Közös cél: mozgás, élmény, összetartozás
A „RAJT!” nemcsak verseny, hanem közösségi esemény is: a sportrégió szellemiségéhez méltón az aktív életmód népszerűsítése mellett az összetartozás élményét is erősíti. A szervezők célja, hogy a fiatalok számára a sport ne kötelező feladat, hanem örömteli, közös élmény legyen.
A program a Veszprém–Balaton Európa Sportrégiója 2026 kezdeményezés részeként valósul meg, a Veszprémi Szabadidő és Sport Egyesület, valamint a Veszprém Megyei Testnevelő Tanárok Egyesülete szervezésében közreműködésével, amelyek a Fuss egy 20-ast lépcsőfutó versenyt is életre hívták a közelmúltban.
Multisport élmény, csapatban gondolkodva
A program multisport jellegű, vagyis többféle mozgásformát ötvöz, változatos, játékos környezetben. A résztvevők nemcsak fizikailag, hanem mentálisan is próbára tehetik magukat, miközben megtapasztalják az együttműködés erejét.
A versenyen 12 általános iskola csapatai vesznek részt, három csoportba osztva. Egy-egy csapatban kötelező az 5 fiú – 5 lány összetétel, amely különösen hangsúlyossá teszi az egyensúlyt és a közös teljesítményt.
A lebonyolítás során a csapatok négy különböző színzónában – sárga, narancs, kék és lila – teljesítik a hat különböző ügyességi, gyorsasági és technikai feladatot. Az időmérés csapatonként történik, így a gyorsaság mellett a hibák minimalizálása is kulcsfontosságú.
Egész délelőtt mozgás és közösségi élmény
A program 9 órakor kezdődik, a megnyitót követően közös bemelegítéssel indul a nap, majd 9:30-tól egészen 12:15-ig zajlanak a versenyszámok. Az eredményhirdetés 12:30-kor lesz, a rendezvény pedig 12:45-kor zárul. A szervezők minden résztvevő számára ajándékkal készülnek, emellett a legeredményesebb iskolák külön díjazásban is részesülnek.
A szervezők szeretettel várják a családtagokat, szurkolókat is!
Kihívások napja
Szombaton a települések csapatai is pályára lépnek a Kihívások Napján.
A pénteki iskolai versenyt követően szombaton újabb lendületet kap a „RAJT!” program: a Kihívások Napján a térség településeinek csapatai is összemérik majd tudásukat. A március 21-i eseményen összesen 14 település csapata áll rajthoz, akik játékos, mégis komoly kihívásokat jelentő ügyességi és váltófeladatokban versenyeznek egymással.
A Kihívások Napja így nemcsak sportesemény, hanem közösségi ünnep is, amely erősíti a térség összetartozását, és megmutatja: a mozgás valóban közös élmény.
