Klubunk vezetősége célként tűzte ki, hogy növeli az első csapatban szereplő magyar kézilabdázók számát, illetve a nekik jutó játékperceket. Igyekszünk ezen elv mentén haladni, de ez olykor nehéz és fájó döntések meghozatalával jár együtt. Mint a mostani. Nem hosszabbítjuk meg ugyanis Bjarki Már Elísson idény végén lejáró szerződését – olvasható a klub szombati közleményében, melyben felidézik: a 36 éves izlandi szélső eddig 3-3 bajnoki címet és Magyar Kupát nyert a csapattal, amelyet négy idény alatt csaknem 400 góllal segített.
Mint írják, az izlandi légiós személyében kiváló játékost és remek embert ismertek meg. Ugyanakkor a balszélsők közül Hugo Descat-t élő szerződés köti a klubhoz, a szakmai koncepciójuk szerint pedig a 2026/27-es évadtól Gáncs-Pető Mátéra már minden fronton teljes értékű játékosként számítanak, és a lehető legtöbb játékpercet szeretnék biztosítani neki. Kiemelik, ez a One Veszprém és a magyar kézilabda közös érdeke. Viszont a keretükben csak két klasszis balszélsőnek van hely.
Elképesztően nehéz döntést kellett meghoznunk. Bjarki a Magyar Kupa négyes döntőjében is megmutatta, még mindig klasszis a posztján. Ugyanakkor Máté minden várakozást felülmúló tempóban fejlődött, vezetőedzőnk, Xavi Pascual már a mostani idényben is többször a magyar bajnokság legjobb szélsőjének nevezte. Tizennyolc éves, ennyi idősen és ilyen tehetséggel megáldva neki folyamatosan játszania kell. Felelős vezetőkként a mi feladatunk, hogy megteremtsük ennek a kereteit. Biztos vagyok benne, nem mindenki ért egyet a döntéssel, de a klub közép- és hosszú távú céljait figyelembe véve nekünk most el kell engednünk Bjarki kezét. Kiváló ember, remek csapattárs és jó ember, de a profi sport velejárója, hogy olykor kemény döntéseket kell hoznunk
– fogalmazott dr. Bartha Csaba, a Veszprém Handball Team Zrt. vezérigazgatója.
A veszprémiek közleményéből kiderül:
a 2026/27-es idényben Ligetvári Patrik, Imre Bence és Gáncs-Pető Máté személyében három, a felnőtt válogatott keretébe már meghívott játékos kap helyet a magyar bajnokságra és a Bajnokok Ligájára készülő keretükben.
Molnár Robin is távozik
Ugyancsak a klub hivatalos honlapján jelent meg, hogy egy év után távozik a gárdától Molnár Robin. Felelevenítik, a 22 éves, szélsőként és olykor beállóként is szerepeltetett játékos első veszprémi heteit egy súlyos sérülést követő rehabilitáció nehezítette, aztán viszont a hazai sorozatokban nagy segítségére volt az együttesnek. Magyar Kupát nyert, az NB I alapszakaszában 19 mérkőzésen elért 36 góllal járult hozzá az első hely megszerzéséhez, valamint több alkalommal helyet kapott a Bajnokok Ligája-keretben is.
Sajnálom, hogy nem a terveim szerint alakult a Veszprémben töltött időszakom. Több szempontból tanulságos év van a hátam mögött, emellett sokat tanultam a stábtól és a játékostársaimtól is, amit próbálok kamatoztatni a jövőben. A nyártól olyan csapatnál tudom folytatni a pályafutásomat, amelynél az eredeti posztomon, valamint védekezésben is számítanak rám. Nagyon örülök, hogy ilyen nagy múltú klubhoz igazolhatok, azt gondolom, megmutatták az idei szezonban, mire képesek. Sok ismerős arc lesz a csapatban, alig várom, hogy együtt küzdhessünk a közös sikerekért
– jelentette ki a Tatabányára szerződő Molnár Robin.
Köszönjük Robinnak az elmúlt egy évet. Az ő korában nagyon fontos a kellő mennyiségű játékidő, amit mi a következő idényben az ő posztján lévő versenyhelyzet miatt nem tudunk neki garantálni. Új csapatában nem csupán a hazai, de a nemzetközi porondon is értékes tapasztalatokkal gazdagodhat, amiből ő is, a magyar kézilabda is hasznot húzhat. A fejlődése érdekében meg kellett tennie ezt a lépést, remélem, bátorsága elnyeri a jutalmát
– üzent a távozó játékosnak dr. Bartha Csaba.

