Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Egy pontot szerzett Pápán a VSC Veszprém

ma 21:12
A VSC Veszprém 1–1-es döntetlent játszott a Perutz FC Pápa vendégeként szerdán a harmadosztályú labdarúgó-bajnokságban.

Ötvenszázalékos mérleggel állt a VSC Veszprém az NB III északnyugati csoportjában a hétközi forduló előtt. Gunther Zsolt együttese a bajnoki nyitányon 3–1-re nyert a ZTE FC II otthonában, majd súlyos, 6–0-s vereséget szenvedett a bajnokesélyes Dorog vendégeként. Szerdán a Perutz FC Pápa elleni megyei rangadó várt a bakonyiakra – a találkozót egy héttel korábban rendezték volna meg, ám a hőség miatt elhalasztották.

A mérkőzés kezdetétől kezdeményezően léptek fel a veszprémiek, többet birtokolták a labdát, és igyekeztek nyomás alatt tartani a hazaiakat – olvasható a VSC közösségi oldalán. Az első gólra mindössze a 8. percig kellett várni. Dömötör Máté tört be a tizenhatoson belülre, ahol lerántották, a játékvezető pedig büntetőt ítélt. A tizenegyest Horváth Péter magabiztosan értékesítette, így a VSC megszerezte a vezetést.

Fotó: Facebook/VSC VeszprémFotó: Facebook/VSC Veszprém

A 34. percben egy szép összjáték végén a hazaiaknak sikerült egyenlíteniük. A kapott gól után is a VSC irányította a játékot, de a szünetig már nem változott az eredmény.

A második félidőben a Perutz elsősorban kontratámadásokból próbált veszélyeztetni, miközben továbbra is a veszprémiek birtokolták többet a labdát. A játék jelentős része a hazaiak térfelén zajlott, ám hiába alakítottak ki fölényt a bakonyiak, nem sikerült újra bevenniük a pápai kaput.

A 67. percben tovább nehezedett a hazaiak helyzete, amikor Erdei Milán egy szabálytalanságot követően a kiállítás sorsára jutott. Az emberelőnyt azonban a VSC nem tudta győztes góllá váltani.

A veszprémiek fölénye így nem párosult újabb találattal, a vármegyei rangadó 1–1-es döntetlennel ért véget.

A VSC Veszprém három mérkőzés után négy ponttal a tabella 9. helyén áll. Gunther Zsolt együttese szombaton (kezdés: 11.00) hazai környezetben is bemutatkozik, a Credobus Mosonmagyaróvár érkezik a Veszprémi Városi Stadionba.

Férfi labdarúgó NB III Északnyugati csoport, a 2. fordulóból elhalasztott mérkőzés:
Frutti Drink-Perutz FC Pápa–VSC Veszprém 1–1 (1–1)
Pápa, Perutz Stadion. Vezette: Linn (Ring, Havasi-Németh)
Frutti Drink-Perutz FC Pápa: Hauser – Németh N., Zsirai, Szabó K., Iványi, Varga, Molnár M., Szabó K. (Mayer M., 71.), Szép (Ölbei, 71.), Erdei, Cser (Monda, 33.). Vezetőedző: Jurik Patrik Bence
VSC Veszprém: Csomai – Görgényi, Tóth G. Á., Horváth P., Volter, Pruska (Baján, 56.), Schőnig (Mayer, 65.), Dömötör, Szemán (Lencsés, 56.), Kiss, Molnár B. (Papp A., 86.). Vezetőedző: Gunther Zsolt
Gólszerzők: Szabó K. (34.), ill. Horváth P. (8. – tizenegyesből)
Piros lap: Erdei (67.)

vehir.hu
Események
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
Frutti Drink-Perutz FC Pápa
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. március 1. 14:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
1-2
részletek
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
Credobus Mosonmagyaróvár
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. március 8. 11:00
Helyszín
Mosonmagyaróvár, MTE 1904 Sporttelep
Eredmény
0-0
részletek
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Bicskei TC
Időpont
2026. március 14. 14:00
Helyszín
Veszprém, Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
Dorogi FC
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. március 22. 17:00
Helyszín
Dorog, Buzánszky Jenő Labdarúgó Stadion
Eredmény
2-0
részletek
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
ETO Akadémia
Időpont
2026. március 29. 16:00
Helyszín
Veszprém, Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
1-0
részletek
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
Gyirmót FC Győr
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. április 5. 17:00
Helyszín
Győr, Alcufer Stadion
Eredmény
2-2
részletek
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Opus Tigáz Tatabánya
Időpont
2026. április 11. 16:00
Helyszín
Veszprém, Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
1-2
részletek
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
Balatonfüredi FC
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. április 19. 17:00
Helyszín
Balatonfüred, Balatonfüredi FC Sporttelep
Eredmény
1-2
részletek
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Komárom VSE
Időpont
2026. április 26. 17:00
Helyszín
Veszprém, Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-0
részletek
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
FC Sopron
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. május 3. 18:00
Helyszín
Sopron, Soproni Városi Stadion
Eredmény
2-2
részletek
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Puskás Akadémia FC II
Időpont
2026. május 10. 17:00
Helyszín
Veszprém, Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
2-1
részletek
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
Budaörs
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. május 17. 17:00
Helyszín
Budaörs, Budaörsi Városi Stadion
Eredmény
5-1
részletek
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Újpest FC II
Időpont
2026. május 24. 17:00
Helyszín
Veszprém, Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
2-1
részletek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.