Gyulay Zsolt az M4 Sporton a kedd reggeli Nemzeti Sporthíradóban úgy fogalmazott, nemcsak a versenyek minősége és a klasszis sportolók teljesítménye volt kiemelkedő, hanem a körítés is. Kitért rá, a párizsi nyári olimpia óta elvárható, hogy fenntartható legyen a rendezés, ami egyrészt nagyon jó, mert a házigazdának nem kell új stadionokat, csarnokokat építenie, másrészt hátrány is, mert a versenyek nem koncentráltak, egymástól nagy távolságra is lehetnek a helyszínek, mint ezúttal is.
"Ettől függetlenül azt gondolom, elképesztő hangulata volt az olimpiának. Az olaszok mindent megtettek ezért. Kicsit azért olaszos is volt, néhány helyen úgy éreztük, hogy a rendezők se tudják, hogy hány óra van"
tette hozzá kicsit árnyalva a képet, ugyanakkor jelezte, meghívta az Olasz Olimpiai Bizottság (CONI) elnökét, Luciano Buonfigliót, aki márciusban érkezik majd Budapestre, hogy megossza a tapasztalatait.
"Vele beszéltük, hogy ez olyan jól sikerült, mint legutóbb a párizsi. Nagyon bízom benne, hogy az olimpiai mozgalom megy még följebb" - tette hozzá Gyulay Zsolt, aki a magyar csapat teljesítményére rátérve úgy fogalmazott: "Ha azt nézzük, milyen esélyekkel indultunk, akkor azt gondolom, teljesen reális az az eredmény, amit elértünk. Sőt még talán az éremszerzésre is volt esélyünk" - utalt a Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei műkorcsolyapáros negyedik helyére.
"Maria és Alexei nagyon jól versenyzett, életük legjobb formáját hozták, hibátlanul teljesítették a kűrt. Nem is értették sokan a pontozókat, hiszen hibátlan kűrrel szerintem a harmadik hely járt volna nekünk. Ettől függetlenül azt gondolom, hogy körülbelül két percig voltak nagyon csalódottak, utána pedig a helyén értékeltük a dolgokat" - árulta el.
Emlékeztetett rá, hogy Magyarországon nem sorjáznak a téli sportágak sikerei, de 1924 óta, azaz a kezdetektől minden téli játékokon ott van a magyar csapat.
"Ez nagyon dicséretes. Téli olimpiát nem hagytunk ki" - hangsúlyozta, megemlítve, hogy nyáriról viszont maradt le Magyarország bojkott miatt vagy háborús vesztesként. "Az elmúlt években el voltunk kényeztetve a gyorskorcsolyázók által, hiszen a short track csapat és a világklasszisaink nagyon jól szerepeltek, úgy gondoltuk, hogy az éremszerzés is lehetséges. De tudjuk, hogy a több mint ötszáz magyar olimpiai éremből tízet szereztünk téli olimpiákon" - folytatta.
Mint mondta, az volt a legfontosabb, hogy a magyar indulók az életük legjobb formáját nyújtsák az olimpián, e tekintetben pedig "jól versenyzett és tisztességesen helyt állt a csapat".
Gyulay Zsolt beszélt arról is, hogy a téli játékok kapcsán el kell gondolkodni, miben van a magyaroknak esélyük, mire kell helyezni a fókuszt, és meg is nevezte a jeges sportokat, a gyorskorcsolya mellett a jégkorongot és curlinget külön megemlítve. Szerinte az előrelépéshez a jégfelületek növelésére lenne szükség.
"Ha koncentrálnánk a jeges sportágakra, sokkal jobb eredményt tudnánk elérni a téli olimpiákon is" - vélekedett.
Szóba került a hat aranyérmet begyűjtő, azaz mindegyik versenyszámában győztes - immár tizenegyszeres olimpiai bajnok és ezzel legeredményesebb téli olimpikon - norvég sífutó, Johannes Hösflot Klaebo páratlan teljesítménye is. A MOB elnöke vele kapcsolatban azt emelte ki, hogy a mindegyik győzelme után alázatos maradt.
"Van olyan, aki egyszer nyer és eldob mindent, jól érzi magát, de egy igazi sportoló, akinek ez a szenvedélye és ez a hivatása, így tevékenykedik tovább" - hangoztatta.
A 16 fős magyar küldöttségből a műkorcsolya páros mellett mások is tudtak top tízes eredmény elérni: a nagypályás gyorskorcsolyázó Kim Minseok 1500 méteren hetedik lett, rövid pályán pedig a férfi váltó nyolcadikként, a vegyes váltó tizedikként zárt.
