Augusztus 2-án rendezték meg a Brigetio országúti mezőnyversenyt, amely az AKESZ Kupasorozat egyik állomása mellett a master országos bajnokságnak és a 2026-os Egyetemi és Főiskolás Országos Bajnokságnak (MEFOB) is otthont adott.
A több mint 300 versenyzőt felvonultató mezőnyben a Veszprémi Egyetemi Sport Clubot Novák Bence, Bokros Csenge és Horváth Áron képviselte. A 26 kilométeres rövidtávon Novák Bence állt rajthoz, míg Bokros Csenge és Horváth Áron a 95 kilométeres hosszú távot teljesítette.
A nagy létszámú mezőny és a kánikula komoly kihívást jelentett a versenyzők számára. A helyezkedésnek és a megfelelő frissítésnek ezúttal is kiemelt szerepe volt.
Novák Bence a VESC versenyzői közül elsőként ért célba: az U17-es fiúk között a 14. helyen végzett a rövidtávon.
A 95 kilométeres versenyen nagy tempót diktált a főmezőny, amely körönként fokozatosan fogyatkozott. Horváth Áron és Bokros Csenge is sokáig tartotta a helyét a főbolyban. Az utolsó előtti körben azonban Csenge előtt megszakadt a sor egy támadást követően. A visszazárkózás túl sok energiát emésztett volna fel, így a VESC versenyzője a leszakadó csoporttal folytatta.
A befutóra azonban maradt még ereje: Csenge sprintben bizonyult a leggyorsabbnak a női versenyzők között, ezzel megnyerte az elit női kategóriát, és egyben a 2026-os országúti MEFOB bajnoki címét is megszerezte.
Horváth Áron egészen a hajráig tartotta a tempót, annak ellenére, hogy komoly technikai problémával küzdött. A nagyobb terhelés hatására a hajtása hibásan működött, a lánc folyamatosan ugrott a lánctányéron. Emiatt az utolsó körben már nem tudta átvenni a támadásokat, a végső sprintből pedig kimaradt. Ennek ellenére az elit férfiak között a 18., a MEFOB-on pedig a 6. helyen végzett.

