Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 18. Sándor
Veszprém
10°C
2026. március 18. Sándor
Veszprém
10°C

Hosszabbítás után bravúros győzelmet aratott az Insedo Veszprém KK

ma 21:35 // Forrás: veszpremkosar.hu
Újabb hazai sikerének örülhetett az Insedo Veszprém KK, amely az NB I/B Piros csoport alapszakaszának 21. fordulójában hosszabbítás után 109-103-ra legyőzte a tabella harmadik helyén álló PVSK Veolia együttesét a Vetési Albert Gimnáziumban.

A veszprémiek önbizalommal telve várhatták az összecsapást, hiszen előző mérkőzésükön a negyedik helyezettet múlták felül, ezúttal pedig újabb komoly erőpróba következett hazai pályán. A találkozót kiválóan kezdték a házigazdák: Daniels rögtön két triplát is elsüllyesztett, Bogdán és Kass is eredményes volt, így hamar 10-2-es előnyt épített ki a Naményi-csapat. A pécsiek ugyan igyekeztek közelíteni, de az első negyedben végig a Veszprém akarata érvényesült, amely Simon közeli kosara után tízpontos előnnyel zárta a játékrészt (25-15).

A második etap elején még sikerült őrizni a különbséget, Tóth hármasa után már 11 ponttal is vezettek a hazaiak. Ezt követően azonban több hiba is becsúszott a veszprémi játékba, amit a vendégek kihasználtak, és fokozatosan ledolgozták hátrányukat. A hajrához érve már döntetlen közeli állás alakult ki, végül Balogh találatának is köszönhetően egypontos PVSK-vezetésnél vonulhattak pihenőre a felek (40-41).

A nagyszünet után ismét a Veszprém ragadta magához a kezdeményezést. Kass és Tóth is betalált távolról, amivel a házigazda visszavette a vezetést, és többnyire kézben tartotta a harmadik negyedet. A pécsiek ugyan rendre visszakapaszkodtak, de a vezetést nem tudták átvenni, sőt, a játékrész végén Daniels utolsó másodperces triplája különösen sokat ért, amellyel 65-61-re módosult az állás.

A záró negyedben már jóval kiegyenlítettebb csata zajlott. A PVSK fokozatosan tüntette el hátrányát, majd Dordevic kosarával a 34. percben utolérte a hazaiakat. A folytatásban fej fej mellett haladt a két együttes, és bár Kocsis kosaraival a Veszprém ismét kisebb előnyt tudott kiépíteni, a vendégek újra visszazárkóztak, végül pedig kiharcolták a hosszabbítást.

A ráadás elején Molnár triplájával a pécsiek kerültek előnybe, de a veszprémiek nem engedték ki kezükből a meccset. Sokáig szoros maradt az állás, az utolsó percben azonban Bonifert hármasa döntőnek bizonyult: ezzel négy ponttal ellépett az Insedo Veszprém KK, amely végül 109-103-as győzelmet aratott a bajnokság egyik legerősebb csapata ellen.

A hazaiaknál Daniels 24, Tóth 20, Bogdán 20, Bonifert 16, Simon 14 pontig jutott, de az egész csapat teljesítménye kellett ahhoz, hogy a veszprémiek újabb nagy skalpot gyűjtsenek be.

Férfi kosárlabda, NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 21. forduló:
Insedo Veszprém KK – PVSK Veolia 109-103 (25-15, 15-26, 25-20, 24-28, 20-14)

Nyilatkozatok;

Naményi Márk: „Az első félidőben a Pécs egy olyan védekezést alkalmazott, hogy teljesen lesegítettek a pályán lévő fiatal játékosunkról. Sértő Ádám kollégám, mint mindig, most is komoly szakmai kihívás elé állított minket ezzel a védekezéssel. Szeretném megdicsérni mindkét fiatalunkat, akik éretten, jó döntéseket hozva megbüntették ezt a fajta védekezést. Ennek is köszönhető, hogy a második félidőben már a zóna ellen is meg tudtuk találni a ritmust. Egy kiélezett, magas színvonalú mérkőzést játszottunk, ahol összességében sikerült megvalósítani, amit elterveztünk, és a game plan végrehajtása most volt talán a legközelebb a teljeshez ebben a szezonban. Örülök, hogy a játékosok végrehajtották, amit kértünk, ennek meg is lett az eredménye. Köszönjük a szurkolók támogatását, olyan hangulatot teremtenek, ami miatt nagyon nehéz Veszprémben mérkőzést nyerni az ellenfeleknek. Van két napunk felkészülni a Miskolc elleni hazai meccsre, ahol teljesen más szisztémában fogunk játszani, mint a mai meccsen. Sok sikert a továbbiakban a PVSK-nak!”

