A nemzetközi mintán alapuló hazai pilot projekt célja, hogy a menhelyi körülmények közül érkező kutyák biztonságos, strukturált környezetben fejlődhessenek tovább, miközben a fogvatartottak aktív szerepet vállalnak gondozásukban, nevelésükben. A közös munka hozzájárul az állatok szocializációjához és örökbe adhatóságuk növeléséhez, valamint támogatja a résztvevők személyiségfejlődését, felelősségvállalását és társadalmi reintegrációját.
A kiválasztási folyamat során a szakemberek kiemelt figyelmet fordítottak arra, hogy olyan menhelyi kutyák kerüljenek be a programba, amelyek temperamentumuk, egészségi állapotuk és fejleszthetőségük alapján alkalmasak a speciális környezetre és a fogvatartottakkal való közös munkára. A program első ütemében összesen tíz mentett kutya vesz részt: öt állat költözött be a veszprémi, míg további öt kutya a tiszalöki büntetés-végrehajtási intézetbe érkezik várhatóan 2026 március elején.
A veszprémi intézetben már megkezdődött a közös munka, a kutyák elfoglalták új, számukra kialakított férőhelyeiket, és fokozatosan ismerkednek a környezettel, valamint gondozóikkal. A fogvatartottak – a korábban megszerzett elméleti és gyakorlati ismeretek birtokában – aktívan részt vesznek az állatok mindennapi ellátásában, sétáltatásában, alapvető nevelésében és szocializációjában, szakemberek folyamatos felügyelete mellett.
A program során rendszeresen képzett, tapasztalt kutyatrénerek vesznek részt a foglalkozásokban, akik szakmai iránymutatással segítik mind az állatok, mind a fogvatartottak fejlődését. A trénerek irányításával a kutyák elsajátítják az alapengedelmességi feladatokat, fejlődik szocializációjuk, együttműködési készségük és terhelhetőségük, amely kulcsfontosságú a későbbi sikeres örökbeadás szempontjából.
A fogvatartottak a gyakorlati foglalkozások során nem csupán az állatok mindennapi ellátásában – etetés, gondozás, sétáltatás – vesznek részt, hanem strukturált képzés keretében sajátítják el a felelős kutyatartás és a pozitív megerősítésen alapuló nevelés alapelveit is. A rendszeres tréningek lehetőséget teremtenek arra, hogy a résztvevők fejlődjenek türelemben, következetességben, empátiában és felelősségvállalásban, miközben kézzelfogható eredményeket tapasztalhatnak meg a kutyák viselkedésének alakulásában.
A program további fontos eleme, hogy a fogvatartottak – szabadulásukat követően, az általános örökbefogadási feltételek teljesítése és alkalmasságuk megállapítása esetén – lehetőséget kaphatnak arra is, hogy örökbe fogadják azokat a kutyákat, amelyekkel a program során együtt dolgoztak. Ez a lehetőség tovább erősíti a felelősségteljes állattartás szemléletét, valamint hosszú távú motivációt jelent a résztvevők számára a képzések során elsajátított ismeretek következetes alkalmazására. Az örökbefogadás minden esetben szakmai és állatvédelmi szempontok alapján, az állatok érdekeit szem előtt tartva történik.
A Második Esély program komplex rehabilitációs megközelítést alkalmaz: a mentett kutyák fejlődése és a fogvatartottak személyes előrehaladása egymást erősítő folyamatként valósul meg. Az állatok számára ez biztonságos környezetet, tanulási lehetőséget és új esélyt jelent, míg a résztvevők számára értékes tudást, sikerélményt és a társadalmi reintegrációt segítő készségek elsajátítását. A program tapasztalatai hosszú távon hozzájárulhatnak egy országosan alkalmazható, fenntartható modell kialakításához.
