbaigazítása mellett egy jeles pillanatnak is helyt adott, az eseményen adták át a Veszprém oktatási életében kiemelkedő jelentőségű Volkra Ottó-díjat is, amit az egyetem Gazdaságtudományi Karának alapítója, Dr. Kovács Zoltán kapott. tegnap 15:47 'Már aláírtuk.' Három céges döntés, amin milliók múlhatnak PROFIT-ADÓ 2006 'Már aláírtuk.' Három céges döntés, amin milliók múlhatnak KIVA vagy TAO, tulajdonosi pénzkivét, céges autó. Három döntés, amit még az aláírás vagy a kifizetés előtt érdemes átszámolni.  tegnap 15:49

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.