A francia fővárosban rendezett olimpián két éve hatodik helyezett magyar staféta 7:49.09 perces eredménnyel zárt, s nagy csatában előzte meg az oroszokat és a németeket. A számot a britek nyerték fölényesen.
A délelőtti előfutamból a harmadik idővel, 7:56.75-tel jutott tovább a magyar egység, melyben az esti fináléra pedig változtattak a sorrendben, Pádár befejező emberből első lett, míg Ugrai elsőből utolsó.
Pádár a harmadik helyen váltott az ujjtörése után még közel sem százszázalékos Ábrahámmal, aki a második helyre hozta fel a csapatot. Késely, aki 24 évével a váltó legrutinosabb tagja, ugyancsak a negyedik helyen váltott, de a második százzal egyértelműen versenyben tartotta társait a dobogóért. Közben a britek gyakorlatilag behozhatatlan előnyre tettek szert. Ugrai hatalmas csatát vívott riválisaival és az utolsó pillanatig kitartott, négy századdal előzte meg orosz, öttel német ellenfelét.
"Egymásért akartunk úszni, ketten csak erre készültünk most. Mindannyian felszívtuk magunkat, nekem sikerült az idei legjobbamat megúszni, örülök, hogy ez itt, a döntőben jött ki" - nyilatkozta az interjúzónában Ábrahám Minna.
"Próbáltam tapadni a többiekre, mindent a lányokért! Nagyon büszke vagyok a csapatra, ez egy igazán jó nap volt" - fogalmazott Pádár Nikolett.
"Az edzőm azt mondta, mindegy milyen időt úszok a végén, csak érem legyen belőle. Nagyon szoros volt a vége, de nagyjából így is számoltam. Az időm ráadásul bőven az egyéni csúcsom alatti, amivel nagyon elégedett vagyok" - mondta a befejező Ugrai Panna.
Késely Ajna elárulta, az országos bajnokság óta csak erre a váltóra készült, holnap már utazik is haza Magyarországra és otthonról szurkol a folytatásban a többieknek.
"Fantasztikus, hogy tíz év után is tagja lehetek ennek a váltónak, bevallom őszintén, ezt most kicsit meg is sirattam" - fűzte hozzá.
Ez az ezüst a magyar medencés úszóválogatott első érme a kontinensviadalon.
Eredmények - női 4x200 m gyorsváltó, Európa-bajnok:
Nagy-Britannia (Freya Colbert, Abbie Wood, Leah Schlosshan, Freya Anderson) 7:45.93 perc
2. MAGYARORSZÁG (Pádár Nikolett, Ábrahám Minna, Késely Ajna, Ugrai Panna) 7:49.09
3. Oroszország (Szofija Gyakova, Kszenyija Misarina, Darija Suruskina, Darija Klepikova) 7:49.13
