„Az egyház feladata valójában mindig, minden korban ugyanaz. Az evangélium hirdetése. Csakhogy ez sosem vegytiszta térben történik. Mindig konkrét emberekhez, konkrét élethelyzetekhez szól.” – Udvardy György a hangsúlyt egyértelműen a „konkrétra” tette, hiszen, ahogy mondta, a hit nem elvont tanrendszer, hanem élő kapcsolat, amelynek minden korszakban voltak megszólítottjai. „Az üzenet adott. De ott van a fogadó ember helyzete, gondolkodása, nyelvezete is. Ez a kettő pedig nem mindig találkozik magától értetődően. Ha a küldő, az üzenet és a fogadó nem azonos módon gondolkodik, nem azonos nyelvet beszél, akkor az üzenet nem jut el oda, ahová szánták.”
Éppen ezért a papság feladata mostanra bőven túlmutat azon, hogy ismerjék a Biblia tanításait. Ezt a lexikális ismeretet kell transzformálniuk a huszonegyedik században is érthető és értelmezhető tanítássá. „Nekünk nem az a feladatunk, hogy egyszerűen elmondjuk az evangéliumot. Az a feladatunk, hogy úgy hangozzék el, hogy a hallgató számára is egyértelmű legyen, itt nem egy egyszerű véleményről, hanem magáról az isteni evangéliumról van szó.” Mindez tehát egy felelősség, ami a jelen kor papságára hárul. Egy olyan felelősség, ami nem engedi meg a leegyszerűsítést, a bezárkózást, de a könnyű válaszokat sem.
Pont ezért az egyház nem tudja és nem is célja, hogy kizárja a világ zaját. „Mindenkit, bennünket is körülvesz egy értelmezési közeg. A kultúránk, a társadalmi kérdések, a politika, a közösségi média hatása. Ezek mind alakítják azt, ahogyan az ember önmagáról és a világról gondolkodik. Ha ezek alapján értelmezzük az életet, akkor könnyen csak a felszínen maradunk.”
Az egyház feladata azonban nem az, hogy ezt a közeget visszhangozza. Az evangélium alapján kell értékelni a társadalmat és azon belül a kulturális jelenségeket – hozta párhuzamba Udvardy György azt a sokszor ellentmondásos érzést, amikor egy keresztény hívő ember próbálja megtalálni az egyensúlyt hite és a világ zavaros történései közt.
A karácsonyi ünnepkör pedig minden évben lehetőséget teremt arra, hogy ezek a gondolatok táptalajra találjanak még több emberben, ugyanakkor Krisztus kereszthalála óta nem volt két ugyanolyan év, amikor a karácsony legfontosabb üzenete ugyanaz lett volna a kor emberének. A 2020-as években sincs ez másképpen.
„Jézus Krisztus megtestesülése az élet realitása. Azt jelenti, hogy az emberi lét Istentől akart lét. Mert, ha az élet akart és vállalt, akkor nem lehet mellékes. Méltósága van.”
Karácsony ebben az értelemben nem a menekülést jelenti a világ elől. Éppen ellenkezőleg. Azt jelenti, hogy az élettől nem szabad elmenekülni. Nem szabad lekicsinyelni. A nehézségeket nem szabad túlértékelni, de az emberi lét méltóságáról sem lehet lemondani – foglalta össze az érsek a legaktuálisabb üzenetét az ünnepnek.
„Vágyunk a szeretetre. Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni. Viszont annyi mindent gondolunk szeretetnek, és annyi csalódás kapcsolódik hozzá, hogy sokszor emiatt nehéz egyáltalán beszélni róla. A megtestesülés azonban itt is irányt mutat. A szeretet nem pusztán érzelem, nem is egy hangulat. A szeretet azt jelenti, hogy képes vagyok küzdeni a másikért. Hogy áldozatot tudok hozni érte.”
Ezzel el is érkeztünk szintén egy jelenkori problémához, amikor úgy tűnik, az emberek pattanásig feszültek és egy apró politikai, vagy bármilyen közéleti véleménykülönbség szikraként képes begyújtani a tüzet, amikor mindenki védi a saját álláspontját.
