Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Kilencedik alkalommal rendezik meg a Lélektől-Lélekig Fesztivált

2026. február 24. 16:21
A Veszprémi Petőfi Színház idén kilencedik alkalommal helyezi a fókuszt az érzékenyítésre, a IX. Lélektől-Lékekig Színház Gyógyító Erejének Fesztiválján keresztül. Bár repertoárjukban is komoly szerepet kap a társadalmi felelősségvállalás, április 15-19. között vendégtársulatokkal, vendékművészekkel, beszélgetésekkel, kiállításokkal közelítik a témát. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

A fesztivált beharangozó sajtótájékoztatón elsőként Sótonyi Mónika alpolgármester szólalt fel, aki úgy fogalmazott, a Veszprémi Petőfi Színház több, mint színház, hiszen a társadalmi felelősségvállalás, a jótékony ügyek melletti kiállás, a segítő szándék hosszú évek óta meghatározza munkásságukat, nem véletlenül a város kiemelt fesztiválja.

Sótonyi folytatta, a rendezvény évek óta képes mélyen megérinteni az embert, a város közösségét, ezzel lehetőséget teremtenek a közös gondolkodásra. Az alpolgármester úgy fogalmazott, amíg az emberség ilyen erősen tapintható, amíg a szakemberek útmutatást adnak, miként lehet megtalálni a kapcsot ép és fogyatékkal élő emberek között, addig biztonságban telhetnek a mindennapok. Sótonyi örül, amiért ez a misszió fontos a színháznak, s a művészeten keresztül, minőségi műsorokkal érzékenyítik a közönséget.

Oberfrank Pál, a színház igazgatója úgy fogalmazott, igyekeznek elérni, hogy a digitális világ okozta személyes találkozások hiányát a színház kompenzálja, méghozzá valódi, értékteremtő, élő együttléttel, amit a színház nyújthat.

A fesztivál részletes programjáról Kellerné Egresi Zsuzsanna, a színház igazgatóhelyettes, kreatív-menedzsere, a Lélektől-Lélekig Fesztivál ötletgazdája, megalapítója mesélt.

Fontos, hogy a fesztivál ideje alatt az „Ép testben ép lélek” program keretében szűrővizsgálatokra is várják az érdeklődőket.

Az április 15-19. között megvalósuló fesztivál első, úgynevezett Off programján a Holt költők társaságát játssza majd a színház, majd a nulladik napon különleges divatbemutató lesz, Az elfogadás örök divat címmel. Szintén 16-án, hat órakor A fiú című előadást láthatjuk a színházban, ami után beszélgetésre is sor kerül, majd nyolc órakor a Játékszínben játsszák a Grace és Gloriát.

Április 17-én Esztergályos Cecíliának lesz kiállítása, Mindent vagy semmit címmel. Ugyanezen a napon Lélektől-Lélekig Gála, majd a Trapézon tüllben című előadás következik.

Április 18-án lesz többek között börtönszínházi előadás, bemutatkoznak a tusnádfürdői és a villaggio Don Bosco gyermekotthonok, lesz koncertszínház, és egy lengyelországi társulat is érkezik.

A Veszprémi Petőfi Színház 19-én bemutatja saját filmjüket, mely az Esélyegyenlőségi Film címet kapta. Lesznek kerekasztal-beszélgetések, mélyítő, érzékenyítő találkozások.

A program kreatív oldaláért Horváth Renátó felel, akinek Testbe zárt ima című előadása nagy sikerrel megy a színházban. Egy életet mutat be, ami pár óra leforgása alatt 180 fokos fordulatot vett. Renátó fontosnak tartotta kiemelni, hogy az előadás nem az önsajnáltatásról szól, sokkal inkább a támaszról, az összetartozásról, az erőről.

Szabó Eszter
Vámosi Patrik
további cikkek
Sztárokkal, filmekkel és izgalmas programokkal rajtolt el a Filmpiknik kultúra Sztárokkal, filmekkel és izgalmas programokkal rajtolt el a Filmpiknik Csütörtökön hivatalosan is elkezdődött a Veszprém–Balaton Filmpiknik, amely augusztus 27. és 29. között Veszprémben és Balatonfüreden várja a magyar filmek szerelmeseit. A háromnapos rendezvény filmvetítésekkel, közönségtalálkozókkal, beszélgetésekkel, koncertekkel és számos közösségi programmal hozza közelebb egymáshoz a filmeket és az alkotókat. 2026. augusztus 28. 18:17 Már nem csak kísérlet a felnőtt bábszínház Veszprémben Kabóca Bábszínház Már nem csak kísérlet a felnőtt bábszínház Veszprémben A minőségi kultúrához való hozzáférés alapvető emberi jog – ezzel a határozott felütéssel vág neki a következő évadnak a veszprémi Kabóca Bábszínház. A társulat idén már nem csupán kísérletezik a felnőtteknek szóló darabokkal, hanem identitásuk szerves részeként tekintenek azokra, miközben a biztonságos, etikus és zöld színházi működés terén is komoly szintet lépnek az előttünk álló szezonban. 2026. augusztus 26. 16:21 Magyar fotográfus a világ legjobbjai között kultúra Magyar fotográfus a világ legjobbjai között Újabb rangos nemzetközi elismerést kapott Máté Bence: a magyar természetfotós Flock of Gold című felvétele bekerült a 2026-os Wildlife Photographer of the Year verseny kiemelkedő alkotásai közé. A képet a zsűri Highly Commended, vagyis kiemelt dicséretben részesítette, ami azt jelenti, hogy a fotó a kategóriájának legjobbjai között szerepel, és még a verseny fődíjára is esélyes. 2026. augusztus 26. 12:33

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.