Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Ismét a lehető legtöbb cím megnyerése a cél Győri Audi ETO-nál

tegnap 22:20 // Forrás: MTI
A Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatánál a következő szezonban is a lehető legtöbb cím elhódítása a cél - hangzott el az előző idényben a magyar bajnokságot és a Magyar Kupát megnyerő, Bajnokok Ligája-ezüstérmes együttes csütörtöki, a sajtó számára is nyilvános edzésén.

Per Johansson vezetőedző a gyakorlást követően az MTI-nek elmondta, tavasszal közel jártak ahhoz, hogy három trófeát is elhódítsanak, ami "nem túl gyakori" eredménysor még esetükben sem. A felkészülés kezdetén a játékosokon különböző teszteket végeznek el, amelyek adatait majd kielemzik, de meglátása szerint tanítványai "nagyon jó munkát végeznek".

Fotó: Facebook/Győri Audi ETO KCFotó: Facebook/Győri Audi ETO KC

A vezetőedző hangsúlyozta, fokozatosan növelik az edzések intenzitását, mert a csapat hat hét után most találkozott először, ennek megfelelően az első tréningen például még nem is lőttek kapura a játékosok. Mint mondta, a terhelés fokozatos növelésével igyekeznek elkerülni a sérüléseket.

A játékosállománnyal kapcsolatban Johansson kiemelte: a keret összetétele megfelelő, az új érkezők - a világbajnok francia Sarah Bouktit, valamint az olimpiai, világ- és Európa-bajnok norvég Thale Rushfeldt Deila - olyan pluszt fognak adni az együttesnek, ami eddig hiányzott.

Jól telt a nyár, de örülök, hogy elkezdődött a szezon. Ez mindig izgalmas érzés

- közölte a szakember.

Az elmúlt idényt kihagyó Győri-Lukács Viktória elmondta, gyermekei születését követően igyekszik minél hamarabb százszázalékos állapotba kerülni, mert bár szüksége volt a pihenőre, hiányzott neki a kézilabda, valamint a csapattársak is.

Úgy érzem, készen állok az új idényre, amit az is mutat, hogy a futóteszten még magamat is megleptem az elért eredményemmel

- nyilatkozta a magyar válogatott szélső, aki jó fizikai állapotban érzi magát.

A klub honlapja szerint a csapat az első felkészülési mérkőzést augusztus 7-én játssza a francia Brest Bretagne Handball ellen hazai pályán.

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.