Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Régi mesterek az iskolában

2010. szeptember 19. 2:56
Ki építette fel a házunkat? Kinek a keze munkáját dicséri a nagymama cserépkályhája? A kiállításon minderre választ kapunk.

Régi idők veszprémi mesterei címmel nyílt kiállítás szeptember 16-án a Lovassy László Gimnáziumban a Veszprém – Cserháti Társkör Kulturális Egyesület kiállítás-sorozatának következő állomásaként. A kiállításon a Veszprém belvárosában élt építőmesterekről emlékeznek meg.

- Célunk, hogy a hagyományainkat tovább adjuk a gyerekeknek – mondta köszöntőjében Édes Gyuláné, a cserháti társkör nevében. Gyulaváriné Lovassy Klára, a Veszprémi Építőipari Múzeum igazgatója is boldogan nyitotta meg a tárlatot. – Azt szoktam mondani, hogy az építőipari múzeumban a hétköznapi művészekre emlékezünk. Ma már senki nem gondol arra, hogy ki építette fel a házat, amelyben lakik. Ezen a kiállításon tárgyi emlékekkel és dokumentumokkal mutatjuk be a régi mesterembereket – mondta.

A tárlaton találkozhatunk kőművesekkel, cserépkályhásokkal vízvezeték- és világításszerelőkkel, lakatosokkal és cserepesekkel is. Ezek azok a szakmák, melyekre büszkének kellene lennünk, becsülni azokat az embereket, akik ezzel foglalkoztak és foglalkoznak még a mai napig is. Akinek pedig nem elég, amit itt lát, az látogasson el a Veszprémi Építőipari Múzeumba.
 

Janni Anikó
további cikkek
A lelet önmagában még nem történet – Felber Zsombor régész a föld alatt rejtőző múltról kultúra A lelet önmagában még nem történet – Felber Zsombor régész a föld alatt rejtőző múltról Mitől lesz egy régészeti lelet valódi történeti forrás? Miért lehet fontos egy törött cserépdarab, és miért veszítjük el az információ egy részét, ha egy tárgyat dokumentáció nélkül emelnek ki a földből? Többek között ezekről beszélt Felber Zsombor, a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum régésze a We Are Smart! beszélgetéssorozat negyedik alkalmán. tegnap 12:51 Elesni és újra fölállni – hitről és a valódi szabadságról a bakonybéli bencésekkel kultúra Elesni és újra fölállni – hitről és a valódi szabadságról a bakonybéli bencésekkel Mit jelent ma szerzetesnek lenni? Lemondást vagy inkább szabadságot? Van-e valódi üzenete a nagyböjtnek a rohanó hétköznapokban? És hogyan szólhat a kereszténység azokhoz, akik már örökölt szimbólumként látják a kereszteket és templomokat, de kevésbé ismerik a mögöttük álló hagyományt? tegnap 12:51 Megújult a veszprémi várnegyed Kisszemináriuma, ahol több évszázados ősnyomtatványokat és kódexeket őriznek majd kultúra Megújult a veszprémi várnegyed Kisszemináriuma, ahol több évszázados ősnyomtatványokat és kódexeket őriznek majd Egy csaknem 230 éves feliratot rejtő, befalazott falfülke tanúskodik a veszprémi várnegyed Kisszemináriumának gazdag múltjáról. Az elmúlt években megújított késő barokk épület hamarosan a Veszprémi Főegyházmegyei Könyvtár és Levéltár új otthona lesz, ahol díszes kódexek, középkori oklevelek, ősnyomtatványok és felbecsülhetetlen értékű kötetek kapnak majd helyet. tegnap 12:22

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.