Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Szintet lép a Controlsoft

2026. március 20. 14:41
2,5 milliárd forintos beruházással, 940 millió forint kormányzati támogatással valósítja meg új regionális automatikai szolgáltató központját a Controlsoft Automatika Szolgáltató Kft. Az új központot bejelentő sajtótájékoztatón Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is részt vett. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

A céget 1991-ben hozta létre magyar mérnökök egy csoportja azzal a céllal, hogy modern automatizálási és irányítástechnikai megoldásokat szállítsanak az ipar és a közszolgáltatások számára. Három és fél évtized alatt a Controlsoft a terület egyik meghatározó szereplőjévé vált a hazai piacon, olyan rendszereket terveztek és építettek, amelyek ma az ország kritikus infrastruktúráit üzemeltetik: vízerőműveket, a paksi atomerőművet vagy a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret – ismertette a vállalkozás történetét dr. Berzsenyi Miklós ügyvezető. 

Az elmúlt években nemzetközi irányt vettek, tizenhárom országban vannak referenciáik, Erdélyben pedig leányvállalattal léptek a regionális terjeszkedés útjára. Most olyan regionális automatika szolgáltató központ létrehozását jelentették be, ami ezt a növekedést szolgálja majd, és korszerű mérnöki és műszaki környezetet biztosít a cég működéséhez. Az ügyvezető köszönetet mondott a kormánynak, ami egyedi döntés révén támogatja ezt a beruházást, valamint Ovádi Péter parlamenti képviselőnek, aki a kezdeményezés mellé állt.  

Ovádi szerint a Controlsoft példamutató, igazi iránytű lehet a többi vállalat számára. A kormányzat azok mellé tud odaállni, akik bátor döntéseket hoznak és a kutatás-fejlesztés irányában képzelik el a jövőt – jegyezte meg. Hozzátette: Veszprém az innováció terén tud a Pannon Egyetemre támaszkodni, azonban ahhoz, hogy az ott képzett hallgatók a városban maradjanak és helyben kamatoztassák a megszerzett tudást, szükség van a kis- és közepes vállalkozásokra, amelyek képesek teret adni ennek a kiteljesedésnek. 

Ovádi PéterOvádi Péter

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kijelentette: a turbulens világgazdasági környezetben a magyar gazdaság össze tudott hozni egymillió új munkahelyet, Európa legalacsonyabb adóit, a rezsicsökkentést, ki tudja termelni a tizenharmadik és tizennegyedik havi nyugdíjat. Miközben a világ válságról válságra bukdácsol, itt, Magyarországon a gazdaság dimenzióváltása megindult az olyan vállalatoknak köszönhetően, mint a Controlsoft, ami képes volt magyar mérnöki tudással, magyar innovációs képességekkel olyan technológiai megoldást kidolgozni, amit a világon mindenütt tudnak használni, és amely a kritikus infrastruktúra működtetésében nélkülözhetetlen. 

Szijjártó PéterSzijjártó Péter

Szijjártó méltatta Ovádi Péter munkáját is: mint mondta, a képviselő rendszeresen kopogtatott nála a térségben működő cégek támogatása érdekében, és ezzel magasabb polcra helyezte Veszprémet. 

Schöngrundtner Tamás
Kovács Bálint
további cikkek
Már 93 forinttal drágább a gázolaj, mint a benzin, tovább nőtt a különbség a hazai kutakon közélet Már 93 forinttal drágább a gázolaj, mint a benzin, tovább nőtt a különbség a hazai kutakon Egyre nagyobb a különbség a benzin és a gázolaj ára között Magyarországon. Miközben a 95-ös benzin az elmúlt napokban olcsóbb lett, a dízel ára továbbra is magas, egy literért már átlagosan 726 forintot kell fizetni. A háttérben a nemzetközi olajpiac bizonytalansága, a közel-keleti konfliktusok és az európai gázolajhiány áll. Megnéztük, hogyan változtak az üzemanyagárak november első napjaiban, és mire számíthatnak az autósok a következő időszakban. ma 10:34 Mennyit keresnek valójában a Veszprém megyeiek? Megnéztük, mit mutatnak a KSH számai közélet Mennyit keresnek valójában a Veszprém megyeiek? Megnéztük, mit mutatnak a KSH számai Havi bruttó 683 ezer, nettó 482 ezer forint. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint ennyi volt az átlagkereset Veszprém megyében 2026 első félévében. A számok elsőre kedvezőnek tűnhetnek, az országos összehasonlítás viszont már kevésbé. Ráadásul az átlagfizetés nem feltétlenül mutatja meg, mennyit visz haza a legtöbb dolgozó. Megnéztük a legfrissebb béradatokat és azt is, mekkora különbségek vannak a megye települései között. 2026. november 2. 16:21 Benyújtották a 2027-es költségvetést közélet Benyújtották a 2027-es költségvetést Benyújtotta a kormány a 2027-es költségvetésről szóló törvényjavaslatot a parlamentnek péntek - a dokumentum az Országgyűlés honlapján olvasható. 2026. október 31. 10:58

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.