 

Sértő Ádám: „Gratulálok a Veszprémnek, úgy gondolom, ma extra teljesítményt nyújtottak. Ugyanakkor nem érzem, hogy mi rosszul kosárlabdáztunk volna, inkább egy kicsit tompábbak voltunk a megszokottnál. A zóna elleni támadásaink helyenként ritmustalanná váltak, és bár a választott védekezési taktikánk bizonyos szintig működött, végül nem bizonyult elégnek. Külön szeretném kiemelni a fiatal Tóth Dánielt, akinek ezúton is gratulálok: nagyszerűen játszott, és jól kezelte a rá nehezedő nyomást – talán ez volt a döntő tényező. Nem mehetünk el szó nélkül amellett sem, hogy a női válogatott kiharcolta a világbajnoki részvételt - ezúton is hatalmas gratuláció nekik, büszkék vagyunk rájuk. A Veszprémnek pedig sok sikert kívánok a folytatásra.”

vehir.hu
Események
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Újbuda MAFC
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. szeptember 27. 17:30
Helyszín
Budapest, Gabányi László Sportcsarnok
Eredmény
91-77
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
TF-BP
Időpont
2025. október 4. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
102-53
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Óbudai Kaszások
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. október 12. 16:45
Helyszín
Budapest, Óbudai Kaszások Kosárlabda Csarnok
Eredmény
93-89
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix Kosárlabda Klub
Időpont
2025. október 18. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
82-71
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
DEAC U23
Időpont
2025. október 26. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
93-87
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Jászberényi KSE
Időpont
2025. november 1. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
86-50
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Salgótarjáni KSE
Időpont
2025. november 8. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
92-62
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
PVSK-Veolia
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. november 15. 18:00
Helyszín
Pécs, Lauber Dezső Városi Sportcsarnok
Eredmény
82-81
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
HÜBNER Nyíregyháza BS
Időpont
2025. november 22. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
83-74
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
BKG PRIMA Akadémia
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. november 30. 18:00
Helyszín
Szigetszentmiklósi Városi Sport- és Rendezvénycsarnok
Eredmény
83-59
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
MEAFC-Peka Bau
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. december 6. 17:00
Helyszín
Miskolci Egyetemi Körcsarnok
Eredmény
75-74
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Vasas Akadémia
Időpont
2025. december 14. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
71-57
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Phoenix-MT Fót
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. december 18. 17:00
Helyszín
PHOENIX Sportcsarnok Fót
Eredmény
93-79
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Újbuda MAFC
Időpont
2026. január 3. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
76-87
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
TF-BP
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. január 11. 15:30
Helyszín
Budapest, Ludovika Aréna
Eredmény
82-74
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Óbudai Kaszások
Időpont
2026. január 17. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
87-77
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix Kosárlabda Klub
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. január 23. 18:00
Helyszín
Tiszaújvárosi Sportcentrum, Játékcsarnok
Eredmény
99-101
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
DEAC U23
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. február 1. 16:00
Helyszín
Debrecen, Oláh Gábor utcai Sportcsarnok
Eredmény
72-71
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Jászberényi KSE
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. február 7. 17:00
Helyszín
Jászberény, Bercsényi Tornacsarnok
Eredmény
86-83
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Salgótarjáni KSE
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. február 14. 17:00
Helyszín
Városi Sportcsarnok (Salgótarján)
Eredmény
82-88
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda Hepp Kupa 2025/26
Hazai
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK
Vendég
Insedo Veszprém Kosárlabda Klub
Időpont
2026. február 21. 11:00
Helyszín
Budapest, BOK Sportcsarnok
Eredmény
74-80
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport 2025/26
Hazai
HÜBNER Nyíregyháza BS
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. március 7. 17:00
Helyszín
Nyíregyháza, Continental Aréna
Eredmény
90-80
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
BKG PRIMA Akadémia
Időpont
2026. március 14. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
78-75
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
PVSK-Veolia
Időpont
ma 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
109-103
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
MEAFC-Peka Bau
Időpont
2026. március 21. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport 2025/26
Hazai
Vasas Akadémia
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. március 28. 18:30
Helyszín
Budapest, Sport11 Sport-, Szabadidő és Rendezvényközpont
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Phoenix-MT Fót
Időpont
2026. április 5. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.