„Ha szeretem a társaimat, akkor azt akarom, hogy igazságos közeg vegyen körül bennünket. Az igazságosság nem elvont eszmeként jelent meg, hanem a szeretet természetes következményeként. A jogrendnek, a közjónak, a társadalmi kapcsolatoknak ebből kellene fakadniuk. A háború a szomszédunkban van. Egyszerre tűnik távolinak és ijesztően közelinek. Ez a kettősség pedig bénító érzést kelt sokakban. De a karácsonyi béke, amit mindenki hirdet, nem pusztán a fegyverek elhallgatását kell, hogy jelentse. Ez Isten békéje. Embert formáló béke. Olyan béke, amelyben benne van az irgalom, a megbocsátás és az újrakezdés lehetősége”.
Az egyház közéleti szerepvállalása, de főleg a politikai kérdésekben való megnyilvánulása egy olyan téma, ami folyamatosan viták tárgyát képezi, Udvardy György szerint, viszont ezt nem lehet csak aszerint értékelni, hogy szabad-e az egyháznak politizálni, vagy sem. „Amikor azt mondják, hogy az egyház ne politizáljon, felmerül a kérdés, mit értenek politizálás alatt? Pártpolitikát? Vagy a közjóval való törődést? Az egyháznak nem az a dolga, hogy pártok mellett vagy ellen szólaljon meg, de nem mondhat le arról sem, hogy kimondja az evangélium alapján fontosnak tartott erkölcsi elveket. Ezért az egyház tanítása nem alkalmi reagálás, nem kampányidőszakokra szól, hanem mindig érvényes.” Udvardy György mindezt egy hívő ember személyére lefordítva úgy fogalmazta meg: „A közjóért tenni nemcsak jog, hanem kötelesség is. Ez nem politizálás, hanem felelős jelenlét.”
Beszélgetésünk vége felé szóba került a jelen kor egyik legújabb kihívása, a mesterséges intelligencia kérdése. Nem feltétlen külön ablakot nyitva neki, sokkal inkább úgy, mint egy újabb jelenség, amely próbára teszi az ember önmagáról alkotott képét. Udvardy György nem technikai részletekről beszélt, hanem arról az alaphelyzetről, amelyet ez a gyorsan változó világ teremtett. „Rengeteg lehetőséget hordoz magában, de legalább ennyi kérdést is felvet” – mondta. „Kérdéseket a munkáról, a döntésekről, a felelősségről, sőt arról is, mit tekintünk igaznak. Ezekre a kihívásokra pedig elsősorban nem technikai válaszokra van szükség, hanem szilárd elvekre. Az egyház számára a kiindulópont nem változott: az ember méltósága, teremtettsége, Istenhez való kapcsolata. Ezek azok az alapok, amelyekhez akkor is vissza lehet térni, amikor a technológia gyorsabban változik, mint ahogyan az ember képes feldolgozni.”
Végezetül, mint veszprémi aktualitás, a várnegyed felújításáról is beszélgettünk, amelyről az érsek nem beruházásként vagy fejlesztésként beszélt, hanem lelki és kulturális „projektről”. Mert szerinte a megújuló terek nem a múlt lezárt fejezeteit jelentik. „Őseink hite, a jövő reménye” – idézte fel újra azt a mondatot, amelyet az egész beruházás mottója. „A várnegyed falai, épületei nem csupán történelmi emlékek, hanem olyan jelek, amelyek ma is megszólítják az embert. Nemcsak a hívőt, hanem azt is, aki kíváncsiságból lép be. A felújítás célja nem az, hogy a múltat konzerválja, hanem hogy teret adjon a jövőnek.”
A karácsony mindig változó üzenete, a közéleti kérdések és dilemmák, a mesterséges intelligencia, de az ezeréves kőépületek is képesek rávilágítani egy fontos kérdésre: Tud-e az ember mibe kapaszkodni egy változó világban, és képes-e úgy előre nézni, hogy közben nem felejti el, hogy mindennek az eredője az Istentől kapott élet?
