Ahogy az előző írásom végén is jeleztem, múlt hét szerdán ünnepeltük Dejan Peric 40. születésnapját. Az Olíva étteremben egy kellemes vacsora, s egy pohár bor elfogyasztása közben köszöntöttük csapattársunkat kerek évfordulóján. Zarko Sesum pedig ez alkalommal búcsúzott el tőlünk, hiszen hirtelen eldőlt, hogy már idén a Rhein-Neckar Löwenhez igazol. Zarko nagyon szép beszéddel köszönt el. Hangsúlyozta, hogy nagyon jól érezte magát Veszprémben és, hogy sok barátot hagy itt. A kézilabdázónak azonban ilyen az élete…
Másnap már a Tatran Presov elleni találkozóra koncentráltunk. A Szeged elleni mérkőzésük felvételét meg tudtuk szerezni, amely alapján alaposan kielemeztük a játékukat. A hét második felében napi két foglalkozással – délelőtt kapusedzésekkel, délutáni pedig taktikai tréningekkel – készültünk ellenük.
Szombaton szomorúan értesültünk róla, hogy nem mi rendezhetjük a horvátokkal a 2014-es Eb-t. Az, hogy ezt a koppenhágai kongresszuson jelentették be, már némileg előre vetítette a döntést. Magyarország már nagyon régóta szeretne ilyen viadalt rendezni, azonban vagy az utolsó, vagy az utolsó előtti pillanatban mindig lemaradunk róla. Minden sportoló álma, hogy egy nagy világeseményen saját közönsége előtt lépjen pályára, viszont erre nekem így sajnos már nem sok esélyem maradt.
Szombaton már kora reggel útra keltünk Eperjesre, hiszen hatórás út várt ránk. Az ebédet, s az azt követő csendes pihenőt így már ott tarthattuk. Ezt követően szerettünk volna a csarnokban edzeni, amelyre nem volt lehetőségünk, hiszen ott éppen egy tollaslabda verseny zajlott. Így végül abban a csarnokban készültünk, amelyben a bajnoki mérkőzéseiket is játsszák északi szomszédaink. Ez persze nem szegte kedvünket, hiszen ott is jó hangulatban tudtunk készülni. A mérkőzés helyszínét egyébként a már említett viadal miatt még másnap délelőtt sem tudtuk feltérképezni, igaz, a kezdés előtti órákra villámgyorsan átrendezték a létesítményt. Ebbe a hatalmas csarnokba szerencsére nagyon sok veszprémi szurkoló is érkezett, akik olyan hangosan buzdítottak minket, hogy a hazaiakat szinte nem is lehetett hallani.
Ami a mérkőzést illeti, az ellenfél az első tíz-tizenöt percben jól tartotta magát, kiválóan bírta erővel az iramot, s szinte minden összejött neki. Azonban mi is azt játszottuk, amit tudunk, s az erőnléti fölényünk a huszadik perc környékén kiütközött, ekkor meg tudtunk lépni. Amikor pedig már négy-öt gól volt az előnyünk, felszabadultabban tudtunk játszani, s végül magabiztos győzelmet arattunk. Rögtön a mérkőzés után indultunk haza, s hajnalban érkeztünk meg.
Hétfőn pihentünk, ma délelőtt pedig a szokásos súlyzós gyakorlásokkal ismét megkezdtük a munkát. Ma délutántól pedig specifikusan, kifejezetten a Hamburg ellen fogunk készülni, amely együttes véleményem szerint a legerősebb ellenfelünk a csoportban. Már az első fordulóban bizonyítottak a Montpellier vendégeként. A bajnokságban is jól állnak, a szuperkupában pedig megverték a Kielt is. A szombati ellenfélnek két-három olyan sora van, amelyből bármelyik játékos beférni bármelyik európai élcsapatba. Nem csoda, hogy a Hamburg az elmúlt években mindig favoritnak voltak kikiáltva a BL-ben. Biztos vagyok benne, hogy nem lesz könnyű feladat, a Veszprém azonban hazai pályán nem igazán szokott kikapni. Bízom benne, hogy a találkozó nem úgy fog alakulni, mint tavaly a Barcelona elleni ütközet, s idehaza veretlenek maradunk.
Velük szemben egyébként szerencsére pozitív élményem is van. Mielőtt visszatértem volna Veszprémbe, a Német-kupa négyes döntőjében éppen Hamburgban sikerült őket mínusz négyről plusz héttel megvernünk, s bejutnunk a döntőbe. Ellenük egyébként a Lübbecke és a Gummersbach csapatával is kiváló mérkőzéseket játszottunk. Lackovicékat persze amúgy is jól ismerjük, hiszen a tévé is sok meccsüket adja, de a horvát, lengyel, német, francia válogatott legnagyobb sztárjaival a nemzeti együttessel vívott tornákon is találkoztunk már.
Úgy gondolom, hogy a mi nagy fegyverünk a közönségünk lesz. Hiszen akármekkora világklasszisok is játszanak a rivális soraiban, a Veszprém Arénában mindenkinek borsódzik a háta a fergeteges hangulattól, aki kifut a pályára. Ahhoz, hogy hazai pályán eredményesek tudjunk lenni egy ilyen világklasszis csapat ellen, a saját játékunkat kell játszani ellenük is, s hatvan percen kell „darálni”, hiszen ők nem fognak húsz perc után elfáradni. Itt van előttünk a feladat, reméljük, hogy meg is tudjuk oldani.
