A bemutatkozó megbeszélést követően már elő is kerültek a futócipők: Edvy László erőnléti edző vezetésével megkezdődött a fizikai felkészítés. Az első hetekben elsősorban az állóképesség és a regenerációs képesség fejlesztése, valamint a sérülések megelőzése áll a középpontban.
Kell egy olyan keringési alapot adni a sportolóknak, amivel majd meg tudják alapozni a következő napok, hetek, illetve az egész szezon teljesítményét, terhelését
– fogalmazott dr. Edvy László.
A szakember számára az első időszak az ismerkedésről is szól, hiszen az új csapat játékosainak egyéni erősségeit és fejlesztendő területeit is meg kell ismernie. A röplabdára jellemző terhelések miatt kiemelt figyelmet kap többek között a váll megfelelő felkészítése és a sérülések megelőzése.
Az első benyomások mindenesetre pozitívak:
„A hozzáállásuk szuper. Azt látom, hogy mindenki akar”
– mondta Edvy László.

