Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Gulyás Péter lett a Várpalotai BSK új vezetőedzője

tegnap 20:12
A Várpalotai BSK férfi kézilabdacsapata bejelentette, hogy Gulyás Péter irányítja a jövőben az NB I/B-ben szereplő együttest. A 108-szoros magyar válogatott egykori szélső első alkalommal dolgozhat férfi felnőttcsapat vezetőedzőjeként.

A szakember a palotahandball.hu oldalon elmondta, döntésében nagy szerepet játszott, hogy a klub vezetésével folytatott egyeztetések során világos szakmai elképzeléseket és hosszú távú építkezési szándékot ismert meg.

Olyan közegbe szerettem volna érkezni, ahol van ambíció, nyitottság a munkára, és ahol közösen lehet építkezni. Úgy éreztem, hogy Várpalotán ezek a feltételek adottak

– fogalmazott Gulyás Péter.

Gulyás Péter az NB I/B-s Várpalota vezetőedzője lesz (archív fotó)Gulyás Péter az NB I/B-s Várpalota vezetőedzője lesz (archív fotó)

Hozzátette, ifj. Kiss Szilárd szakmai vezető személye szintén fontos tényező volt a döntésében, hiszen korábban játékosként már dolgoztak együtt, és jelentős szerepe volt abban, hogy az edzői pálya felé fordult.

Gulyás szerint a várpalotai klub komoly hagyományokkal és erős szurkolói háttérrel rendelkezik, az elmúlt időszakban pedig figyelemmel kísérte a csapat szereplését is.

A célokkal kapcsolatban kiemelte, nem egyszeri sikerekben, hanem folyamatos fejlődésben gondolkodik.

A játékosoktól nem tökéletességet, hanem fejlődést várok. Szeretném, hogy a csapatnak olyan arculata legyen, amelyet a szurkolók is magukénak érezhetnek.

Az új vezetőedző hangsúlyozta, bár ez lesz az első férfi felnőttcsapata vezetőedzőként, az elmúlt években másodedzőként a One Veszprém szakmai stábjában, korábban pedig az NB I/B-ben szereplő második csapat élén szerzett tapasztalatokat, amelyek megfelelő alapot jelentenek számára.

Hiszek a kemény munkában, a következetességben és az őszinte kommunikációban. Nagy megtiszteltetésnek érzem a lehetőséget, és szeretném a belém vetett bizalmat eredményes munkával meghálálni

– nyilatkozta Gulyás Péter.

vehir.hu
Tál Dominik

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.