Debreczenyi János polgármester és felesége díszmagyarba öltözve várta a városházán az ’56 után messzire sodródott, most 80 éves Dobos Istvánt. Az idős úr feleségével, a spanyol származású Dobos Eszterrel érkezett, de az ünnepségen jelen volt még a klub vezetőségéből Hajnal Csaba és Csoknyai István, a csapatból pedig Gulyás Péter.
Debreczenyi János meglepetéssel is készült, a Jávor Pál Nemzeti Cigány zenekar két tagja a vendégek régi kedves nótáit húzták el. A polgármester elmondta, régóta tervezték Dobos István kitüntetését, de eddig nem sikerült az időpontot összeegyeztetni. – A most átadott éremmel a haza, a város és a sport szeretetét köszönjük meg – mondta, majd átnyújtotta a magyar és spanyol nyelvű oklevelet is.
Dobos István válaszában elmondta, ő jóval többet kapott a csapattól, mint amennyit adott. Huszonöt éve kíséri a veszprémi csapatot Spanyolországban, ezzel újra magyarok között lehetett, újra magyarul beszélhetett. Majd elszavalta Kosztolányi Dezső Stockholm című versét. – Életem legnagyobb tragédiája, hogy bár soha nem akartam a hazámat elhagyni, a történelem mégis rákényszerített, hogy idegenek között magyarul hallgassak – alkalmazta a vers szövegét saját életére.
Hajnal Csaba is köszöntötte a csapat idős segítőjét és a kapcsolat kezdetét is elmesélte.
-Huszonöt éve Santanderbe utaztunk vonattal, ám az állomás előtt pár perccel a szerelvény megállt az országos sztrájk miatt. Ekkor találkoztunk az ott élő honfitársunkkal, aki elkalauzolt minket. Ettől kezdve minden spanyolországi szereplésünkkor ő volt a kinti képviselőnk, ő intézte a szállodától kezdve a magyarok jegyéig mindent. Szívességből. Persze a költségeit megtérítettük.
Az ünnepség végén Debreczenyi János Reményik Sándor Malomkövek között című versét szavalta el, majd beszélgetés és közös fotózás következett.
Dobos István 1929. augusztus 20-án született. Berettyóújfalun érettségizett, majd a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen folytatta tanulmányait, ahol 1953-gépészmérnöki diplomát szerzett. Anyanyelvi szinten beszél magyarul, románul, franciául, spanyolul és angolul. Első munkahelyén 1956-ban megválasztották a Forradalmi Bizottság elnökének, amely miatt a forradalom leverése után el kellett hagynia az országot. 1956-tól 20 évig Franciaországban, Párizsban élt, ahol 1959-ben egy nehézipari kemencéket gyártó cégnél kezdett el dolgozni. 1965-ben kiküldetés útján került Spanyolországba és ennek köszönhetően ismerte meg feleségét. Rövidesen megkapta a spanyol állampolgárságot. A házasságának köszönhetően letelepedett Spanyolországban és Santanderben él. Három gyermeke és nyolc unokája a legnagyobb boldogsága.
