Különleges együttállásnak lehetnek szemtanúi azok, akik február 22-ig felkeresik a Csikász Galériát. A Művészetek Háza munkatársai Szilágyi Lackó negyvenkét képét állították ki – az alkotásokat Veszprém környékén élő gyűjtőktől, barátoktól, intézményektől kölcsönzik. Ez már önmagában nagy teljesítmény: Lackó annak idején sok képet elajándékozott, emiatt az életmű felaprózódott, a kiállítás összeállítása tehát sok utánajárást és egyeztetést igényelt.
Érdemes volt fáradozni: Lackó képi világa, lendületes ecsetkezelése, vaskos vonalai, gazdagon felvitt festékcsomói vibrálnak a galéria fehér falai között. Látszik a zsenialitás a káoszban, látszik a szív a kusza arcképekben, és egyszeriben megüti a nézőt a veszteség: mennyi hasonló kiváló alkotástól fosztott meg minket a sors! Illetve dehogy a sors, hanem Lackó maga az életét lezáró döntésével. Még most is csak hatvan lenne!
Ez a veszteség-érzés sokak vállára rátelepedett vasárnap, a tárlat megnyitóján: többen is párás szemmel álltak a zsúfolásig megtelt teremben, és Fenyvesi Ottó József Attila-díjas költő is el-elcsukló hangon mondta el nyitóbeszédét.
Fenyvesi Ottó
Fenyvesi két öngyilkos művészhez, Vincent van Gogh-hoz és Jean-Michelle Basquiathoz hasonlította Szilágyit. Mindketten világhírűek lettek a mögöttük álló barátoknak, kurátoroknak, divatnak és marketingnek köszönhetően. A csúcsra azonban csak nagyon keveseknek sikerül feljutni, a centrumtól távol élő alkotók számára ez szinte lehetetlen.
“Jó példa erre a mi Szilágyi Lászlónk, aki még a magyarországi képzőművészeti kánonba se került be, pedig kvalitásai alapján megérdemelné a fokozott figyelmet. Talán a szakmai irigység, kisszerűség és féltékenység is közrejátszott abban, hogy így alakult Szilágyi életművének sorsa. Azt gondolom, hogy ez az alkotói opus többet érdemelt volna.”
Fenyvesi felvázolta Szilágyi Lackó életútját is. Lackó 1966. október 17-én született Veszprémben. 1981 és 85 között a budapesti Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolában, majd ’85 és ’91 között a Magyar Képzőművészeti Főiskolán tanult, ahol mesterei Kokas Ignác, Gábor Áron, Dienes Gábor és Sváby Lajos voltak. Kortársai szerint iskolai tanulmányai alatt hatalmas munkakedvvel alkotott. Sokan ezt a korszakát tartják a legjobbnak, mert gyönyörű és nagyon koncentrált műveket adott ki a keze alól.
A főiskola második felében, első szerelme hatására találkozott a punk szubkultúrával, festészetében már akkor is érződött ennek hatása. Lázadó lett, a normális társadalmat ellenségképként fogta fel, alapfilozófiája lett a polgárpukkasztás; habitusához az expresszív, újvad alkotási mód állt legközelebb.
Utolsó nagy országos szereplése 2003-ban történt, amikor a Műcsarnokban Uglár Csaba és Fabényi Júlia megrendezte a Rosszcsontok című kiállítást.
“Lackó élete elképesztően magányos küzdelem volt, különösen az utolsó, veszprémi évek. Ekkor vált legendává, ekkor lett extravagáns festő, életművész, meg nem értett zseni, két lábon járó dinamit, őrjöngő látnok, egy intellektuális punk, Veszprém sötét angyala.”
Pszichés betegsége ezekben az utolsó, magányos években elhatalmasodott rajta, és 2007. február 3-án véget vetett az életének.
Szilágyi Zoé
Özvegye, Szilágyi Zoé a kiállítás megnyitóján felidézte: “punkság ide, laza életmód oda, Lackó a Kisképzőn és később a főiskolán is rettentően szorgalmas és termékeny volt. Míg más festő azt nyilatkozta év végén büszke elégedettséggel, hogy festett öt-hat képet, Lackó simán odavetetette a legeslegnagyobb természetességgel, hogy az idén is kétszáz képen dolgoztam. És nem túlzott.” Azt mondta: ha volt festéke, egy nap megfestett négy-öt képet is, finom vonalrajzaiból több mint egy tucatot készített egy ültében.
“Nyissátok ki szíveteket, és engedjétek be alkotásait, hogy a kusza vonalak és a vad gesztusok lángra lobbantsák a lelketeket és az elméteket!” – üzent a nézőknek Zoé.
Porga Gyula
A kiállítás megnyitóján Porga Gyula polgármester is köszöntötte az egybegyűlteket. Felelevenítette, hogy a kilencvenes években a helyi művész értelmiség vívta ki a Művészetek Háza létrehozását, mondván: kell egy intézmény, ami a helyi alkotók számára teret ad a bemutatkozásra. Az intézmény missziója mára kicsit megváltozott, hiszen feladatává vált az is, hogy a harminc éve köztünk élő, mára elveszített művészek emlékét ápolják.
Ha úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőket segítő, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot!
