Minden embert foglalkoztat a kérdés, hogy milyen lesz az elmúlás… Tom Ziegler amerikai író művében választ kaphatunk sok-sok mindenre… Grace-t, az idős parasztasszonyt nemrég engedték ki a kórházból, most otthonában várja a halált. Gondozója, a nagy karriert befutott, New Yorkban élő önkéntes szociális munkás, Gloria mellette akar állni utolsó óráiban. Kettőjük történetét meséli el az előadás. Ápoló és haldokló. Ki szorul nagyobb segítségre? Az ápoló, aki megfáradt, kiégett, vagy a haldokló, aki az elmúlást derűvel fogadja? – áll a színdarab plakátján.
Először arról kérdeztük a rendezőt, milyen érzésekkel vágott neki a feladatnak, hiszen a színésznek most már ez a harmadik színházi rendezése: „Megmondom őszintén, én ezt a darabot nem ismertem, a színház vezetése kért fel a rendezésre. Elolvastam, és szinte azonnal megfogott. Szeretem az olyan műveket, amelyek mélyek, amelyek komoly kérdéseket vetnek fel, de közben ott van bennük a humor. Ez pontosan egy ilyen: sírós-nevetős. Az a fajta, ahol az érzelmek erőteljesen megmutatkoznak. Az, hogy ebben a térben – a Játékszínben – dolgozhattam a darabbal, külön boldogság. Nagyon szeretem ezt a helyet, nagyszerű itt alkotni. Ráadásul két olyan színésznővel tehettem mindezt, akiket tisztelek és szeretek – Módri Györgyivel és Palásthy Beával. Bár a rendező én vagyok, mondhatni közös alkotói munka volt.
A próbafolyamat elején még nem kérem, hogy mindenki tegye bele a lelkét, hiszen akkor még csak szöveget tanulunk, megyünk a súgó után, és a fókusz azon van, hogy ki hova megy, ki mit csinál. Aztán jön a szöveg, szépen lassan megjelenik a lélek, ilyenkor mindenkit hagyok a maga tempójában megérkezni.”
Felmerül a kérdés, kellett-e dramaturgiailag igazítani a darabon, vajon nehéz volt-e megtalálni a két szereplő érzelmi ívét? Erről a rendező a következőket mondta: „Nem sokat nyúltunk hozzá, inkább a színésznőkre kellett kicsit igazítani. Maga az ív jól meg volt írva, adta magát a szituáció, nem volt nehéz megtalálni, mikor minek kell történnie. Inkább csak jól be kellett osztani az időt, hogy hol tartunk a próbafolyamatban, mikor minek van itt az ideje. Györgyi és Bea nagyon hamar megtanulták a szöveget, volt egy erdélyi turnénk, és még ott is gyakran összemondták a szöveget. Jól esett, mert láttam, hogy akkor is dolgoznak rajta, amikor nem feltétlenül ez van fókuszban.”
Arról, hogy elsősorban kinek szól az előadás, Gábor azt mondta: „Mindenkinek ajánlom az előadást, elsősorban középiskolásoktól fölfelé… A darab a szeretetről szól. A hospice-szolgálatos hölgy azért jön, hogy átsegítsen egy idős asszonyt a halálba, de végül egymás lelkét mentik meg. És ez mind humorral van átszőve, nagyon szép köntösbe bújtatva.
Sokan közreműködtek abban, hogy ez az előadás a lehető legjobb legyen: A zenei válogatásban Pallagi László, veszprémi zeneértő segített. Aztán ott volt Bartos Gabriella, nagyon jó barátnőm, orvos, aki Amerikában is dolgozott a hospice-szolgálatban. Rengeteg tanácsot adott: hogyan kell beadni egy injekciót, milyen hatással van a morfiumnak? Van egy kis videóbetét is az előadásban, azt pedig dr. Péti Miklósék almás kertjében forgattuk. Nekik is nagyon hálás vagyok. Ezek mind-mind színezik a darabot.”
Az előadásról bővebben itt olvashat.
