Férfi kosárlabda, NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 7. forduló:
Insedo Veszprém KK – Salgótarjáni KSE 92–62 (30–20, 22–19, 24–13, 16–10)
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium – 200 néző
Játékvezetők: Horváth Alajos, Benedek Zoltán, Szecsődi Richárd Attila
MKOSZ ellenőr: Németh Csaba János
Veszprém: Kass 12/3, Frank 4, Tóth 6/6, Bonifert 20/3, Kocsis 5/3
Cserék: Kuttor 2, Gera 12/9, Lintner –, Scheff 2, Krkljes 12/6, Bogdán 17/9
Vezetőedző: Naményi Márk
Salgótarján: Tóth B. 7, Cserényi Marc. 6, Harris 18/3, Kalassai 6/3, Ormai 8
Cserék: Szalczgruber –, Cserényi Mart. 4, Tóth V. –, Glatz 11, Balázs 2
Vezetőedző: Dániel Péter
A találkozó Frank kosarával indult, ezt követően fej fej mellett haladtak a csapatok. Az első percekben egyik fél sem tudott komolyabb előnyt kiharcolni, egészen a negyedik percig, amikor Frank újabb duplájával 9–5-re módosult az állás. Nem sokkal később Kass triplája után már hat ponttal vezetett a Veszprém. Ez a lendület a játékrész végéig kitartott, így a házigazdák az első negyedet tízpontos előnnyel, 30–20-as állásnál zárták.
A második negyed elején Krkljes és Gera sikeres hárompontosa tovább növelte a különbséget, 36–22-re alakítva az állást. A vendégek ezt követően rendezték soraikat, és Harris vezetésével fokozatosan csökkentették hátrányukat – tízen belülre is felzárkóztak. Ennél közelebb azonban nem jutottak: a félidő végén Bonifert egészpályás, bravúros dobása talált utat a gyűrűbe, így 52–39-es veszprémi vezetésnél vonultak pihenőre a felek.
A harmadik negyedben tovább nőtt a különbség: Krkljes újabb triplája után már 60–42-re vezetett az Insedo Veszprém KK. A lendület tovább tartott, a 25. percben Gera is betalált távolról, amivel először alakult ki húszpontos különbség. A játékrész hajrájában Bogdán és Kocsis is pontosan célzott, így a hazaiak magabiztos, 76–52-es vezetésről kezdhették az utolsó negyedet.
A záró szakaszt a Salgótarján kezdte jobban, gyors kosarakkal faragott hátrányából, három perc elteltével 18 pontra zárkózva. A pont nélküli veszprémi perceket végül Bonifert duplája törte meg, amellyel visszaállt a húszpontos különbség. Innentől kezdve a hazaiak ismét uralták a játékot, fokozatosan növelték előnyüket, a hajrában pedig már nem volt kérdés a győztes kiléte. Az utolsó pontokat Scheff szerezte, beállítva a 92–62-es végeredményt.
A sikerrel az Insedo Veszprém KK továbbra is megőrizte hibátlan hazai mérlegét, és sorozatban ötödik győzelmét aratta a bajnokságban.
Nyilatkozat:
Naményi Márk, az Insedo Veszprém KK vezetőedzője:
„Azt gondolom, nem játszottunk olyan jól, mint az előző fordulóban. Bár az eredmény magabiztos, ez a mérkőzés egyáltalán nem volt könnyű. Többször is benne volt a levegőben, hogy a Salgótarján visszajön a meccsbe, pedig nem is teljes kerettel érkeztek. A játékunk nem volt kiemelkedő, de az alap szintet hoztuk, és ez ma elég volt a győzelemhez. A következő fordulóban, a PVSK ellen viszont támadásban és védekezésben is pontosabbnak kell lennünk, ha nyerni akarunk. Gratulálok a játékosaimnak a győzelemhez, és köszönöm a szurkolóknak, hogy ilyen sokan biztatták a csapatot! Megyünk tovább, készülünk a jövő heti mérkőzésre, ahol a legjobb formánkat szeretnénk nyújtani. Végül pedig sok sikert kívánok a Salgótarjánnak!”
